Egy éven keresztül bárhova repülhet az easyJet járataival az az égbe vágyó licitáló, aki a legnagyobb összeget ajánlja a Vaterán árverésre bocsátott éves repülőjegyért. A nem mindennapi aukció 1 forintról indult tegnap. A november 28-án kikiáltott győztes, nemcsak a szinte korlátlan repülés élményével lesz gazdagabb, hanem a pénzzel a beteg gyermekeket támogatja.
Ki ne álmodott volna már arról, hogy egy éven át oda utazik az általa kiválasztott személlyel, ahová csak szeretne? Januárban például Londonba menne koncertre a gyerekkori barátjával, februárban a Szajna partján, Párizsban koccintana a kedvesével, márciusban pedig egy hosszú hétvégével lepné meg valamelyik rokonát Genfben? Az easyJet és a Vatera közös árverésében valaki nemcsak álmodozhat ezekről a kirándulásokról, hanem el is látogathat álom úti céljaira. A november 21-től 28-ig tartó licit egy éves, két személyes repülőjegyért folyik majd, amelyet a nyertes kalandor az easyJet összes járatán felhasználhat majd a légitársaság által meghatározott havi limit keretein belül. A jegy tartalmazza az adót és egy darab poggyász költségét.
Az aukció a képre kattintva megnyitható.
A licit jótékonysági célt is szolgál: Európa első számú légiközlekedési hálózata a karácsony közelségére való tekintettel a november 28-án leütött összeget karitatív célra ajánlja fel. A szervezők a mostani aukció kedvezményezettjének a Bókay János Gyermekalapítványt választották. A szervezetet, amelyet 1991-ben Tolnay Klári színművésznő alapított, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinikáján működik, és orvosi berendezések és eszközök vásárlásával támogatja a klinikán folyó gyógyító és kutató munkát. „A gyermekgyógyászat iránti elhivatottság generációk óta jelen van a családomban. Éppen ezért különösen örülök annak, hogy az easyJet és a Vatera ezzel a felajánlással támogatja alapítványunkat”– mondta Dr. Bókay János kuratóriumi elnök.
A Vaterán nem ez az első jótékonysági árverés: az ország legnagyobb aukciós portálja évek óta segíti különleges aukcióival a támogatásra szoruló szervezeteket. Partnereivel karöltve olyan ügyeket támogatott már, mint a gyermek sport utánpótlás, természeti katasztrófák károsultjainak segítése, vagy hátrányos helyzetű gyerekek művészeti oktatása.
Forrás: Sajtóközlemény