Elsőként a BR-6524N elnevezésű router vesszük kézbe. Ez az eszköz már járt nálunk, igaz kicsit másképp nézett ki, és járt hozzá egy USB-s csatoló is. Mivel nem szeretjük az ismétlést javasoljuk a következő cikk elolvasását: Edimax wireless routerek bemutatója – frissített kínálat
Annál inkább sem szeretnénk nagyon bele menni a részletekbe, mert ez a cikk inkább az n szabvány előnyeit hivatott kiemelni, így inkább ilyen szemszögből nézzük az Edimax termékeit.
Ahogy már írtuk az nMAX jelölés a Draft 2.0-ás, ezzel együtt az n szabványnak való megfelelőséget jelenti az Edimaxnál. Ez az eszköz már minden földi jóval ellát minket, amit az „új” véglegesített szabvány biztosítani képes, így nagyobb az elérhető távolság az eszközök között, stabilabb a kapcsolat és az átviteli sávszélesség. Ha a dobozt böngésszük feltűnik, hogy az nLITE jelölésű routerhez képest egy plusz opciót is kapunk, ami leírva így néz ki: 2T3R MIMO. Ez a MIMO-nak (multiple input, multiple output) nevezett technológia lényegében a 802.11-es szabvány kiterjesztéseként értelmezhető, ha a 802.11n szabványról beszélünk, és ez takarja a többantennás rendszert. Ez az a rendszer, mely segítségével az n szabványú eszközök a maguk javára fordítják a visszavert jeleket is, és a megnövelt átviteli sávszélességet is. A hatótávolság elméletileg akár a négyszerese is lehet a g szabványú eszközökének. A sávszélesség növekedését az okozza, hogy több antennán zajlik az adás és a vétel egy időben.
A negyedik és egyben utolsó eszköz, amit az új n technológia jegyében meg kell említenünk szintén nem először jár nálunk. Előző cikkünkben már bemutattuk őkelme kívánatos tulajdonságait, így ahogy eddig, úgy most is csak azt tudjuk javasolni, hogy látogassátok meg ezt a cikket: Edimax wireless routerek bemutatója – frissített kínálat
A BR-6574N nevű szerkezet az előzőekben szóba került BR-6524N nagyobb testvére. Képességei kapcsán szinte megegyezik vele egy fontos momentumot kivéve, ez pedig a vezetékes hálózat sebessége. A 6574N LAN portjai már gigabitesek, így a jelenleg otthon elérhető legnagyobb sávszélességet biztosítja mind a vezetékes, mind a vezeték nélküli viszonylatban.