A legfrissebb pletykák szerint a konzol december hetedik napján jelenhet meg.
A francia FNAC úgy értesült, hogy a Nintendo a Wii U-ra egészen borsos árat, egész pontosan 349 eurót szabott meg, ami a jelenlegi árfolyamon számolva nagyjából 100 ezer forintot jelent. Mivel a multinacionális cég a mai napig hallgat a konzolt érintő kérdésekkel kapcsolatosan, ezért az információkat egyelőre ne vegyük készpénznek, bár az év végi rajt mindenképpen reálisnak tűnik. Az FNAC azt is biztosra veszi, hogy az első játékokért 70 eurót kell a kasszánál hagynunk.
A 349 eurós ár némiképp meglepőnek tűnik, hiszen Satoru Iwata, a Nintendo elnöke egy japán napilapban (Yomiuri Shimbun) korábban elmondta, hogy ésszerű, méltányos árszabással kívánják útnak indítani a Wii U-t. Az úriember elismerte, hogy a 3DS esetében túlságosan magas árat szabtak meg.
A fent megnevezett újságban egy elemző úgy kalkulált, hogy a nullszaldó eléréséhez 375 dollárért kell árulni a Nintendo Wii U-t.
Forrás: HOC