Amikor utolsó robotporszívó tesztemben kipróbálhattam a roborock S7 Max Ultrát, akkor azt gondoltam, hogy ennél jobb nem jöhet. Nos, lelövöm a poént, igazam volt, mert a Q8 Max az új sorozatban csak a középkategóriát képviseli, igaz önürítős dokkolóval megspékelve.

Csúcsporszívó jóárasítva – Roborock Q8 Max+


Nézd meg videós bemutatómat is, és ha tetszett iratkozz fel csatornámra!


 

Őszintén szólva az S7 Max Ultra sem a csúcs, hiszen már kapható az S8 Pro Ultra is, igaz, a különbség a két gép között kisebb, mint egy hangya nemiszerve. Szóval az nem volt kérdés, hogy az S7 Max Ultra a csúcs, az már sokkal inkább, hogy a nyolcas sorozatban megjelenő Q szériánál, vagyis a középkategóriánál mit csípnek le a képességek közül.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 1

Nos, mint kiderül majd elég sok mindent lecsíptek, de azért maradt még így is bőven jóság az új masinába. Kezdjük ott, hogy a Q8-ból több verzió is létezik, az olcsóbbhoz nincs önürítős dokkoló, míg a nálam vendégeskedő Q8 Max+ -hoz jár ez is. Megmaradt a remek térképezés és térképkezelés is, a tárgyfelismerés is, de a fejlettebb felmosási funkciók már nem fértek be a kategória keretei közé.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 2

Nos, lássuk részletesen a megmaradt képességeket!

A navigálás természetesen lézeres, vagyis egészen pontosan LDS rendszeren alapul. A roborocknál erre találták ki a PreciSense elnevezést, ami leginkább a marketinganyagok megjelenésének tesz jót, amúgy meg pont olyan lézeres egység, mint a többi. Ezt egészíti ki az előlapon található ReactiveTech érzékelője (érzékelői), ami igazából egy akadályelkerülő rendszer. Ez található meg az S7 Max Ultrában is, ami elég jó hír, hiszen abban jól működött.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 3

Az S7 Max Ultrában a szívórendszernek kitalálták a HyperForce nevet, ami tök jól hangzik. A Q8 Max-nek már nem jutott ebből a HyperForce-ból, annak ellenére, hogy a szívóerő megegyezik, 5500 Pa. Ebből is látszik, hogy a csúcsporszívónak még jól csengő elnevezésekből is több jut.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 4

A portartály és a víztartály átlagos méretű, előbbi 470, utóbbi 350 milliliter. Itt inkább az érdekes, hogy ez a két tartály egy egységbe van építve, mégis remekül elfér a porszívó popojában. Az akkumulátor 5200 mAh kapacitású, ezzel takarékos módban (Quiet mode) 240 perces takarítási időt kapunk.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 5

Említettem, hogy a fejlett felmosórendszer nem fért bele az árba, ami szomorú, az pedig még szomorúbb, hogy nem csak a rendszer, de egyes elemei sem fértek bele. Vagyis itt nincs rezgő MOP nincs felemelhető MOP, nincs nagy erővel a padlónak nyomódó MOP, a dokkoló víztartályairól már nem is szólva, azt nem is vártam, hogy lesz.

Szóval hagyományos MOP-ot kapunk, ami nem mos fel, csak a padlón maradó vékony porréteget távolítja el.

Van viszont szőnyegérzékelés, van 5 fokozatban állítható vízadagolás, automatikusan erősödő szívás szőnyegérzékelés esetén, dinamikus sebességű oldalkefe, 4 térképet rögzíteni képes memória, meg a szokásos dolgok, mint a zóna takarítás, a no-go zónák, a virtuális fal meg a többi ma már alapnak számító technológia.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 6

Alapvetően tehát egy olyan gép kell, hogy kirajzolódjon lelki szemeink előtt, ami a tavalyi (előtti) csúcsporszívók tudását hozza, kiegészítve némi plusszal, mint például a dupla hengerkefe, az állítható erősségű szívás a dokkolóban, meg a olyan „zöld” extrák, minthogy beállíthatjuk, hogy a nap mely időszakában töltse fel az akkumulátorát a porszívó.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 7

Ez utóbbi amúgy nem hülyeség, ha minden gépünk tudná ezt, akkor napelemesek megtakaríthatnának egy rakat pénzt még akkor is, ha nem fértek bele a szaldóba. Hiszen, ha a háztartási gépeink nappal töltődnek, amikor süt a nap, akkor nem kell a termelt áramot 5 forintért eladni, hanem elhasználhatjuk magunk.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 8

Alapvetően tehát már a specifikáció alapján elmondható, hogy látszik a fejlődés, igaz, annyit nem javult a gép az elődhöz képest, hogy csak az újítások miatt lecserélj egy Q7 Max-et.

Természetesen, ha már elküldték ki is próbáltam.

Az összeszerelés nem bonyolult, talán csak annyi furcsaság van, hogy csavaroznunk kell. Általában a dokkoló tálcáját elegendő felpattintani, de ennél a porszívónál hat darab csavarral kell a rögzítést elvégezni. Ne kérdezzétek miért. Mondjuk sok energiát nem igényel a dolog, és úgyis csak egyszer kell megcsinálni.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 9

Más szerelni való nincs. A dokkolóban találunk porzsákot, így hamar kiderül, hogy a csomagban talált darab a tartalék. Vagyis kettő jár alapban a géphez, ez bőven elég lesz, főleg, hogy a bevezető akcióban kapunk ajcsiba még egy jó 30 ezer forintnyi fogyóeszközt, porzsákokat is. Szóval néhány hónapra el leszünk látva a kezdőcsomaggal is.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 10

A dokkoló amúgy tetszetős darab, ahogy persze a porszívó is az. A fekete szín elegáns, de sajnos a legkisebb porszem is meglátszik rajta. Érdemes antisztatikus törlőronggyal tisztítani, mert a teszt alatt a porszívó teteje annyira feltöltődött a folytonos törölgetéstől (fényképeznem kellett, porosan csúnya volt), hogy folyamatosan porrétek állt rajta.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 11

Ez sajnos igaz a dokkolóra is, főleg a fényesebb részekre. A felcsavarozott tálcán a docking station magabiztosan üldögél, borulás biztos darab. A tálca elég rendesen kinyúlik alóla, erre legyetek tekintettel, ha a helyét keresitek a lakásban.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 12

A beüzemelés sem bonyolult. Kivételesen nem az Mi Home appot használtam, aminek az oka az, hogy az orosz verziót használom, amiben nincs területi korlát (sok a kínai belpiacos Xiaomi cuccom), ám ez lassabban frissül, mint az eredeti app, és nem volt még benne a Q8 Max+.

Az app letöltéséhez a porszívó tetején ott a QR kód, működik is, szóval a letöltés nem bonyolult. A beüzemelés csak annyiban az, hogy ez is kér regisztrációt, szóval kell emailes megerősítés, meg ami ilyenkor kelleni szokott.

Az app amúgy tetszik, lényegében azt kapjuk, mint Mi Home alatt. A szokásos módon választhatunk elsőre a gyors feltérképezés és a takarítás és első feltérképezés módok közül. Mind a kettő jó, és rögtön szoktam egyet takarítani is, összekötöm a kellemeset a hasznossal.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 13

A roborock app tényleg igényes, az S7 Max Ultra esetén már kőrbe dicsért dolgok itt is meg vannak, a tartozékok kezelése, az időzítés, az összes szoftveres varázslat, de persze továbbra is a térképek kezelése, szerkesztése az, ami nálam viszi a prímet.

Fent említettem, hogy a gép négy térképet tud kezelni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy 4 emelet térképét meg tudja jegyezni, így takarításhoz nem kell minden emeletre dokkoló, leteszed akárhol, és kitakarítja a szintet.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 14

Ide a térképezéshez tartozik, hogy a promó fotókon láttam, hogy három térképmód van, a hagyományos 2D mellett 3D és Matrix mód érhető el. A Matrix a kép alapján érdekesnek tűnt, de ez a szoftverben valamiért még nem érhető el, a 3D nézet meg nekem kicsit feleslegesnek tűnik.

Na, meg ami mér érdekes és hasznos is, hogy létrehozhatunk takarítási profilokat. Pl. alapból van egy olyan, hogy After meals, vagyis étkezés után. Ide be lehet állítani a lakás egy bizonyos részét takarításra, praktikus okból ez talán a konyha-étkező terület kell, hogy legyen. Ezután pedig nem kell állandóan a zóna takarítással vacakolni, egyszerűen csak ráböksz a profilra és a gép elvégzi a feladatot.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 15

Opsz, majdnem elfelejtettem, megtaláltam az S7 Max Ultra egyik érdekes funkcióját, ami a padlóburkolat jelölése, gyanítom itt is meg van az, hogy a padlóburkolótól függően más és más az útvonal, hogy a fugákat, illesztéseket intenzívebben tudja kitakarítani.

Milyen volt a takarítás?

Nos, én elég igénytelen vagyok, nem várok el egy robotporszívótól túl sokat, mindössze azt, hogy rendes robot legyen, és ne kelljen ott ülni mellette, amíg összetakarít. Ja, hogy ez nem is olyan kis dolog?

Hát nem, valóban nem kicsi ez az elvárás, de szerencsére egyre több gép átmegy a vizsgán. Tényleg, én nem szoktam virtuális falakkal bohóckódni, még sosem volt olyan, hogy no-go zónát jelöltem volna ki. Az előfordul, hogy egy-egy helyiséget valamiért kihagyok a takarításból, például be van csukva az ajtó, mert bent alszik a gyerek. Ilyen azért előfordul.

És, ami még sűrűn előfordul, hogy a padlón maradnak különböző tárgyak. Ezek közül a kábelek és pl. a LE

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 16GO kockák, amik problémát okoznak. A kábel azért, mert feltekeri a gép, a LEGO meg azért, mert nem veszem észre, felszívja, aztán nem lesz meg a lovag kardja, vagy a zászló a vár tetejére, és akkor elszabadul a pokol.

Nos, legyen a roborock bármennyire is jó, de mind a két teszten megbukott.

A LEGO mellé DUPLO-t is elhelyeztem a padlón. A magas DUPLO kocka meglett, és érdekes módon a sötétebb színű, de normál magasságú DUPLO kockákat is megtalálta. A LEGO viszont abszolút hidegen hagyta, még a nagyobb, nyolcas LEGO kocka sem keltette fel az érdeklődését.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 17

Ez hagyján, de a kábelek nagyjából abszolút hidegen hagyták. Az egyik kábelt egyszer elcsípte, és ismeretlen akadálynak jelölte, de aztán a következő kanyarban már azon is átvágtatott. A kisebb, vékonyabb kábel pedig a hengerkefék áldozatául esett.

Fáj ez nekem, mert a kábeles tesztet már a Dreame BOT Z10 Pro is teljesítette, pedig azt 2021 augusztusában teszteltem, vagyis két éve.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 18

Milyen pozitívumot találtam a működésben?

Szerencsére azért akad bőven a jóból is. Például nagyon kultúrált a gép hangja. Nem mondom, hogy sokkal halkabb lett, de valahogy a zúgás kevésbé bántja a fülemet. Persze az is lehet, hogy ahogy öregszem süketülök.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 19

A dupla, szemben forgó hengerkefék elképesztően hatékonyan szedik fel a koszt. Ezek, ahogy a képeken is látszik nem a régi idők szőrös keféi már, de ez nem is baj. jól működnek és könnyebb őket tisztítani. Nagyon jól működött a helyszín detektálás. Ez azt jelenti, hogy felveszed a gépet és leteszed a lakás egy másik pontján, akkor felismeri, hogy hol van, melyik szobában, és onnan is visszatalála a dokkolóra, vagy folytatja a takarítást.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 20

Azt talán felesleges is mondanom, hogy a szoftveres „extrák, mint a zónák, meg egyebek hibátlanok, a roborock ezeket a képességeket már a tökéletességig csiszolta.

Mi legyen a konklúzió?

Az talán nem okoz meglepetést senkinek, hogy a roborock Q8 Max+ egy jó gép. A roborock viszi a fáklyát a kínai robotporszívó gyártók előtt, csak néha-néha tudják megelőzni, és akkor is általában valami másik Xiaomi kötődésű cég, mint például a Dreame a 2 évvel ezelőtti gépeivel.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 21

A takarítási képességek abszolút hibátlanok, a küszöbmászás, a nagyobb akadályok feltérképezése és kikerülése is tökéletes. Nem véletlenül adták neki a ReactiveTech nevet, hiszen reaktívan, valós időben képes reagálni az elé kerülő, lehulló dolgokra is, valós időben készíti az új útitervet, takarítási útvonalat, amit a hirtelen elé került akadály megkíván.

A kábeles és LEGO-s teszt nem jött be, ami nem jó, mert azt jelenti, hogy bizony, még a Q8 Max+ használata esetén sem kerüljük el azt, hogy a porszívó indítása előtt ne nézzünk körbe a lakásban kallódó kábelek után, és ne kukkantsunk be a gyerekszobába a padlón felejtett játékok után kutatva. Azt hittem ezen a problémán túl vagyunk már, megjegyzem az S7 Max Ultra és a Dreame is jobban muzsikál ebben a témában.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 22

Ettől függetlenül a roborock Q8 Max+ természetesen jó vétel, bár tény, a roborock gépek a magyar pénztárcának mindig egy kicsit húsbavágóak voltak. De szögezzük le gyorsan, ez nem a roborock bűne, tőlünk nyugatra, de egyre inkább keletre is a roborock egy középáras kínai márka remek ár/teljesítmény mutatóval.

Amit még jó hírként hozzáfűzhetek, hogy a Geekbuying mostani bevezető akciójában a Q8 Max+ annyiért vehető meg, mint itthon a sima Q8, vagyis a dokkoló nélküli verzió, vagyis, a hazai árakat nézve a dokkolót most ingyen kapjuk. További jó hír, amit már fent említettem, hogy a bevezető akcióban ~30 ezer forintnyi fogyóeszközt hozzánk vágnak még.

Csúcsporszívó jóárasítva - Roborock Q8 Max+ 23

Ha megtetszett a porszívó, akkor EU raktárból 190 ezer forintért rendelheted meg a cikk írásának pillanatában.

 

Roborock Q8 Max+ robotporszívó