Az Astrum a harmadik, de valószínűleg a legkülönlegesebb rágcsálójuk.
A pehelysúlyú, moduláris egér (70-75 gramm összeállítástól függően) 13 különféle konfigurációval áll a felhasználók rendelkezésére, így elmondhatjuk, hogy a testre szabhatóság egy teljesen új dimenzióját nyitja meg! Utóbbi egyáltalán nem túlzás, hiszen pl. mi magunk választhatjuk ki, hogy az oldalsó gombfal mindkét oldalon elérhető legyen, csak a bal vagy jobb oldalon, illetve igény szerint akár el is távolíthatjuk azt.
Akit még ez sem győz meg, annak eláruljuk, hogy háromdimenziós nyomtatással még több egyedi darabbal vértezhetjük fel az egeret – a sémákat a tervek szerint a közösség adja.
Az Astrum további érdekessége, hogy a benne lakozó PixArt PMW 3360-as szenzort (12 000 DPI, 6.5m/s követés) nem csak szoftveresen tudjuk szabályozni, hanem néhány mozdulattal annak fizikai elhelyezkedésén is variálhatunk (előre vagy hátra mozdíthatjuk).
A látottak alapján a minőségre sem lesz panasz, a fenti videóból a következő információk derültek ki:
- teflon (PTFE) csúszótalp
- a fő kapcsolók 90 millió kattintást bírnak, a görgetőkerék élettartama 50 millió görgetés
- „extrém” rugalmas kábel
- RGB LED világítás (alapszinten szoftver nélkül is módosítható)
- segédprogram a finomhangoláshoz: makrók, profilok, LED, haladó szenzor beállítások, stb.
A Ninox Astrum fejlesztése már a célegyenesben van, de a munka befejezéséhez még egy sikeres crowdfunding kampányra lenne szükség. Az adománygyűjtés holnap rajtol az Indiegogo-n, a magunk részéről szurkolunk a projektnek!
Forrás: techpowerup.com