Motoros kesztyűnek árulják, de jó lesz havat lapátolni is!
Bevezető
Nem tudom ki hogy van vele, de én utálom a hideget. Jó, szokták mondani, hogy a hideg ellen fel lehet öltözni, a meleg ellen meg egy idő után sok mindent nem lehet tenni, de azt mondom, arra meg ott a hideg sör, szóval én maradnék a melegnél.
A hideg ellen védekezni kell, és ez hatványozottan igaz akkor, ha motorozol. Lefagyott ujjakkal a fék is máshogy fog.
Külső és belső
Tényleg motorozáshoz kerestem fűthető kesztyűt, mert markolatfűtésem az nincs. Igaz, a motorom is inkább sport, mint túra, szóval nem is állnék neki markolatfűtést beépíteni, meg kicsit feleslegesnek is érzem a dolgot, hiszen nagyobb hidegekben viszonylag ritkán ülök motorra. Ezek okán jó választásnak tűnt egy meleg kesztyű. A nézelődés közben aztán feltűnt ez a darab, ami, mint kiderült nem csak meleg, hanem pluszban fűthető is!
Megmondom őszintén, nem szívesen rendelek Kínából ruhát. Annyi ismerősöm járt már pórul a kasmír sálakkal és gyapjú ingekkel, amik csak annyiban készültek természetes anyagból, mint egy olcsó bevásárlószatyor, hogy kétszer is meggondolom a vásárlást.
Ne is kérdezzétek miért döntöttem úgy, hogy megveszem, de így történt, aztán izgultam milyen lesz, de egyelőre, lekopogom, jobb, mint a képeken!
A leírás szerint PU (poliuretán) bőr, vagyis műbőr a javából. Abból viszont a jobbik fajta, mert a PU bőr a lazább szerkezete miatt kényelmesebb, puhább, sokkal tovább tart, mint a régebbi, hagyományos polivinil kloridból előállított termékek. De nem akarom fényezni, ettől ez még nem valódi bőr, viszont megtévesztésig hasonlít hozzá, csak a bőr jól ismert illata (szaga) hiányzik.
A felső rész teljesen ebből az anyagból készült, középen betoldva annyi anyag harmonikaszerűen, hogy kényelmesen be tudjuk hajlítani az ujjainkat. A tenyérnél találunk középen, ott, ahol a kormány szarvát (hólapátot, síbotot) fogjuk egy szövetbetétet, a többi részen pedig csúszásgátló anyag.
Az akkumulátor „zsebe” a mandzsettában van, felül. Ezt a zsebet egy kis cipzárral tudjuk zárni.
A kesztyű belső része nagyon vastag műszőrme, ami már önmagában is elég meleget képes csinálni – jó, tudom, nem csinál meleget, csak a kezünk melegét nem engedi ki.
A külső és a belső meggyőző, de mit tud a gyakorlatban?
Használat
Még csak most jön az igazán hideg idő, így a fűtést egyelőre csak teszt jelleggel kapcsoltam be, mert a hideg reggeleken, 6-8 fokban is bőven elég volt a bélés. Ami egyértelmű, hogy a kesztyű kényelmes. Jól sikerült a varrást is kitalálni, mert a vastag bélés ellenére sehol nem akad bele, dörzsöli az ízületeknél a kezet.
Ahogy olvashattátok, az akkumulátor a mandzsettában van elhelyezve. Oldalanként egy 7,4 voltos, 3000 mAh kapacitású egységet kapunk, amiket egyszerre egy töltőre dugva tudunk feltölteni. Egy töltéssel 2- 2 és fél órát tud melegíteni, ami nem tűnik soknak, de ahogy írtam, a fűtésre tényleg csak akkor lesz szükség, ha nagyon zord az idő, mert amúgy is elég meleg a cucc.
A fűtőszál a kesztyű felső részébe van varrva, de nem csak a kézfejet melegíti, elvezették egészen az ujjak végéig a „cekászt”.
Természetesen kipróbáltam bekapcsolva is. Szerencsére nem olvad rá a kezünkre, a meleg, amit előállít inkább csak az a jó kis otthonos, kuckózós hőfok, mint amikor jól betakarózunk a meleg paplan alá. Szóval olyan kellemes, kényelmes. Motorozás közben, (nem tudom síelésnél, hogy van, de gondolom hasonlóan), az ember ujjai és kézfeje fázik, mert ott éri a hideg szél. Az biztos, hogy ebben a kesztyűben ettől nem kell félned.
Jó vagy nem jó?
Hosszú távú tapasztalattal természetesen nem rendelkezem, így nem tudom megmondani, hogy mennyi ideig fogja bírni a strapát, de azt tudom, hogy most rendkívül kényelmes viselet. Nem csak hideg, hanem vízálló is, legalábbis a felső rész szerintem az. Bár a leírásban ez nincs külön kiemelve (csak a vízállóság), a tenyérrész szöveténél lehet, hogy képes átázni, én azonban eddig száraz maradtam.
Ami biztos, hogy a fűtőszál, a kesztyű fűtése remekül, egyenletesen, és pont a kellő hőfokon működik, így a legnagyobb hidegeket is átvészelhetjük vele motorozás, túrázás vagy síelés közben.
Végül, szokás szerint az ár. Arról nem nyitnék vitát, hogy olcsó vagy drága, nyilván mindenkinek a pénztárcája szerinti a döntés. Amit viszont bizton állíthatok, ismerve a motoros cuccok árait, hogy ha két szezont, vagyis pontosabban két tavaszt és két őszt végig fog bírni, már megérte az árát.
Ha megtetszett, akkor 11 894 forintért itt tudod megvenni:
Fűthető kesztyű motorozáshoz, és téli tevékenységekhez
.