A konkurenciával versenyképes árakat szeretne a gyártó.

A DigiTimes értesülései alapján az NVIDIA nemrég felvette a kapcsolatot partnergyártóival, és arra kérte őket, hogy próbálják meg lecsökkenteni a GeForce 8800 GT kártyák gyártási költségeit. A santa clara-i vállalat természetesen egy megoldást is javasolt gyártói számára, az ajánlásuk szerint a nyomtatott áramköri rétegek csökkentésével a vezérlők ára jóval versenyképesebb lehet a jelenlegi helyzetnél.

Csökkentené a GeForce 8800 GT gyártási költségeit az NVIDIA

A 10-ről 6 rétegre való csökkentésnek a számítások szerint akár több, mint 10 dollárnyi költséglefaragás is lehet az eredménye, amely bizony igazán jól jönne a mára meglehetősen nagy darabszámban elérhető HD 3800-as kártyákkal folytatott árversenyben. A verseny ilyenfajta kiéleződésének azonban nem minden partner örül, hiszen az ár/teljesítmény tényezőt úgy kell továbbnövelniük, hogy közben a saját bevételük nagy része is megmaradjon. Ezt persze az NVIDIA is tudja, éppen ezért a NYÁK áttervezése csak egy ajánlás, amely szerintük jobban megfelel a jelenlegi piaci igényeknek.