Eddig sem csodálkoztunk, ha egy-egy túlhajtási tesztben Corsair memóriákat használtak, azonban az új fejlesztésű modulok és az AM2 foglalat párosáról még kevés hír állt eddig rendelkezésünkre.
Ebben a tesztben olyan PC2-6400-as memóriákat tettek próbára, amelyek CAS3-időzítéssel rendelkeztek, és már támogatták az új EPP-szabványt, mely a modulok teljesítmény-maximalizálását segíti elő. Az NVIDIA és a Corsair közös gyermekeként megjelent EPP-eljárás lényege, hogy legalább kétféle teljesítményprofil közül választhatunk, melyek közül az egyik kimondottan a tuningosok számára készült.
A modulok hivatalosan DDR2-800 besorolásúak, 9-3-4-3-as időzítéssel, 2,2 volton.
A tesztben szereplő M2N-SLI Deluxe alaplap BIOS-a sajnos nem támogatja a Corsair memóriák új tulajdonságát, a már fent részletezett EPP-t, azonban úgy néz ki, e nélkül is kiválóan megoldották a feladatot az XtremeSystemsnél.
A tesztkonfiguráció:
- AM2-es AMD Athlon 64 3200+ “Orleans”
- ASUS M2N-SLI Deluxe (nForce 570 SLI)
- Corsair TWIN2X2048-6400C3 2×1024MB
- Single EVGA 7800GTX KO @ 490+40/1390
- ForceWare 84.21, módosított meghajtó beállítások (High Performance)
A legutolsó jelentés szerint, melyet július 1-én publikáltak, a modulok 950 MHz-en, 2,5 v-on és 8-3-4-3-as időzítéssel működtek.
A teljes angol nyelvű teszt részletei a forráshivatkozásra kattinta tekinthetők meg.
A képek az XtremeSystems.org-ról származnak