Egyszer már írtam a Corn WB05-ről, de most még jobb lett az ára, így újra előkerült.
Az életemet nem tenném rá, hogy ez a legolcsóbb AMOLED kijelzős óra, de egyrészről én még nem láttam olcsóbbat, más részről ezért az árért nagyon rendben van, így mindenképpen érdemes írni róla néhány sort.
Az okosórák, legalábbis az olcsó okosórák nagy rákfenéje a kijelző. A telefonokon bevált IPS kijelző ugyan szép színeket ad, de napsütésben a megfelelő háttérvilágítás nélkül szinte használhatatlan. Az órákba pedig általában nem túl acélos a háttérvilágítás.
Itt lép a képbe az AMOLED technológia, ahol a kép megjelenítéséhez nem kell háttrévilágítás, hiszen minden egyes képpont egy-egy fényforrás is egyben. Szóval a piros pirosan világít, a zöld meg zölden. Ezzel a megoldással nagyon jó kontrasztarány érhető el, nagyon jók a feketék, mert hát, ami feket, ott egyszerűen nem kapcsol be a képpont, nem világít. Ennél feketébb fekete egyelőre nem nagyon van.
Sajnos azonban az AMOLED kijelzős órák, legalábbis eddig, a prémium szegmensre, illetve a középkategória felső felére volt elérhető. Ez pedig látszott az árakon is. Aki 10 ezer forint környékén keresgélt, annak be kellett érnie az IPS panel nyújtotta szolgáltatásokkal. Na, ezért érdemes írni a Corn WB05-ről!
Kezdjük is a kijelzővel! Az órában egy 390 x 390 képpontot tartalmazó, 1,2 colos AMOLED panel dolgozik, természetesen a teljes felületén érintésérzékeny a vezérlés. A gyári leírás szerint 90 nap a készenléti üzemmód, és 30 napot írnak normál használat mellett, ami, ha igaz, akkor igen jó érték!
Ismét csak a gyártói adatok szerint, ezt a brutál hosszú akkumulátoros üzemidőt a NRC52840 központi lapkának és a340 mAh kapacitású akkumulátornak köszönhetkjük. Előbbi állítólag igen takarékosan bánik az energiával, utóbbi pedig átlag feletti kapacitású, legalábbis, ha az okosórák szegmensét nézzük. Ki is emelik a reklámanyagban, hogy az átlagos okosórák 2 hétig húzzák egy töltéssel, azok amik Bluetooth hívásfogadásra is képesek meg csak 1-2 napig.
Ez az óra pedig valóban alkalmas hívásfogadásra. Sok gyártó esetén találkozunk ilyen féle képességgel, de az esetek többségében fogadni nem, csak elutasítani tudjuk a hívást az óránkról. Szóvel ez egy elég nagy pirospont. Az óra amúgy Bluetooth-on keresztül tartja a kapcsolatot a telefonunkkal, ehhez kapunk egy appot is, ami a monitorozásban is segít.
Egyéb képességekre sem lehet panaszunk, bár a mostanában divatos mérések, mint a véroxigénszint és a vérnyomásmérés nem szerepel a listán. Sajnos ezek a mérések elég bizonytalan, mondjuk ki, a legtöbb esetben megbízhatatlan eredményt adnak, a távolmaradásuk miatt nem is érdemes szomorkodni.
Van viszont minden más, amit megszokhattunk, a Corn WB05 a szívmonitortól az alvásmonitorozáson át a lépésszámlálásig, sőt van sportmód is, ami 8 különféle sportot támogat. Na jó, igazából csak ötöt, mert a gyártó külön módnak veszi a kül- és beltéri futást, a kül- és beltéri sétát, és a kül- és beltéri kerékpározást. Emellett marad még a hegymászás és a Free training, utóbbi pedig nem igazán tudom mit jelent. Mármint a szvakat értem, de nem tudom milyen sportot takarhat.
Az úszás sajnos kimaradt, igaz az óra vízállósága is “csak” IP67-es, így egy gyors fürdő, egy zuhanyzás, az izzadtság nem árthet neki, de a huzamosabb víz alatti létet nem bírja.
Összességében tehát a Corn WB05 tényleg elég kívánatos óra lett. Nagy kerek kijelzővel és a hagyományos óra formával nem csak sportolás közben, de a mindennapi tevékenységek közben is jól néz ki a csuklónkon, az AMOLED kijelzővel pedig tényleg prémium érzést adhat. Az ára jelenleg 49,99 dollár, vagyis nagyjából 15 ezer forint, ez az árfolyamváltozás miatt változhat. A szállítási módnak a Priority Line vámmentes szállítást válaszd!
Itt tudod megvásárolni:
Corn WB05 AMOLED kijelzős okosóra
További okosóra cikkek oldalunkon
Leírás
Főbb adatok | Modell száma: WB05 Képernyő: AMOLED Bluetooth Verzió: Bluetooth 5.0 Képernyőfelbontás: 390 x 390 Képernyőméret: 1,2 hüvelykes RAM: 256K vízálló / vízálló: Igen IP besorolás: IP67 |
---|---|
Funkciók | Bluetooth hívás: fogadás, hívásnapló szinkronizálása, tárcsázás, telefonhívás-emlékeztető, telefonkönyv, telefonfogadás elutasítása telefon keresése: igen értesítés: igen |
Akkumulátor | Akkumulátor kapacitása: 340mAh Készenléti idő: 90 nap |
Tárcsázza és zenekar | Szíj anyaga: Szilikon Tokozás anyaga: Ötvözet A számlap alakja: Kerek tárcsázási méret: 42 * 12.8MM Sávméret : 220 * 20MM |
Jellemzők | Kompatibilis operációs rendszer: Android, IOS Kompatibilis operációs rendszer verzió: iOS-specifikus IOS10.0 vagy újabb, Android 5.1 és újabb Nyelv: arab, angol, francia, német, indonéz, olasz, japán, koreai, perzsa, portugál, orosz, spanyol, ukrán |
Méretek és súly | Termék súlya: 0,0510 kg Csomag súlya: 0,1530 kg Csomag mérete (H x Sz x H): 9,65 x 9,55 x 5,15 cm / 3,8 x 3,76 x 2,03 hüvelyk |