Immár a második tesztünket jelenthetem be, melyben az Intel Core i7-es processzorát hűtjük, most a Scythe bordáit tesszük próbára.

Core i7 a Scythe ellen 1

A Scythe-ról, úgy gondolom, sokat nem kell írnunk, hiszen a cég jó néhány éve gyakori vendég oldalainkon, hiszen az importőr — Computermode — partnereink között található. A cégbemutató helyett lássuk inkább rögvest, hogy mire is számíthatnak olvasóink a következő oldalakon!

Core i7 a Scythe ellen 2

Előző hűtős cikkünkben még panaszkodtam, hogy lassan érkeznek az Intel processzorára a bordák, ám most úgy tűnik, az ínséges időszaknak vége. Köszönhető ez annak, hogy egyre több gyártó dobja piacra új hűtőit, de annak is, hogy egyre több gyártónál ismerik fel, hogy gondolniuk kell a régi vásárlókra is, és nem feltétlenül muszáj rájuk erőszakolni egy új bordát. Van más megoldás is, még pedig a leszorító cseréje. Igaz, hogy sok esetben ezek a leszorítók meglepően drágák ahhoz képest, hogy mennyi anyag és innováció van bennük, mégis azt mondhatjuk, hogy megéri őket megvásárolni, hiszen egy új borda árának a töredékébe kerülnek.
Ez a trend, vagyis a leszorítók utólagos árusítása a Scythe-tól sem idegen, így jelen cikkünkben módunkban állt néhány „régebbi” terméküket is hadra fogni. A régiek mellett lesznek új, illetve ráncfelvarrott termékek is.