Computex: AMD érdekességekA gyártó egy működő Trinity APU mellett megerősítette a Bulldozer termékek késését.

Az Advanced Micro Devices – közismertebb nevén AMD – az idei Computex-en egy nem várt demonstrációt tartott, ahol bemutattak egy működő Trinity APU-t. Erről a produktumról annyit érdemes tudni, hogy a cég következő Fusion lépcsőfoka lesz, a Llano egységek utódja, amely Bulldozer modul(oka)t, valamint egy erős grafikus vezérlőt rejt. Ez a termék 2012-re van pozicionálva, így sokak számára meglelő volt, hogy Rick Bergman, az AMD vezető menedzsere már most képes volt felmutatni egy működő példányt. Ez természetesen azt is jelentheti, hogy a Fusion projekt nagyon jól halad, de sajnos részletes technikai információkat nem árultak el róla. Annyit még lehet tudni a Trinity-ről, hogy az is 32 nm-en fog készülni és az eredeti tervekhez képest korábban, akár 2012 tavaszán is piacra kerülhet.

alt

A másik fontos megjegyzendő dolog, hogy két nappal ezelőtt felreppentek olyan pletykák, melyek szerint a Bulldozer architektúra köré épülő Zambezi asztali processzorok kését fognak elszenvedni. Ezt most az AMD hivatalosan is megerősítette, így a cég FX névre elkeresztelt vadonatúj processzoraira még kb. két hónapot várni kell, ugyanis a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy a piaci start akár augusztus elejére is átcsúszhat.