Menő külsővel, nagy hatótávval és alacsony árral próbálnak elcsábítani minket.
Nézd meg videós tesztünket is!
Bevezető
Az utóbbi hetekben, hónapokban, egyre több szó esik az üzemanyagok áremelkedéséről, sőt, akár hiányáról is. A bizakodásra kicsit sem okot adó hírek szaporodásával egyidejűleg érzékelhetővé vált egy erősödő érdeklődés az alternatív, elektromos meghajtású közlekedési eszközök irányába.
Túlzás lenne azt állítani, hogy ez meglepő, hiszen az akár 700+ forintos literenkénti üzemanyagár Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett. Aki megteheti, az próbál majd valami kiutat, olcsóbb módot találni arra, hogy eljusson a boltba bevásárolni vagy a munkahelyére dolgozni.
Már csak ezen hírek miatt is megörültem neki, amikor megkeresett egy gyártó, hogy írjak egy új elektromos kerékpárról. Boldogan bólintottam rá a felkérésre, főleg, miután megnéztem a képeket, átfutottam a gyári adatokat.
A mai cikk apropóját tehát egy nagyon új, szinte még meleg kerékpár adja, ami az ENGWE műhelyéből került ki. Az ENGWE-ről, mint gyártóról csak annyit tudtam, hogy érdekes termékei vannak. Az átlag ebike-okhoz képest mindig adnak valami kis pluszt, Vagy egy jobb lengéscsillapítást, vagy egy menő, máshol nem látható fényezést.
A C20 is ilyen, rögtön megfogja a szemet, de nem csak a külsővel, hanem a képességeivel és az áraival is megpróbál meggyőzni minket.
Csomagolás, összeszerelés
A cikket a megszokott módon írom, vagyis kezdjük a csomagolással, összeszereléssel. Aztán jöhet a külső, a papírforma végül a tényleges tapasztalatok.
Az ENGWE C20 egy meglepően nagy dobozban érkezik. A turpisság a kartont kibontva rögtön kiderül. A hasonló kerékpárok mindig összecsukva kerülnek a dobozba, ám a C20 nem, mindössze az első kereket szerelték le a szállításhoz.
A dobozban megfelelő gondossággal külön csomagolva megtalálunk mindent. Az elsőkereket, az első kerék tengelyét, az ülést, a kormányrudat és magát a kormányt is. Ezeket kell majd szép sorban összecsavarozni.
A szerelés nem bonyolult most sem. Én elsőként a kormányt tettem a helyére. Itt arra kell figyelni, hogy a kormányrúd előre dől, nem pedig hátra, szóval úgy lesz helyesen a helyére csavarozva.
Másodikként jöhetett az ülés felszerelése, itt simán a nyeregrudat kell a helyére tenni. Az ülést védő zacsit ne szedd még le, mert most érdemes lesz a bringát megfordítani!
Ha fejre állítottad, akkor beszerelheted az első kereket, és felcsavarozhatod a pedálokat. Az első keréknél esetemben a fékbetétek kicsit szorosnak tűntek, de nagyjából 10 méter bringázás után a betétek a megfelelő pozícióba kerültek. Szóval emiatt ne izgulj Te sem!
Az összeszereléssel kapcsolatban lényeges, hogy egész jó kis szerszámcsomagot mellékelnek a bringához. Nem túl nagy a csomag, ha veszel majd valami kis szütyőt az új kerékpárodra, akkor viheted magaddal a szerszámokat!
Amikor összeállt minden, akkor jöhetnek a szokásos dolgok. Tessék szépen türelmesnek lenni, nem rögtön felpattanni az új szerzeményre. Le kell ellenőrizni, esetleg után állítani a fékeket. Beállítani a lámpát, kipróbálni a váltót, felfújni a kereket. Ha minden oké, akkor jöhet a próbaút!
Külső
Az ENGWE C20 nagyon mutatós lett, rendesen kilóg az átlag elektromos kerékpárok közül. A felépítés ugyan a megszokott, vagyis az összecsukható váz, a benne lévő akkumulátor már nem szokatlan a szemnek, de az aluváz formája egészen rendbontó.
A rendbontót persze vegyétek pozitívumnak. Egész egyszerűen arról van szó, hogy a vázat addig faragták, amíg egy sportos, ám mégis, majdnem elegánsnak mondható formát össze nem hoztak. A megszokottól merőben eltérő lett a hátsó villa és a pedált tartó lenyúlás is.
A dizájnt tekintve az ENGWE C20 lazán felveszi a versenyt egy Xiaomival is, már csak azért is, mert itt-ott a kábelek is a vázban vannak vezetve.
Amúgy a dizájnolásnak nem csak a szemünkre van jó hatása, hanem a kerékpár tömegére is. A rendre 30 kiló körüli hasonló szerkezetekkel szemben a C20 csak 24 kilós, ami azért komoly fogyókúrának tekinthető.
A kormány és persze az ülés magassága is állítható, ráadásul elég tág határok között. Az ülés nagy, párnás, kényelmes.
A külsőhöz tartoznak a méretek is. A kerékméret a szokásos 20 colos, nem dagi gumi van rajta, hanem egy aszfaltra való megoldás. A váz összecsukható. Kinyitott állapotban a hossz 160 centi, a maximális magasság 130 centiméter, míg összecsukva 100 centis hosszt és 77 centis magasságot kapunk. Magyarán egy autó csomagtartójába egész könnyedén betehetjük.
Mielőtt elfelejtem, a pedálok is felhajthatók, így fektetve is elhelyezhetjük a csomagtartóban.
Az ENGWE C20 mellé nem kapunk sárvédőket vagy egyéb kiegészítőt, de jó hír, hogy a rögzítési pontok a szabványos helyeken vannak. Vagyis olcsón, akár itthon is tudunk rá sárvédőt, csomagtartót meg egy csomó más dolgot vásárolni. Akár még tükröt is, mert a menetes furatok a tükör rögzítéséhez a kormányon megtalálhatóak.
Papírforma
Lássuk egészen röviden a gyári paramétereket! Az ENGWE C20 a hajtásláncot tekintve, legalábbis papíron nem tűnik túl érdekesnek. Lényegében a megszokott 36 voltos, 10,4 Ah-ás rendszert kapjuk. A motor 250 wattos, szóval ez is a szabvány.
A gyári adatok szerint a leküzdhető emelkedő 20 fokos, a maximálisan elérhető sebesség, amíg a rásegítés besegít 25 kilométer óránként.
Van azonban itt három olyan nagyon fontos adat, ami miatt a C20 kilóg a sorból. Az egyik, hogy a hatótáv (pedálos rásegítéssel) eléri a 80 kilométert, a másik, hogy a maximális terhelhetőség a megszokott 100-120 kilóval szemben itt 150 kilogramm, a harmadik, hogy a kerékpár 2 Ah-ás gyorstöltést kapott. Ez utóbbi teszi lehetővé, hogy 6 óra alatt teljesen feltölthessük az akkumulátort.
Vagyis a gyártó azt mondja, hogy az új vázszerkezet és vélhetően az alacsonyabb önsúly miatt testesebb emberek is nyugodtan használhatják!
Mi van még?
Természetesen van első és hátsó, 160 milliméteres tárcsával rendelkező tárcsafékünk, ebben az árkategóriában még mechanikus. Van első teleszkópunk, és van egy Shimano Tourney váltó, ami hétsebességes (14-28T), vagyis a hátsó keréken 7 különböző méretű lánckereket találunk.
A csomagban van elsőlámpa, amibe amúgy a duda is be van építve. Hátsó lámpa viszont nincs, ezeknél a kerékpároknál ez is megszokott, csak egy macskaszem van a nyereg alá szerelve.
Lényeges még, hogy a C20 nem kapott fedélzeti komputert, így például nem tudunk fokozatokat állítani a rásegítésnél, nem látjuk az aktuális sebességünket, a napi megtett utat és hasonlókat. Az egyetlen, ám annál fontosabb adat, ami rendelkezésünkre áll, az akkumulátor töltöttsége.
A papírforma ennyi, jöhet a lényeg, vagyis milyen a bicikli a gyakorlatban!
Tapasztalatok
Kicsivel több, mint egy hetem volt próbálgatni. Ezalatt az idő alatt könnyebb erdei terepen is kipróbáltam, de a legtöbbet városban, aszfalton vagy térkövön használtam, hiszen az ENGWE C20-nak ez az elsődleges élőhelye.
Az eddigiekből már kiderült, hogy a C20 nem egy különleges kerékpár, de van néhány olyan képessége, amit érdemes kiemelni.
Ahogy írtam a megtehető maximális távolság egy töltéssel 80 kilométer. Őszintén szólva nem mértem, hogy hány kilométert tettem meg a teszt alatt, de mivel ez nem az első kerékpár tesztem, és a teszt útvonala sem változik különösebben, van összehasonlítási alapom.
Eszerint pedig az ENGWE C20 extrém keveset fogyaszt.
A teszt kezdetekor egyetlen alkalommal töltöttem fel az akkumulátort, azóta nem kellett a töltőt csatlakoztatnom, és a töltés jelző szerint még félig van az akkumulátor. A saját bringámat ilyenkor már tölteni szoktam, de a C20 esetén ez még felesleges.
Írtam feljebb a gyorstöltésről is, de ezt, ahogy jeleztem nem igazán tudtam kipróbálni. Ami tény, hogy a töltő nem a megszokott darab, aktív hűtése van, így vélhetően valóban van valami gyorstöltő funkció.
Fent említettem a kormány magasságának állíthatóságát. Nem maga a tény érdekes, hiszen ezt a legtöbb biciklin lehet állítani, sokkal inkább az állíthatóság mértéke, ami szemet szúr.
A gyári adatok szerint 155 és 210 centiméteres testmagasság között bárki használhatja a C20-at, ami igaz is lehet. Ám, az én 184 centis magasságommal a kormány kétféleképpen is kényelmesre állítható. Ha leengedem, akkor kimondottan sportos, már-már vadulásra ingerlő testhelyzet áll elő, sokszor a pedálon állva ugrattam le a járdákról, és az erdőben a földúton is vadul pattogtam ide-oda.
Amennyiben viszont a kormányt felemelem egy nagyon kényelmes, és legfőképp nyugis testhelyzetbe kerülök, ami a városi közlekedésnél igen jól jött.
Szóval az ENGWE C20 egy többcélú bicikli, már-már sportcélra is merem ajánlani, de városi ingázáshoz is remek!
A használattal kapcsolatban van még egy érdekesség. Finoman szólva is érdekes megoldás, hogy a kerékpár használatához két kulcs is kell. Általában a váz alján, az akkumulátornál szoktunk találunk egy kulcslyukat, ami arra szolgál, hogy az aksit le tudjuk zárni. Nem csak fizikailag, hanem elektromosan is. Szóval egyrészről használnunk kell akkor, ha az akkumulátort fel akarjuk vinni a lakásba feltölteni, és akkor is, ha simán csak el akarunk indulni a kerékpárral (mármint valamelyik elektromos üzemmóddal).
Az ENGWE C20 esetén azonban van egy második kulcs is, egy „slusszkulcs”, amit a kormányon lévő „gyújtáskapcsolóba” kell elhelyezni. Ezt is el kell fordítanunk ahhoz, hogy az elektromos rendszer bekapcsoljon.
Azt gondolom, hogy a biztonság sosem felesleges, de ez egy picit túl sok. A C20 egy kerékpár, ha nem zárjuk le lánccal vagy U-lakattal, akkor simán el lehet vele tekerni elektromos rásegítés nélkül is. Talán az akkumulátor ellopása elleni védelem még oké, de a kormányon lévő kulcsos megoldás maximum a nagyon amatőr tolvajokat fogja elijeszteni.
Említettem fent azt is, hogy nincs komputer, így sok beállítási lehetőséget nem kapunk. A rásegítés, ahogy minden hasonló kerékpárnál, itt is pedálszenzoros. Ez azt jelenti, ha elkezdjük tekerni a pedált, akkor kicsi késlekedéssel elindul az elektromos motor is, míg, ha abba hagyjuk a tekerést, akkor pici késlekedéssel a rásegítés is megszűnik.
Bár a papírforma szerint csak 250 wattos a motor, ez egyáltalán nem érződik kevésnek. Nyomaték mindenképpen elegendő van, az „apró” mázsás tömegemet pillanatok alatt 25 kilométeres sebességre gyorsítja, ám itt véget is ér a tűzijáték.
Megjegyzem ez csöppet sem probléma, városban, kerékpárúton a 25 kilométer óránként bőven elegendő sebesség, biztonságos, nem taroljuk le a többi közlekedőt.
A nyomaték elegendő a hegymenetnél is, bár, ahogy az lenni szokott, itt kell már izomerőt tennünk a rendszerbe ahhoz, hogy a közepesnél nagyobb emelkedőkön normális sebességgel fel tudjunk jutni.
Itt jegyzem meg, hogy a C20 a megszokott módon három üzemmódot kínál a haladásra. Használhatjuk egyszerű kerékpárként rásegítés nélkül (ilyenkor jól jön, hogy nem rücskös a gumi, könnyen tekerhetjük a pedált), használhatjuk pedálszenzoros rásegítéssel, vagy akár teljesen elektromos módban is, ami a jobboldali markolat belső felének eltekerésével aktiválható.
Őszintén megmondom, ez utóbbi módot ugyan kipróbáltam, de nem használtam sokat. A pedálozás az áttételek miatt egy sima, könnyed kardióedzéssel ér csak fel, mindenféle megerőltetés nélkül. Szóval annyira már ne legyünk lusták, hogy nem forgatjuk a pedált, megszakadni nem fogunk, de legalább a látszatot megőrizzük. 😉
Lényeges még a kényelem. Az ENGWE C20 esetén az ülés és az első lengéscsillapítás az, ami a kényelmesebb használatot szolgálja. Előbbiről egy rossz szavam nem lehet. Kényelmes, puha, nagyméretű, a világból ki tudnék menni vele. A lengéscsillapító viszont kicsit puhább annál, mint amit az ízlésem kíván. Rosszabb aszfalton ez inkább jó, jó minőségű úton inkább rossz egy kicsit, hiszen utóbbi esetben nincs szükség különösebb lengéscsillapításra.
Összegezés
Az ENGWE C20 néhány képességét tekintve különleges kerékpár, ugyanakkor egy csomó szempontból tök átlagos. Azonban az a néhány dolog, ami miatt érdemes kiemelni érnek annyit, hogy megérje jobban szemügyre venni.
Itt van rögtön a különleges váz, ami nem csak jól néz ki, de könnyű és erős is. A 150 kilós maximális terhelhetőség finoman szólva sem megszokott ebben az árkategóriában, igazából már a 120 kilónak is örülhetünk, ha megkapjuk.
Itt van aztán a gyorstöltés, ami megint nem túl megszokott jelenség. A maximum 6 órás töltési idő azt jelenti, hogy ha bringával mész dolgozni, akkor munkaidő alatt tutira teljesen fel fogod tudni tölteni. Persze, ha 4 órás munkaidőd van, akkor nem.
A mutatós váz, a nagy teherbírás még nem elég, itt van a pedálos üzemmódban elérhető 80 kilométer hatótáv. Ezeket az adatokat illik mindig fenntartással kezelni, általában nem 100 kiló feletti testtömeggel rendelkezőkre kalkulálnak ennyit. Ami viszont bizonyos, hogy az eddig nálam járt bringák közül az ENGWE C20 fogyasztása tűnik a legjobbnak.
Ezek komoly érvek a plusz sorban. Negatívumként csak a komputer hiányát tudom felhozni, de egyszerűbb, hasonló megoldások olcsón kaphatók a kínai áruházakban, szóval ez a hiba orvosolható.
Nagyon tetszik, hogy a C20 lehet egy megfontolt városi kerékpár, de ha valakinek arra támad kedve, akkor megcélozhat vele egy könnyedebb kerékpáros akadálypályát is, vagy akár egy nem túl elhanyagolt erdei utat is.
Szóval, alapvetően városi közlekedésre lett kitalálva, de nem vagyunk beszorítva az aszfaltra.
Tényleg kellemes közlekedési eszköz, a nagy hatótáv miatt akár önállóan is alkalmas lehet a munkába járásra, de ha az agglomerációban élsz, akkor is szeretni fogod, mert könnyen felteheted az elővárosi vonatra vagy beteheted összecsukva az autód csomagtartójába.
Bármelyik módot is használod egy dologban biztos lehetsz. Az üzemanyagszámlád drasztikusan csökkenni fog ahhoz képest, amit eddig megszoktál, nem mellesleg nem kell többet a tömegközlekedéssel zötykölődnöd.
A cikk végére az ár. A ENGWE C20 szürke (ezüst?) vagy fekete színben rendelhető, ára a NNNC20RE01 kuponkóddal most 259 ezer forint. Ebben benne van a szállítás költsége is, ami EU raktárból történik, így nagyjából 3 munkanap alatt meg is kapjuk, vámot, áfát pedig nem kell pluszban fizetnünk.
Ha megtetszett, akkor itt megtalálod: