Van nála erősebb és van szebb is, de egy valamiben kiemelkedik a mezőnyből.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe


 

Bevezető

A szakma, a gyártók úgy gondolták sok évvel ezelőtt, hogy a táblagépek leváltják a számítógépeket. Ha nem is a hagyományos PC-ket, de a notebookokat mindenképp. Nem így lett. Azt is gondolták, hogy az emberek a telefonjuk helyett ilyeneken fogják a multimédiás tartalmakat fogyasztani. Ez sem jött be. A táblagép igazából nagyon keveseknek kellett.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 1

A tabletek fejlesztése így aztán le is lassult, képességekben, tudásban egyre inkább lemaradtak a telefonok mögött. Azonban történt valami, ami miatt a helyzet változott, és ezt a gyártók is hamar felismerték. Ez egy olyan világraszóló, a fejlett világban szinte mindenkit érintő probléma volt, amire a táblagép reális megoldást jelenthetett. Ez pedig a kapcsolattartás.

Gondolom sokan kitaláltátok, hogy a világraszóló esemény a pandémia volt. Vagyis ebben az esetben a múltidő hibás, hiszen még mindig benne élünk, és egyelőre nem is látjuk a végét.

Az embereknek szükségük volt olyan eszközökre, amikkel kényelmesen elérhetik a rokonaikat, részt vehetnek az oktatásban vagy éppen a munkahelyi megbeszéléseken, persze mindezt online. Olyan eszköz kellett, ami könnyű, nem igényel folyamatos töltést, nincs konnektorhoz kötve. Olyat, aminek nagy a kijelzője, kényelmes használni, de mégis rendelkezik a telefonunkhoz hasonló képességekkel. Elérünk mindent, és mindenkit, akit a telefonunkon keresztül is.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 2

Igen, a táblagépek pont ilyen eszközök!

Egyre többen vannak, akiknek ezek a gépek a mindennapi munkavégzés, tanulás, szórakozás eszközeivé váltak, nem biztos, hogy szabad döntésből, inkább kényszerűségből. De az ok mindegy is, a lényeg, hogy használják, mert valamit használniuk kell, és a tablet egy kényelmes megoldás.

A mai cikkben egy olyan gépet szeretnék bemutatni nektek, ami a fent felsorolt feladatokra megfelelő, ugyanakkor olcsó is, így olyanok is elgondolkozhatnak a beszerzésén, akiket eddig az anyagiak tartottak vissza egy tényleg jó táblagép megszerzésétől. Ez a masina pedig nem más, mint a címben is említett BMAX MaxPad I10.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 3


 

Csomagolás, egyebek

A BMAX európai szemmel nézve nem mondható régi cégnek, ám ez nem jelenti azt, hogy kis gyártó lenne. Én az első, 360 fokban kihajtható, érintő kijelzős notebookjuk miatt ismertem meg őket, ezt a gépet immár két éve használjuk napi rendszerességgel itthon.

A kihajtható notebookok mellett hamarosan megjelentek a hagyományos hordozható gépek, utánuk jöttek a mini-PC-k, végül megjelentek a tabletek is. Ez utóbbiból jelenleg három verzió érhető el, sorban az i9, az i10 (a jelen cikk alanya), és az i11. Ezek természetesen árban és teljesítményben is eltérnek egymástól.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 4

A család középső tagja tehát a BMAX I10, aminek csomagolása semmiben nem tér el a többi gépétől. Sőt nemcsak a csomagolás, a tartozékok között sem találunk eltérést.

A gyártó minden gépe, a mini-PC-k és a notebookok esetén is felsőkategóriás csomagolást használ, a doboz nem csak mutatós, az anyaga is vastag és ellenálló. Tartozékból ugyanakkor nincs sok. A táblagépen kívül egy EU dugós töltő, egy Type-C kábel és egy SIM-tű vár minket. Ez az elvárható minimum, másra nem is lesz szükségünk.


 

Külső

Mivel a BMAX I10 egy olcsó tablet, a külső terén nem számíthatunk semmi érdekességre. A dizájn engem egyértelműen az előző szériás Xiaomi Mi PAD 4-re emlékeztet. A szélek kerekítettek, a kijelző körül a keret viszonylag széles.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 5

Az egyik rövidebb oldalon van a bekapcsológomb és a hangerőszabályzó, valamint az USB C csatlakozó, az egyik hosszú oldalra került a két hangszórórács és a SIM-tálca. A másik két oldalon nincs semmi.

Elől a kamera nem kameraszigeten van, a széles keret miatt ezt bőven volt hely a fekete sávon elhelyezni, így a képbe nem lóg bele. A hátsó kamerasziget a megszokott helyen, ezen egy kamera és egy LED-es villanó látható.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 6

A külső kapcsán tehát nem esünk hasra, pont annyit kapunk, ami az ár miatt várható. Ez persze nem jelenti, hogy a gép csúnya lenne, egyszerűen csak ebben a kategóriában nem lehet kigazdálkodni egy mutatós alumínium keret költségét, mint például az új Xiaomi táblagépeknél.

Az összeszerelés is jó, nem akar széthullani, nem recseg, nem ropog, a hajlítgatásnak is jól ellenáll, szóval tudja, amit tudnia kell.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 7


 

Hardver

Manapság egyre több gépnél váltják le az UNISOC lapkái a MediaTek vagy a Qualcomm lapkákat. Ennek oka, hogy a modern Snapdragon, illetve napjainkban már a modern MediaTek központi egységek nem túl olcsók. Emiatt ezek már csak a magasabb kategóriában szerepelnek, és itt megint visszautalhatok a Xiaomi Pad 5 gépekre.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 8

MediaTekből elérhető áron csak az olyan őskövületek vannak, mint a Helio P60, ami ugyan izomerőre nem rossz, de minden más tekintetben erősen elavult.

Az UNISOC azonban meglepően jó egységeket dobott piacra, amik erőben és képességekben is megfelelnek napjaink kihívásainak. Ezek közül kettőt érdemes figyelemmel kísérni, a T610-et és a T618-at. Nem véletlen, hogy a BMAX gépeiben is ezek dolgoznak, az olcsóbbik i10-ben a T610, a drágábbik i11-ben a T618.

Mi most a T610-zel foglalkozunk, hiszen ez van a tesztgépben.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 9

Ez a központi egység természetesen 8 maggal gazdálkodhat. A felső fürtben két Cortex A75 dolgozik, ezek szolgálják ki a teljesítményigényes alkalmazásokat, míg az alsó fürtben hat darab Cortex A55 magot találunk, ezek a normál működésért felelnek. Mind a két fürt esetén 1,82 GHz a maximális órajel.

A 12 nanométeres csíkszélességen készülő egység az ARMv8.2-A utasításkészletet támogatja, háromszintű gyorsítótárral rendelkezik, a TDP pedig 10 watt, vagyis elég energiatakarékos a működés.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 10

A grafikus gyorsításért a Bifrost architektúrájú ARM Mali G52 MP2 felel. Mint a neve is mutatja ez egy kétmagos grafikus egység, a maximális órajele 614 MHz, és a gyári adatok szerint 302 Gigaflops teljesítményre képes.

A beépített memóriavezérlő kétcsatornás, LPDDR4x memóriákat támogat, amiknek a maximális órajele 1800 MHz lehet. Videós képességek közül talán a meglévő H.264 és H.265 képességet illik kiemelni.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 11

Az egyéb képességek kapcsán említést érdemel még az LTE Cat. 7 támogatás, amivel 300 Mbps letöltési és 150 Mbps feltöltési sebességet kapunk mobilhálózaton. A beépített WIFI adapter az 5-ös, Bluetooth-ból 5.0 áll rendelkezésre, műholdas navigációhoz pedig igénybe vehetjük a GPS, a GLONASS, a Beidou és az európai Galileo műholdakat is.

Ahogy látható az UNISOC központi egysége tényleg modern darab, mindent tud, amit egy táblagépet kiszolgáló lapkának tudnia kell!

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 12

A képességek közül számomra a kiemelendő mindenképpen a 4G mobilnet támogatása. Az utóbbi hetekben, hónapokban egyre több újságcikkben olvashatjuk, hogy a hazai mobilszolgáltatók a 3G-s mobilnet kikapcsolásáról számolnak be, ami azt jelenti, hogy minden olyan telefon vagy táblagép, ami nem rendelkezik a hazai B20-as 4G sáv ismeretével mobilnet nélkül marad.

És ha most valaki azt hiszi, hogy ezek csak ősöreg masinák lehetnek, akkor ki kell ábrándítanom mindenkit, ez sajnos nem így van. Rengeteg viszonylag modern, 1-2-3 éves gép esetén is előállhat ez a helyzet, szóval igencsak érdemes odafigyelni arra, hogy az általunk vásárolt gép ismerje a hazai 4G sávot!

Az UNISOC T610, így pedig a BMAX I10 is ilyen masina, ami fontos érv lehet, ha el kell döntenünk mit vásároljunk meg!

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 13BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 14BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 15

Persze egy táblagép esetén nem mindegy az sem, hogy milyen az ereje. Nos, ahogy feljebb jeleztem, a BMAX I10 nem a gyártó legerősebb gépe, de egy valamiben kiemelkedik a szürke tömegből, ez pedig az ár-érték arány. Ugyanis, ahhoz képest, hogy mennyit kérnek érte nem csak modern, nem csak keveset fogyaszt, de izomerő tekintetében is rendben van.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 16BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 17BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 18

Ha össze kéne vetnünk a teljesítményét egy ismertebb konkurenssel, akkor talán a Qualcomm Snapdragon 660 lenne a megfelelő választás, amivel ilyen téren nagyjából pariban van. Ne felejtsük azonban, hogy csak ebben van pariban, mert lényegében minden másban előrébb jár, lévén modernebb központi egység, mint a Snapdragon 660.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 19BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 20BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 21

Ahogy a fenti képeken látható, a szokásos teszteket ismét lefutattam. A 3DMark és az Antutu a 3d képességek, játékok alatti teljesítmény mérésére alkalmas, míg a PCMark és a Geekbench inkább a mindennapi használatot modellezi.

A fent látható pontszámok minden tekintetben korrektnek mondhatók. 3D teljesítményben jóval gyengébb, ám átlagos felhasználás esetén már nagyjából a felét tudja, mint a háromszor ennyibe kerülő Xiaomi Pad 5. Érdekes, hogy a háttértároló sebességében maga mögé utasítja a neves riválist, nem is kicsivel.

Az értékelésen a fenti mérések nem változtatnak, hiszen semmilyen meglepetést nem okoztak a pontok, az egy háttértár sebességen kívül, de ez is pozitív irányú eltérés volt.

Van még néhány dolog, amit nem említettem a hardver kapcsán, gyorsan fussunk ezeken is végig!

  • A kijelző méretes, 10,1 colos képátlóval és 1920 x 1080 pixeles vagyis FHD felbontással bír. A panel fajtája IPS.
  • A gépben 4 GB memóriát és 64 GB beépített tárat találunk.
  • Az akkumulátor kapacitása 6000 mAh
  • A wifi tehát 5-ös, ez az ac szabványt jelenti. Fontos, hogy kétcsatornás, így támogatja a régebbi 2,4- mellett az újabb 5 GHz-es sávot is.
  • Kamerát találunk az elő és a hátlapon is, előbbi 2- utóbbi 8 megapixeles.
  • Csatlakozók közül már említettem az USB C portot, emellett találunk még egy hagyományos jack csatlakozót is.
  • A SIM tálcára Nano SIM-et tehetünk, de mellett e van hely még memóriakártyának is, ami természetesen Micro-SD lehet.

 

Tapasztalatok

Ez a fejezet szokott a tesztjeimben a leghosszabb lenni, most másként lesz. Ennek oka, hogy nem tudok beszámolni sem kirívó hibákról, sem kiemelkedően jó tulajdonságokról. Ez összességében azt hiszem inkább jó hír, mint rossz.

Ahogy írtam a proci ereje teljesen megfelel arra, hogy a mindennapokban használjuk, de akkor sem ijed meg, ha játékot futtatunk a gépen. Arról persze ne is álmodjunk, hogy egy vadiúj, 3D-s grafika hibátlanul fog futni, hacsak le nem butítjuk kicsit, de régebbi címekkel gond nélkül elboldogul.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 22

A kijelző minősége jó. Természetesen nem egy AMOLED, de aki az IPS miatt sírni merészel egy tableten, az magára vessen. A színek élénkek, a kontraszt jó, a feketékkel sincs semmi baj, és a fényerő is megfelelő. Nem igazán lehet belekötni, főleg ezen az árszinten.

A hang erős, elég dinamikus is. Mélyet sokat nem fogsz találni benne, hangfal helyett nem fogod használni, de a játékok és filmek alatt megállja a helyét, és ez a lényeg.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 23

Ami sajnálatos, hogy Widevine L1 nincs, így a Netflix nem fog nagyfelbontásban futni. Valószínűleg van erre megoldás, de az nem teljesen legális, szóval nem propagálom. Viszont azt tudom, hogy magam is szoktam ilyen képességű tableten filmet nézni, és még soha nem vágtam a sarokba a kép minősége miatt, főleg, ha a film amúgy szórakoztató volt.

A rádiók elég erősek. Talán csak a 4G kapcsolat erősségét érheti szó, de ez sem használhatatlan. Inkább úgy számolj, amikor a telefonoddal már nehézkesen fogsz 4G kapcsolatot találni, akkor a BMAX tablettel már egyáltalán nem fogsz netezni. Ha viszont van térerő minden oké.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 24

A navigáció jól működik, bár nem egy villám, főleg első alkalommal. Ha megtalálta a műholdakat, akkor tévedést nem tapasztaltam, szóval ilyen szempontból kielégítő. Viszont a wifi és a Bluetooth hibátlan, előbbinél biztos sokat segít, hogy a burkolat műanyag, így az nem árnyékolja az antennát.


 

Összegzés

Ha eddig eljutottatok, akkor már biztos kíváncsiak vagytok rá, hogy miért írtam, ez az ősz legjobb táblagépe. Ott van az új Xiaomi, vagy ott van az új Lenovo, azok nem jobbak? De igen, sok szempontból sokkal jobbak. Van azonban egy szempont, amiben a BMAX I10 szerintem legyőzhetetlen jelenleg, ez pedig az ár-teljesítmény mutató.

A BMAX I10 tehát véleményem szerint az ősz legjobb vétele a tabletek között!

Van ennél szebb, van erősebb, van, aminek jobb a képe, van amelyiknek jobb a hangja. Viszont a BMAX I10 nagyon egyenletes teljesítményt nyújt minden fronton. Jól összehangolt képességeket kapott, mindenből eleget, de semmiből nem kimagaslót, és mint írtam, ami sokkal fontosabb, semmiből sem rosszat. Szóval a BMAX I10 nem egy hazudós tablet. Pont azt kapjuk tőle, amit ígér, se többet se kevesebbet. Amit ígér, az viszont nagyon nem rossz! Hiszen van navigáció, van 4G támogatás, vagy egy modern processzor és egy jó kijelző. Ez pedig összességében pont elég ahhoz, hogy boldogak legyünk vele.

BMAX MaxPad I10 – az ősz legjobb táblagépe 25

Végezetül az ár. Természetesen ehhez is kértem kupont, hogy ha megtetszik nektek, akkor mégse olyan árat kelljen fizetnetek, mint annak, aki simán az „utcáról” esik be. Szóval, a BGHU1180 kuponkóddal ez az ár most 39 500 forint.

Ezért a pénzért hazai boltból kapsz egy négymagos processzorral, 1280 x 800 pixeles felbontással, 1-2 GB memóriával szerelt táblagépet. Mondanom sem kell, ezek közelébe sincsenek a BMAX I10-nek. Ráadás jó hír, hogy ebből a gépből is van készleten a cseh raktárban, így vámkezelés nélkül érkezik meg hozzád, az árban pedig természetesen benne van az áfa is.

Ha megtetszett, akkor az alábbi hivatkozáson találod meg:

BMAX I10 táblagép – Kuponkód: BGHU1180