Válassza az Oldal lehetőséget

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás

Megkönnyíti a házimunkát, szinte tökéletes lett a Blitzwolf felmosója

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás


 

Bevezető

Nemrégiben írtam egy tesztet egy elektromos felmosóról, ami egyben porszívó is. Vagyis, hogy egészen pontos legyek, az érdemi részt nem is én, hanem a párom írta meg, aki a gépet nap mint nap használja, és aki meglepően lelkesen mossa fel a lakást az utóbbi időben.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 1

Nos, őszinte leszek, sosem gondoltam volna, hogy egy elektromos felmosónak lesz értelme. Megvettem, mert a zasszony nagyon szeretett volna egyet, de finoman szólva is szkeptikus voltam vele kapcsolatban. Mennyivel lehet ez jobb, mint egy vödör víz meg egy jó felmosófej?

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 2

A válasz, mint kiderült, hogy sokkal. Azonban az általam vásárolt gép egy csöppet drága (még ha nagyon jó is), így kíváncsi lettem, hogy mit tud a Blitzwolf masinája negyedáron. Nos, egyrészről legalább annyit, másrészről viszont vannak azért apró hibák. Hogy megéri-e az árát? Elmondom!


 

Miért jó egy gépi felmosó?

Az a helyzet, hogy mint valószínűleg a legtöbbünk, úgy én is hagyományos felmosót használtam világ életemben. A katonaságnál még rendes felmosóronggyal habosítottam a kiszórt Ultrát, aztán később, jöttek a különféle Vileda meg társai, amik igazi luxust jelentettek.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 3

A probléma, legalábbis esetemben mindig a víz mennyiségével volt.

Két dolog közül választhattam. Vagy kevés vizet használtam, hogy gyorsan felszáradjon, de ilyenkor örült módjára dörzsöltem a padlót, vagy sok vizet használtam, ez feloldotta a koszt, viszont sosem száradt fel.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 4

Aztán volt még egy gond. Ha nagy volt a kosz, akkor cserélgetni kellett a vödörben a felmosóvizet. Hiába volt félig, háromnegyedig a vödör, akkor is. Ha nem tettem, akkor hamar csíkosra száradt az egész, és kezdhettem elölről tisztavízzel. Erre végül megoldást jelentett az a felmosószett, aminek vödrében el volt választva a kicsavart koszos víz a tisztától.

És mit tapasztaltam a felmosógépnél? Hát, csupa jót. Egyrészről elképzelhetetlenül kevés vízzel lehet felmosni a lakást. Ez jó a víztakarékosság miatt is, meg azért is, mert a kevés vízhez alig kell tisztítószer.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 5

A kevés víz azzal is jár, hogy a padló pillanatok alatt felszárad. Van a rokonságban olyan, akinek a lakásban, az állandó extrém magas páratartalom miatt a felmosás egy rémálom, még 24 óra múlva is vannak vizes részek. Szóval ez is lehet probléma. Kivéve, ha felmosógépet használsz.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 6

Aztán ott a dörzsölés. A felmosó forgó keféi egyrészről sikálják a padlót, másrészről meg önjáró lesz tőlük a kicsike, úgy kell visszafogni, hogy ne szaladjon ki a kezemből. Vagyis, még tolni sem kell, csak finoman ellentartani és sétálni utána. Így tényleg nem bonyolult a felmosás!

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 7

Ahogy említettem a saját gépünk egy picit sokba kerül, mert abba beépítettek a felmosó mellé egy komplett állóporszívót is. Jó meg minden, csak… A Blitzwolf gépéből azonban ez kimaradt, és ez erősen látszik az árcédulán is. Viszont, ha ezzel is jó felmosni, porszívód meg amúgy is van már otthon, akkor miért ne vennéd ezt?


 

Mit tud a BlitzWolf BW-DD1?

Hiába olcsó, a felmosási képességek terén vetekszik a 100 000+ forintos kategóriával. Van egy (vagyis kettő) forgó kefe az alján. Van egy két részből álló víztartály, ahol az egyik oldalon (elől) a tisztavíz van (380 milliliter), hátra meg a koszos vizet szippantja fel (250 milliliter). Használhatunk hozzá akár felmosószert is, vagy padló ápoló szert (persze hígítva és csak olyat, ami nem habzik).

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 8

Talán mondanom sem kell, hogy a cucc akkumulátoros. A töltéshez kapunk egy töltőadapter, a madzag végét a felmosó popójába kell dugni. Egy töltéssel a 2200 mAh kapacitás 30 perc takarítási időt biztosít. Ismerve a hatékonyságát nem tudom mekkora házhoz lenne ez elég, de higgyétek el, nagyhoz.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 9

A cucc képes öntisztításra is, ami igazából jól hangzik, de nem egy nagy etvasz, arról van szó, hogy a hengerekre juttatott víz felmosás közben tisztítja is a szőrős részt, így a felmosás egyenletes, csíkmentes lesz. Ennél érdekesebb, hogy a tartó, dokkoló rész nem simán arra szolgál, hogy beleállítsuk a gépet, hanem arra is, hogy ki tudjuk mosni a takarítás végén a keféket.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 10

Ezt úgy kell elképzelni, hogy a tálcába, ahol a kefék állnak bele kell önteni egy- másfél deci vizet, be kell kapcsolni a gépet. A kefék forognak, tisztulnak, a gép meg a koszos vizet a tartályába szipókálja.

Amikor ezzel készen vagyunk, akkor kiszedjük a keféket, felállítjuk a dokkoló két oldalán a megfelelő helyre őket, és szépen meg is száradnak. Nem lesz büdös, nem penészedik be, stb.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 11

Ez eddig a papírforma, na de milyen a gépet használni?


 

Tapasztalatok

Itt jöhetne a feketeleves, de nem jön, mert bár van 1-2 pont, ahol el tudnék képzelni némi fejlesztést a gép ettől még közel sem élhetetlen. Sőt!

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 12

Kezdjük a külsővel. Életem szerelme elment a kicsomagolt gép mellett, amikor fényképeztem, és azt találta mondani, hogy marha menő! Na, ez egy átlagos háziasszony szájából nem biztos, hogy bármi fontosat is kéne jelentsen, de drágámtól igen, mert Ő aztán lát nálam sok csodát, szóval, ha valamire azt találja mondani, hogy menő, az bizony MENŐ!

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 13

A gyártó kiemeli, hogy a felmosás könnyű vele, mint a kutyasétáltatás… Idióta hasonlat, de értem miért írták, jó esetben a kutya megy magától és nem neked kell vinni, csak sétálsz utána. A rossz eseteket el tudjátok képzelni. Szóval, maradjunk annyiban, hogy a felmosás olyan, mint egy jó kutyasétáltatás.

Itt emelik ki azt is, hogy akár gyerekek is könnyedén fel tudnak vele mosni. Ezt adom, valóban így van, ha elég nagy az a gyerek, mert azért a nyelet fel kell érni. Ez fontos, mert a nyél végén a fej nem dönthető, hanem fix. Vagyis bizonyos testmagasság alatt nem a kefék fogják elérni a padlót, hanem a fej műanyag részei, és ez a padlónak nem fog jót tenni.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 14

A bizonyos testmagasságon azt értem, hogy kistermetű felnőttek is tudják majd használni, de mondjuk a lassan 4 éves fiaim még nem.

Itt érkeztünk el az első problémához, vagyis ahhoz, hogy a fej lényegében fix. Elfordítani lehet, ami jó, mert a sarkokba is be tudunk vele fordulni, de dönteni nem lehet, ami azzal jár, hogy pl. a kanapé alá már nem tudom betolni.

A másik apró gond a kefékkel van. Valamilyen oknál fogva két kefe van a fejben, olyan feles kefék a megszokott egy hosszú helyett. Ezeket amúgy színkód szerint kell a helyükre tenni, az egyik oldal narancs, a másik szürke. Na, de nem a színekkel van a baj, hanem azzal, hogy középen, a két fej között van másfél centi, ahol nem mos fel a gép.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 15

Ez abban az esetben nem gond, ha viszonylag nagy sebességgel toljuk, húzzuk, ha azonban ki akarjuk használni, hogy a gép „önjáró”, akkor nem így takarítunk, hanem sétálunk utána, hosszan, végig a lakáson. Aztán sétálunk vissza, de úgy, hogy a már felmosott részt részben újra felmossuk, hogy a két kefe között szárazon maradt csíkot is eltüntessük.

Nem lesz ettől használhatatlan a gép, fogalmazzunk inkább úgy, nem elegáns a megoldás. Az viszont mindenképpen a javára írandó, hogy a megszokott 23-24 centis kefeszélesség helyett a két rövidebb kefe szélessége együtt 30 centi, ez pedig nem kicsi különbség.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 16

Szóval, ahogy mondani szokták, amit nyerünk a réven azt elvesztjük a vámon. Vagyis ebben az esetben inkább fordítva.

Nálam itt a hibák végére értünk! A BlitzWolf BW-DD1 hozza azt, amit ígér, vagyis könnyen, egyszerűen és rendkívül hatékonyan segít felmosni a lakásunkat. Kevés vízzel, nem pacsmagolva. Nincs a felmosóról véletlenül a falra fröccsenő víz, nem folyik a felmosóvíz a padlólap fugájában, elszínezve azt.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 17

Nincs dörzsölés, nem borul ki a vödör, nem esik le a felmosófej a nyél végéről, és még sorolhatnám az ismerős felmosási baleseteket. Ezt persze csak értheti, aki szokott felmosni, aki nem, annak ezek nem szempontok. Nekem azok.

A BlitzWolf BW-DD1 használatával minden leegyszerűsödik. A kevés tisztavíz és a padlótisztítószer betöltése, a koszos víz kiöntése, a forgófejek tisztítása és tárolása, minden egyszerű és adja magát. Az önjáró képesség meg csak addig nem tűnik jó dolognak, amíg ki nem próbálod, és rá nem jössz mennyire buli, hogy a felmosó rángatása helyett csak végig sétálsz a lakáson.

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 18

Szóval, összességében jó használni! Ha azt is beleszámolom a képletbe, hogy vehetsz mellé egy jó Blitzwolf állóporszívót, és a kettő együtt is csak kétharmadába kerül, mint a saját felmosós porszívóm, hát… azért ez elgondolkodtató.


 

Konklúzió

Ha még nem próbáltál egy hasonló gépi felmosót, akkor kb. abban a fejlődési állapotban lehetsz, mint én voltam fél éve. Én sem értettem miért jó ez, miért van értelme erre pénzt kiadni. Ha megveszed, Te is rájössz!

Oké, már hallani vélem az örök károgókat, hogy mennyire felesleges ez, mert hát ugye ott a VILEDA, de nekik csak azt tudom mondani, irány a patak, de ne felejtsétek otthon a mángorlót sem! Na ugye!

BlitzWolf BW-DD1 felmosó teszt – amivel gyerekjáték a felmosás 19

Szóval, ha belefér a büdzsébe, akkor szerintem vedd meg, meglepheted vele az asszonyt is (vagy az uradat, ha Te itt az asszony vagy), akár előre is gondolkozhatsz, mert hamar itt lesz a karácsony.

Ennyi. A vásárláshoz használd a BGHU1058 kuponkódot (ha kifogyott próbáld ezt: BGCZDSMP), és zsákold be így 36 600 forint helyett 30 300 forintért az alábbi hivatkozásra kattintva (cseh raktár, nincs vámügyintézés, az árban benne van az áfa! Az akciós készlet csak 50 darab.):

BlitzWolf BW-DD1 motoros felmosó

 

Ha, esetleg érdekel mellé egy Blitzwolf állóporszívó is, akkor a cikkemet itt találod róla: CSÚCSKÉPESSÉGEK FELE ÁRON – BLITZWOLF BW-HC1 PORSZÍVÓ TESZT (ehhez most használhatod a BGPLHBC kuponkódot)

A szerzőről

s3nki

A HOC.hu oldal tulajdonosa. Több száz cikk, és több ezer hír szerzője. A különböző online felületeken kívül írt a Chip Magazinba, és a PC Guruba is. Egy ideig saját PC-s boltot vezetett, éveken át dolgozott üzletvezetőként, szervizvezetőként, rendszergazdaként az újságírás mellett.