A Palm Pre sikere után nem volt kétséges, hogy a vállalat előrukkol majd egy olyan mobillal is, amelyet a sikeres elődnél lényegesen olcsóbban dobhat piacra.
Ez a készülék lett a Pixie, amely minden idők egyik legolcsóbb Palm modellje lehet: az előzetes várakozások szerint az eszköz vételára hozzávetőleg 99 dollár (18 ezer forint)környékén mozog majd, amely figyelembe véve a mobil funkcionalitását, reális összegnek tűnik.
A készülék természetesen az elődmodellben debütáló Palm WebOS operációs rendszert futtatja, amely kategóriája egyik legjobbjának számít. Az elsődleges bevitel szerv ezúttal is a kijelző, amely jelen esetben 2,6 hüvelyk nagyságú, felbontása pedig 320 × 400 képpont. A kezelést segíti a QWERTY gombsor felett elhelyezkedő érintésre érzékeny sáv is, amely várhatóan a HTC, illetve a Nokia megoldásaihoz hasonlóan a nagyítás/kicsinyítés funkció használatát könnyíti majd meg. A tudáskészlet szempontjából nem brillírozik a Pixie, hiszen kamerája mindösszesen 2 megapixeles állóképek rögzítésére alkalmas, emellett a Wi-Fi modult is elhagyták a tervezők. Nem maradt ki azonban az eszközből a Bluetooth rádió, ahogyan 8 GB-nyi beépített memória, GPS vevő, fényérzékelő, 3,5 milliméteres audio kimenet, valamint microUSB csatlakozó is helyet kapott a burkolat alatt.
Apropó, külcsín: a készülék a Nokia egyes termékeihez hasonlóan cserélhető elő-, illetve hátlappal rendelkezik, ezáltal a felhasználó saját ízlésvilágának megfelelően alakíthatja a mobil megjelenését.
A Palm Pixie elsőként a tengerentúlon lép piacra, azonban az új modell Európában is forgalomba kerül majd, egyelőre ismeretlen vételáron.