Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform – GIGABYTE alapokon
Annak idején a külföldi sajtó a Nehalem architektúra első képviselőit, az akkor még három tagból álló Core i7 családot úgy harangozta be, hogy “encoding monster”, azaz enkódoló szörnyeteg. Ez persze azóta sem változott meg, a HT-nak és az architektúra sajátosságainak köszönhetően a Nehelam még ma is nagyon erős ezekben a feladatokban, lássuk a Sandy Bridge mennyire tud felnőni a feladathoz!
A Cinebench R10 eredményeit érdemes jól szemügyre venni, hiszen egyszálas és többszálas módban is el lehet végeztetni a renderelést. Egy CPU-s módban természetesen nem számít a HT, az apró különbségek mérési hibahatáron belüliek. Az jól látszik, és nagyon bíztató, hogy egy mag vs egy mag versenyszámban az i5-2300 jóval erősebb az i7-920-nál, a 2 MB-tal kisebb L3 gyorsítótár ellenére is. Ez az erőkülönbség az összes szálat alkalmazva sem fogy el, 2,8 GHz-en 4 szállal gyorsabb a 920-nál, és az csak bekapcsolt HT-vel tudja legyűrni. Ez a mutatvány 3,5 GHz-en már nem sikerül, hiába a HT, az i5-2300 erőből lenyomja a 8 szállal operáló i7-et.
A Cinebench R11.5 változata már másféle módszert használ a renderelésre és a pontszámításra egyaránt, a teszt során az összes szálat használja. A Sandy Bridge itt is szépen teljesít, ha a Nehalemen nem aktív a HT, azonos órajelen jelentősen gyorsabb nála. A HT fontossága viszont jól látszik a tesztben, a 8 szálat aktívan használja a program, például az i7 2,8 GHz-en HT-val gyorsabb, mint 3,5 GHz-en HT nélkül. Így nem is csoda, hogy a HT-val dolgozó i7-920 ellen az i5-2300 már tehetetlen.
A POV-Ray is kedvenc mérőalkalmazásink közé tartozik, hiszen a renderelést beépített mérőmodullal is el lehet végeztetni, egy, illetve az összes CPU szálat használva egyaránt. A Sandy Bridge továbbra is meggyőzően teljesít, ő sem jön zavarba a rendereléstől, nagyon hasonló a helyzet, mint amit a Cinebench R10-nél láttunk. Egy magot használva azonos órajelen egyértelműen gyorsabb a Nehalemnél, ez a megállapítás akkor is igaz, ha mind a két központi egységben 4 szál aktív, azaz a HT le van tiltva. Ha ez engedélyezésre kerül, abban a pillanatban az i7 elegendő erőtöbbletre tesz szert, de ebben nincs semmi meglepő.
Végezetül a renderelések mezejéről térjünk át egy kicsit a video enkódolásra, melyhez a már többször használt MediaShow 5 Ultrát vetettük be. Emlékeztetőül: a rendszerben egy Radeon HD 6850 tesz szolgáltatot, ami képes az ATI Stream technológia segítségével a hardveres gyorsításra, ezt pedig a MediaShow képes használni is. E magyarázat már egyértelművé teszi a grafikont, amelyben egy CPU és HD 6850 rész szerepel. Előbbinél tisztán, csak a CPU kódol, míg utóbbi esetben a munkából jelentős részt vállal a HD 6850 a Barts GPU-val.
Ha csak a CPU erőt nézzük, megint azt lehet elmondani, hogy azonos mennyiségű CPU-szálat használva megegyező órajelen az i5-2300 gyorsabb az i7-920-nál. 2,8 GHz-en a P67A-UD7-be ültetett i5 gyorsabb tudott lenni a 2,8 GHz HT-vel dolgozó 920-nál, még ha csak nagyon kicsivel is, 3,5 GHz-en HT-val viszont már nincs ellenfele az i7-nek.
A helyzet a HD 6850 beiktatásával némileg megváltozik. Az együttműködés a tuningolt Sandy Bridge-dzsel a leghatékonyabb, és 2,8 GHz-en is csak alig maradnak el a tuningolt i7-esektől. Ebből már nem nehéz kitalálni, hogy azonos órajelen az i5-2300 + HD 6850 duó gyorsabb, mint az i7 + HD 6850 duó. A HT-nek a jelek szerint GPU-gyorsításos módban nincsen túl sok haszna.
