Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform – GIGABYTE alapokon

Már a cikk elején említettük, hogy az integrált grafika kiemelt jelentőségű a Sandy Bridge architektúrában, ugyanis ezen túl a grafikus mag már nem GMCH, hanem fizikailag, natív módon ugyanabban a szilíciumszeletben helyezkedik el, mint a központi egység többi eleme. A Sandy Bridge nagyon messze ment attól, amit néhány éve processzornak neveztünk. Ma már ez a központi egység egy minden az egyben termék, CPU magokkal, GPU maggal, memóriavezérlővel, PCI Express vezérlővel, fejlett buszrendszerrel.

Az i5-2300 kapcsán kíváncsiak voltunk arra is, hogyan változott a teljesítmény úgy, hogy az integrált grafika bekerült a CPU magok mellé, ráadásul a GPU-t is továbbfejlesztették. Első lépésben utánajártunk, hogy a tesztprogramok mennyire ismerik fel az “újdonságot”, és mit közölnek róla.

A GPU-Z nem jutott messzire a detektálásnál, legalább annyi meglett, hogy Intel HD Graphics

Az AIDA64 ilyen téren felkészültebbnek mutatkozott, megtudhattuk, hogy 32 nm-es egységről van szó (nem is lehetne más), 24 egyesített árnyalót és 4 futószalagot rejt, valamint a DirectX 10.1-et támogatja. Ebből természetesen az első kettő nem igaz, a mag valójában 6 darab egyesített árnyalót tartalmaz. Azt már korábbról tudjuk, hogy a maximális órajele 1100 MHz (Turbo Boost),  az alapórajel 850 MHz, az elérhető memória mennyisége a BIOS-ban beállítható, mi itt a teszt idejére a maximális, 480 + 2 MB-os opciót választottuk. A méréseket a GIGABYTE H67MA-UD2H alaplapban végeztük el, ilyenkor értelemszerűen a HD 6850 nem volt jelen a rendszerben.

Íme az eredmények:

A HD 2000 GPU teljesítménye javult az elődhöz képest, de a gyengébbik kiadás továbbra is inkább általános feladatokra és videolejátszásra alkalmas, mint sem játékra, persze azt is tehetjük vele, de kemény kompromisszumokkal. Kíváncsiak vagyunk ilyen téren mire lehet képes a HD 3000.

Addig is nézzük, mi a helyzet a GPU gyorsításos videolejátszásnál:

Elsőként a Media Player Classic Home Cinemával próbáltunk egy 720p-s MKV-t fájlt lejátszani, felemás sikerrel. A processzor terheltsége pozitívan alakult, hiszen a képernyőmentés pillanatában 1%-ot mértünk (és néhány százaléknál feljebb később sem szökött), de a lejátszás hibásan zajlott, ennek valamilyen szoftveres probléma lehet az oka.

Ugyanezt az MKV-t a Windows Media Playerrel lejátszva nem tapasztaltunk hibát, de a CPU terheltség 16-18% körül alakult, magyarán a GPU-gyorsítás nem, vagy hibásan működött.

Végezetül egy m2ts formátumú, 1080p-s anyagot indítottunk el a Media Playerben (anno ezt a bemutatót használták a Pioneer Kuro plazmák képességeinek bemutatásához). A FULL HD felbontás és az igen nagy bitsebesség ellenére 1-3% körüli CPU terheltséget mértünk. Véleményünk szerint, ha jelenleg még elő is fordulhatnak hibák, a processzorok piacra érkezése után nem sokkal az esetleges meghajtós/szoftveres hibákat orvosolni fogják, és minden tökéletesen fog működni.

Fogyasztás és melegedés:

Egy új architektúra bevezetésénél mindig kulcsfontosságú kérdés a hőtermelés és a fogyasztás. Mindnyájunk érdeke, hogy az elektronikai eszközök a lehető legkevesebb energiát használjanak fel haszontalan módon, például ilyen a processzor működése közben keletkező hő. A áram egy jelentős része nem hasznosul, hanem működés közben hővé alakul át. Processzorral fűteni pedig nem célszerű, erre még mindig hatásosabb a radiátor. A gyártók is felismerték, hogy a fogyasztást keretek közé kell szorítani, ha lehet, minél lejjebb. Szerencsére ennek érdekében tesznek is, több-kevesebb sikerrel. Az Intel a Core architektúra óta fokozatosan ügyel erre, általában sikeresen, bár a 45 nm-es Core i7 CPU-k azért szépen ettek a felsőkategóriában. A Sandy Bridge ezen igyekszik jelentősen javítani.

A fogyasztást a rendszereken három állapotban mértük. Terheletlen állapotban, ilyenkor semmilyen alkalmazás nem futott (a háttérfolyamatokat kivéve), csupán a Windows asztal virított a képernyőn. A második fázisban már terheltünk, mégpedig az AIDA64 rendszer stabilitástesztjével, pontosan 30 percig. A teszt a CPU-t, az FPU-t, a RAM-okat, és a háttértárakat egyaránt terheli, amennyiben kiválasztjuk. Mi ezt megtettük. Az AIDA-s teszt alatt a grafikus rendszert nem éri terhelés. A harmadik fázisban a Furmarkot vettük elő, és a konfigurációkat 3 percig terheltük. Ez elsősorban a videokártyára helyez nagy nyomást, a processzort kisebb feladat éri. A fogyasztási adatok a teljes rendszerekre értendőek, a mérést egy átlagos wattmérővel végeztük, így ezek az watt értékek nem minősülnek pontos adatoknak, csupán tájékoztató jellegűek. A méréskor az adatokból igyekeztünk egyfajta átlagot vonni.

Az eredmények nagyjából a várakozásinknak megfelelően alakultak. Azt már megtanultuk az iskolában, hogy a Nehalem fogyasztja a legtöbbet, a Q9650 a 45 nm ellenére kellemes értékekkel rendelkezik. A GIGABYTE X58-UD4P alaplapban — amikor a HD 6850 is a konfigba volt helyezve — elég magas IDLE adatokat kaptunk, elképzelhető, hogy avideokártya energiatakarékossági funkciója (órajel csökkentése 2D-s profilra) nem működött megfelelően. Annyi biztos, hogy a Sandy Bridge fogyasztása rengeteget csökkent a Nehaleméhez képest. Láthatjuk, hogy terheletlen állapotban 40-50 W-tal is kevesebbet kér a teljes rendszer a működéshez. Ez a különbség AIDA64 alatt még drasztikusabb, a különbség mindkét órajelen pontosan 80 W. FurMark alatt egy picit csökken a szakadék az új Core i5 és a Core i7 között, a különbség 54, illetve 52 W, de még ez is hatalmas eltérés. A Sandy Bridge áramfelvétellel kapcsolatos szerénysége akkor is durván megmutatkozott, amikor a HD 6850 nem volt a rendszerben, és a CPU-ban dolgozó grafikus mag dolgozott. A teljes rendszer fogyasztása terheletlen állapotban mindössze 52, AIDA terhelve 86 W volt! A FurMark nem volt hajlandó elindulni az IGP-vel, de az értékek játékok és filmnézés alatt sem szöktek 100 W fölé. Bravó!

Ilyen fogyasztási adatokat látva nem meglepő, hogy a Sandy Bridge alig melegszik. Igaz, hogy egy elég erős processzorhűtő hűtötte, de ilyen alacsony terhelt értékeket talán még sosem láttunk.