Bemutatkozik az Intel Sandy Bridge platform – GIGABYTE alapokon

Az ilyen jellegű cikkek bevezetője általában úgy szokott kinézni, hogy egy hatalmas történelmi összefoglalóval indítunk, és újra meg újra elmeséljük, mi történt az elmúlt években a processzorok háborús frontjain. A Sandy Bridge kapcsán — főként az iromány hosszúságára való tekintettel — ezt most ilyen minőségben nem tesszük meg, helyette inkább egy másfajta összefoglalóval segítünk azokon, akik esetleg nem követték annyira a CPU-k fejlődését az elmúlt években, de most szeretnének képbe kerülni a témát illetően.

Sokszor leírtuk már, a mese legeleje a Pentium 4 és a Pentium D korszak és a NetBurst mikro-architektúra bukásáig nyúlik vissza, az azt leváltó Core architektúra és az arra épülő Core 2 Duo és Core 2 Quad történelmi fordulópontot jelentettek az Intel és a felhasználók számára egyaránt. Ezzel a témával legelőször s3nki foglalkozott az “Intel Core: a kegyelemdöfes” című cikkében még  2006. július 23-án, akkor ez egy “beharangozó írás volt”. Mint láthatjuk, ez idestova 4 és fél éve történt, azóta bizony kigurult pár proci az Intel gyártósorairól. A Core 2 család érkezése után a régi Pentiumokat nem volt nehéz elfelejti, az Intel ugyan a márkanevet megtartotta egy olcsóbb Core 2-alapú kategóriára, de a klasszikus Pentium egységek lassan a múlt homályába vesztek. Természetesen az élet nem állt meg, és a fejlesztések sem álltak le.

2007. október 29-én már a Penryn-ről cikkeztünk, mely a Core architektúra 65-ről 45 nm-re való átültetése volt, egyéb fontos fejlesztésekkel megspékelve. “Az extrém ditéta Intel módra — avagy bemutatkozik a Penyn” című írásunk részletesen összefoglalta az újítások tömegét, és a tesztekből az is kiderült, hogy a teljesítmény nőtt — helyenként jelentősen — miközben a fogyasztás a 45 nm-re való átállásnak köszönhetően tovább csökkent, így az AMD helyzete tovább nehezedett.

Nem egész két hónappal később, 2007. december 17-én megérkezett hozzánk a kétmagos változat, a Wolfdale, mely a kettővel kevesebb mag miatt szinte már termelte az áramot, de a teljesítményre esetükben sem lehetett panaszunk. Egyes modellek a tuningosok álmai lettek, hiszen ezek az egységek nem ritkán szinte játszi könnyedséggel repültek 4 GHz feletti magasságba. Ez a történet is felidézhető az “Intel Wolfdale — Újjászületik a farkasok szövetsége” című írásunkból. Ezzel gyakorlatilag a Core 2 processzorok érkezése befejeződött, valami teljesen új volt készülőben az Intel zárt falain belül, amiről akkor még csak sejteni lehetett, hogy nagyot fog szólni.

2008. november 24-ét írtunk, akkortájt volt esedékes az Intel menetrend szerinti architektúrális váltása. Bár a hivatalos dokumentumok szerint ez is Core architektúra, de mi a megkülönböztethetőség miatt a kódnevet használjuk, azaz új felépítést Nehelam mikro-architektúrának nevezzük. Ez elsőként a Core i7 családdal érkezett meg a piacra, melyet azon nyomban megvizsgáltunk, és a kérdésekre megkerestük a válaszokat. Az “Intel Core i7 — valós platformváltás?” című cikkünkből kiderült, hogy az új CPU-k teljesítménye azonos órajelen nagyot nőtt, köszönhetően az integrált memóriavezérlőnek és a Hyper-Threading életre keltésének. A gyorsulás akkoriban a játékok alatt nem volt jelentős, de tömörítésben, és különösképp renderelésben borzasztóan gyorsnak bizonyult az új rendszer. Mindennek az ára is megvolt, hiszen a Core i7 család érezhetően többet fogyasztott a Core 2 Quad CPU-knál.

A Core i7 a felsőkategória volt (és az még ma is), kevesen tehettek szert rá, szükség volt a Nehalem architektúra implementálására a középkategóriában is, így hát érkezett a Core i5, mely ugyancsak számos újítás tartalmazott. A CPU-ba bekerült az integrált memóriavezérlő mellé a PCI Express vezérlő is, és később — a 32 nm-re való átálláskor — először találkozhatunk processzorba helyezett integrált grafikus maggal is. A lapkakészletek felállása is módosult, már nem beszéltünk északi és déli hídról, mivel szinte minden átkerült a CPU-ba, csak egy lapkára volt szükség az alaplapon, ez lett a PCH. A Lynnfield processzorral és a hozzá passzoló alaplapokkal 2009. szeptember 8-án foglalkoztuk a “P55 alaplap teszt Intel Core i5 processzorral” című cikkben, aztán 2010. május 31-én külön tesztben vizsgálódtunk a processzorba integrált grafikával, ez volt a “Mit tud a Clarkdale integrált grafikával és H55/H57 PCH-val?“.

Intel processzor újdonság utoljára 2010. július 27-én került terítékre oldalunkon. Ez nem más volt, mint az új Extreme Edition, a Gulftown, a nem kevesebb, mit hat magot tartalmazó Westmere variáns. Az “X58A-UD9 kontra Rampage III Extreme, i7 980X-szel hajtva – kié a korona?” című teszt megmutatta, mire képes a szörnyeteg, a Core i7-980X azóta is ül trónján, és várja méltó ellenfelét.

A dátumokat szándékosan tüntettük fel mindenhol, jól kirajzolódik belőle az Intel “Tick-Tock” elve, melyre már számtalanszor hivatkoztunk. Nos, idén egy új “Tock” állomáshoz érkeztünk, mely egy új architektúra bevezetését jelenti. Ez nem más, mint a Sandy Bridge, mely a Nehalemet hivatott nyugdíjba küldeni. Vizsgáljuk meg közelebbről!