Az idő szűkössége miatt most nem kezdenénk hosszú bevezetőbe és az utóbbi 10 év elmesélésébe, hiszen hasonló összefoglalást már több videokártyás cikkünk bevezetőjében elkövettünk. A legutóbbi írásokban kielemeztük az ATI–AMD kedvező pozícióját és annak okait, és gyakorlatilag minden művet úgy zártunk: "A nagy kérdés az, mit tud majd a Fermi?". Nos, most elérkezett az idő, hogy erre a kérdésre is megkapjuk a választ.
Halad a munka a TSMC gyáraiban
Mikor ezeket a sorokat olvassátok, már bőven túlvagyunk a GIGABYTE GeForce GTX 480 HOC TV Live-ban való bemutatásán, melyet igyekeztünk a lehető leggyorsabban megcsinálni, gyakorlatilag a szerkesztőségbe érkezését követően már élő adásban vizsgáltuk a képességeit. Emlékeztetőül, és a tisztánlátás végett újra el kell mondanunk, hogy a Fermi architektúrára épülő új felsőkategóriás GeForce-ok megérkezése fél éves csúszással történt meg az konkurens ATI csúcsmodelljeihez képest, mostanra a pirosak nem csak piac felső, hanem gyakorlatilag minden szegmensét lefedték modern, DirectX 11 kompatibilis megoldásaikkal, abszolút vezető pozícióba kerültek, és termékeiken néhol az áron kívül (mely ebből az előnyből adódik) nem nagyon lehet komoly támadási felületet találni.
Gyümölcsöző partnerkapcsolat: az AMD és a TSMC első DirectX11 kompatibilis GPU szilíciumostyája
A HD 4770-nel, azaz RV740-nel nagyon okosan tanulták ki a 40 nm-es gyártástechnológia nehézségeit és praktikáit, így mire a HD 5800 sorozat a gyártósorra feküdt, már nem voltak komolyabb nehézségeik, maximum a mennyiséget illetően, de ebben a szintén elég hosszú és szövevényes történetben a TSMC felelőssége is megkérdőjelezhetetlen. Közben az NVIDIA is beleszagolt a 40 nm-be az alsókategóriás paletta DX 10.1-gyel megspékelt modernizálásával, de ezeknek a viszonylag egyszerű lapkáknak a gyártása nem volt különösebben nehéz feladat. Többször felidéztük már az AMD R600 modelljének, főleg a HD 2900XT históriáját, valahol itt szánta el magát a cég a Sweet Spot stratégia kidolgozására, melynek a lényege az, hogy amennyire a körülmények engedik, nem terveznek túl komplex és nagy méretű chipet, ezzel próbálják visszaszorítani a gyártási nehézségeket.
Egy 300 mm-es waferből nagyjából ilyen felállásban lehet működőképes GF100 magokat gyártani
Mindet kezdet nehéz – tartja a mondás, így volt ez a Sweet Spot elv indulásával is. A filozófia alkalmazása nem jelenti azt, hogy kihagynák a legmodernebb eljárásokat, sőt, már az R600 is számos előremutató fejlesztést tartalmazott, melyek akkor még nem voltak teljesítményben kifizetődőek, de mint tudjuk, az idő az ATI-t igazolta. Tisztában voltak azzal is, hogy ezzel a módszerrel az egy GPU-s kategóriában a nyers erőt tekintve nem fogják tudni felvenni a versenyt az NVIDIA brutális vezérlőivel, erre a CrossFireX alkalmazásában látták a megoldást, illetve a több GPU egy nyomtatott áramkörön történő alkalmazásával, ennek lett az eredménye a HD 3870 X2, a HD 4870 X2, majd napjaink sztárja, a HD 5970. Ennek az útnak a kijelölésével és az amelletti elkötelezettséggel tart most ott az AMD, hogy olyan — a konkurenciához képest — sokkal kisebb méretű és kedvezőbb fogyasztással bíró magokat tud gyártani, melyek teljesítményben is abszolút versenyképesek, gyártási nehézségektől mentesek, és előállítási költségük is kedvező, tehát értékesítésük hasznos, és nem elhanyagolható mértékű profitot termel.
Az előd és az utód
A dolog érdekessége, hogy az NVIDIA teljesen más utat választott, és erről a mai napig nem volt hajlandó letérni. A zöldek egy GPU alkalmazásával akarnak a csúcsra érni, kizárólag az erő az elsődleges, a fogyasztás és a hőtermelés kérdésköre közel sem kap akkora figyelmet, bár igazság szerint az NVIDIA filozófiájából logikusan következik az efféle hátrány. Az egy darab, nagy méretű komplex lapka törvény szerűen többet eszik mint egy Sweet Spot gondolkodással előállított variáns, persze a lényeg a differencia, és az, hogy ezek a tulajdonságok még az elfogadható határokon belül maradjanak. Többen hangoztatnak olyan álláspontokat, hogy az NVIDIA elfordul a játékos társadalomtól, és a professzionális felhasználási területeken akar erősíteni. Nos, ha ez ennyire sarkalatosan nincs is így, igazság mindenképpen van benne, nem is kevés, erre a legkézenfekvőbb bizonyíték a GF100 felépítése, melyet a következő oldalon boncolgatunk.
NVIDIA GeForce GTX 480
Adott tehát két irányelv, két út. Minden jel arra mutat, hogy — ha csak a videokártya piacra koncentrálunk — jelenleg az AMD gondolkodása a jobb és a kifizetődőbb, de az senki nem várhatta, hogy az NVIDIA annyira kivonja magát a otthoni felhasználási területre szánt termékek versenyéből, hogy abszolút nem jelentet meg terméket a vásárlók irányába. A helyzet nem túl rózsás, a zöldek továbbra is gyártási nehézségektől szenvednek, rossz a kihozatali arány, kevés az eladható termék, és a további problémákról még nem is beszéltünk konkrétan. Azonban egy valamiben az utóbbi években az NVIDIA nem nagyon okozott csalódást, ez pedig a szigorúan vett nyers erő, és a játékokban mutatott teljesítmény. A sok felmerült kérdés mellett e cikkben természetesen főleg arra keressük a választ, hogy az asztali piacra szánt GF100 csúcskártya, magyarán a GeForce GTX 480 mennyire gyors a konkurens modellekhez képest. Menetrendünkhöz hűen, mielőtt a grafikonokra térnénk, a túlzott mértékű szakmaiságot kerülve vizsgáljuk meg hogyan is fest a GTX 480-on teljesítő GF100 kódnevű grafikus mag!
NVIDIA GeForce GTX 470
