Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy stylus. Szerette őt a gazdája, mert szép írásjeleket tudott vele a viasztáblára vésni. Igaz, a vele felvésett gondolatok hamar az enyészeté lettek, de akkor is fontos dolgok voltak. Ki mennyi búzát szolgáltatott be, hány rabszolgát adtak el a vásáron, és hasonló, a város számára fontos adatok kerültek rögzítésre. A stylus fontos volt, a hegyes vége ítéletet hirdetett, a lapos az enyészetnek adta a szavakat. Olykor élet és halál ura volt.
Na jó, de kit érdekel ez, amikor egy informatikai lapot olvasok – gondolhatjátok, és igazatok is van. A bevezető egy okból kezdődik úgy ahogy, a stylus miatt.
Amikor az első érintés érzékeny kijelzők megjelentek természetes volt, hogy a gyártók egy apró műanyag hegyű pálcát is mellékeltek a csomagban. Bár ujjunkkal is nyomkodhattuk a kijelzőt, ahhoz, hogy megfelelő sebességgel írhassunk, eltaláljuk a felület „gombjait” szükség volt erre az eszközre. Szerettük és utáltuk egyszerre. Szerettük, mert tényleg gyorsan lehetett vele írni, rajzolni, vezérelni, de nagyon utáltuk, mert ha nem vigyáztunk a műanyag kikoptatta a kijelző felületét, ami nagyon csúnya tudott lenni.
Szerencsénkre megjelentek az új kapacitív technológiás kijelzők, amikhez nem kellett stylus. Örültünk is meg nem is. Igaz, ezeket viszonylag jól lehetett ujjunkkal is vezérelni, ám elvesztettük a stylus előnyeit, a gyors és pontos gépelés, a rajzolás lehetőségét.
Mint látni fogjátok, van megoldás, ám mielőtt ezt megmutatjuk, belemélyedünk az érintés érzékeny kijelzők világába.
{jospagebreak_scroll title=Rezisztív és kapacitív kijelzők}
Régen tehát a rezisztív, nyomásérzékeny technológiát használták a gyártók. Erről elég annyit tudni, hogy két nagyon vékony vezető réteg között egy szigetelő légréteg van. Amikor megnyomjuk a kijelzőt, akkor a két vezetőréteg összeér, csökken az ellenállás, az elektronika pedig az ellenállás csökkenéséből „kiszámolja” az érintés helyét. Egyszerű mint a pofon, olcsó az előállítása, viszont vannak hátrányai is. Bár megvalósítható vele a többujjas érzékelés, ez nem túl egyszerű, ráadásul kevés egyidejű pontot tud érzékelni. Aztán hátrány még az is, hogy bár az érzékelésre használt többrétegű fólia átlátszó, azért teljesen mégsem az. A fény 25-30 százalékát elnyeli, vagyis a kijelzők fényereje csökken a használatával. További probléma, hogy az érzékelő fóliát a kijelző üveglapja elé kell helyezni, hogy össze tudjuk nyomni. Emiatt a sok stylusszal való nyomogatástól könnyen megsérülhet.
A rezisztív megoldásnál sokkal érdekesebb a kapacitív, ami napjainkban egyre jobban elterjed, és amit, amúgy tévesen, a többujjas érzékelésre képes megoldásként azonosítanak. Kapacitív kijelzőből több féle is létezik, ezek közül nem mindegyik alkalmas a többujjas érzékelésre.
A lényeg ezeknél a kijelzőknél a működés elve. Aki járt iskolába biztos, hogy találkozott már a kapacitással mint mértékegységgel. A kondenzátoroknál ez a mérőszám azt mutatja meg, hogy mennyi töltést tud a kondenzátor tárolni. Jó kérdés, hogy mi köze a kondenzátornak a kijelzőhöz. Nos, talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a felépítésük mutat némi hasonlóságot.
Egy hagyományos kondenzátor két fontos részből áll. A fegyverzetből és a szigetelő rétegből. A fegyverzet egy nagy felületű vezető réteg. A fegyverzetek között minden esetben valamilyen szigetelő réteget találunk. A hagyományos kondenzátornál a fegyverzeten tárolt elektromos töltést nyerjük vissza, ezt hívjuk kisülésnek. Ilyenkor a fegyverzeten eltárolt töltés lökésszerűen kerül felhasználásra. Ez a plusz energia jól hasznosítható például elektromotorok indításához.
A kijelzők esetén természetesen nincs arra szükség, hogy a fegyverzeten tárolt töltést ily módon használjuk fel, bőven elegendő, hogy ez a töltés ott van. Amikor a kijelző üvegét megérintjük az alatta lévő fegyverzeten tárolt töltés mennyisége megváltozik, eltér a meghatározott referencia értéktől. Az eltérés helye behatárolható, az analóg jelből pedig végső soron az erre a célra tervezett egység készülékünk szoftvere által feldolgozható adatot alakít ki.
A kapacitív kijelzőknek rengeteg előnyük van a rezisztívhez képest, de talán a legfontosabb, hogy az érzékeléshez szükséges fegyverzet az üveg alatt kap helyet. Ezáltal nagyban csökkenthető a kijelző sérülékenysége, több fény jut át rajta, ráadásul az üveg tulajdonságait javítva beállítható a tükröződés, fényvisszaverődés, ami által erős fényben is jobban használható kijelzők készülhetnek.
A módszernek van azonban egy nagy hátránya, még pedig az, hogy a régen használt stylusszok nem használhatók vele. Ennek oka egyértelmű, a műanyag stylus nem gyakorol hatást a töltésre, így az elektronika nem érzékeli az érintést. Hosszú műkörmökkel rendelkező hölgyeknek ez különösen kellemetlen, mert az ujjukkal nehezen érik el a kijelzőt, a körömmel való pöcögtetés pedig semmilyen eredményre sem vezet.
Ha elérjük a kijelzőt az ujjunkkal az sem az igazi. Ujjunk felülete jóval nagyobb, mint egy stylus hegye, így jó nagy foltot „nyomunk” meg. Attól függően, hogy mekkora az ujjunk hegye, milyen a görbülete változik, hogy a töltés megváltozása mekkora területen és milyen erősséggel lesz érzékelhető. Minél közelebb van a bőr a vezetőréteghez, annál jobban változik a töltés. Ez olyan hatás, mint amikor egy rajzoló programban az ecsetünk nem éles körvonalakkal rendelkezik. A középpont felöl egyre halványabb lesz a hatás. Az ujjunknál kialakuló kép természetesen nem szabályos kör. Ha így lenne, egyszerű lenne egy szoftverrel kiszámoltatni, hogy hol a középpont, és nagyon pontosan meghatározható lenne az a hely, amit meg akartunk érinteni.
Mivel az érintés helye nem szabályos, szükség van némi tisztító algoritmusra, ami a „halványabb” területeket lenyisszantja, az élesebbeket pedig meghagyja. Ezáltal pontosabban meghatározható, hogy hol szerettük volna a kijelzőt megérinteni.
Ezzel együtt is, azért néha nagyon visszasírjuk a stylust, hiszen annál pontosabb megoldás nem volt. Jómagam például képes voltam vázlatos rajzokat készíteni a PDA-m képernyőjére, ha le kellett mérni valamit, a rajz mellé rögtön oda írhattam a méreteket is. Hasznos volt! Az ujjammal ezt nem tudom megtenni, sőt, sokszor a gyors gépelés közben is elütöm a betűket. Idegesítő!
Mi akkor a megoldás? Van egyáltalán megoldás, vagy pedig marad az ujjunk? Természetesen akad megoldás, ha nem így lenne, ennek a cikknek sem lenne értelme.
{jospagebreak_scroll title=TouchPal a kapacitív stylus}
Az előző oldal kapcsán már mindenkinek le kellett hogy essen, ahhoz, hogy egy kapacitív kijelzőt vezéreljünk nem az ujjunk kell, hanem egy olyan eszköz, amivel meg tudjuk változtatni az üveg alatti vezető réteg töltését. Az ujjunk persze alkalmas erre, hiszen mi magunk is képesek vagyunk vezetni az elektromos áramot, ezért nem szabad bele dugnunk az ujjunkat egy áram alatt lévő konnektorba.
Mire van tehát szükségünk? Egy olyan eszközre, mely megváltoztatja a töltés mértékét, pontos érintést tesz lehetővé, de nem karcolja össze a kijelzőt.
Nos, a Jetart által gyártott, TouchPal elnevezésű kapacitív stylus pont ezt tudja. A hagyományos stylusszal szemben a képernyővel érintkező felület nem hegyes, hanem egy puha gumi gömb, érintésre talán leginkább az IBM notebookokon használt, a billentyűzet közepén elhelyezett kis piros golyóra hasonlít.
A gyártó több verziót is kínál ebből az eszközből. Létezik olyan, ami toll méretű, és a végén ott a puha gömb. Ezt leginkább tabletekhez tudjuk elképzelni, hiszen remekül lehet vele folyóírással jegyzetelni. Van belőle egész apró, amit rá tudunk PDA-nk, okostelefonunk hátuljára fűzni a csuklópánt helyére, így mindig kéznél van. Találhatunk a kínálatban olyat is, ami egyben golyóstoll is, így több funkciósnak nevezhetjük.
A használat sok szót nem igényel. Fontos azonban, hogy a kijelző technológiája miatt egyáltalán nem okoz gondot, hogy nem egy hegyes eszközzel, hanem egy kis gömbbel érintjük a felületet. A gömbforma előnye, hogy bármilyen szögben is tartjuk a stylust, az érintkezés csak egy apró pontban fog megvalósulni, már persze akkor, ha nem nyomjuk rá a gömböt az üvegre. Ezáltal újra képesek leszünk rajzolni, folyóírással írni, vagy a virtuális billentyűzetet gyorsan püfölni. Bár e lap olvasóit valószínűleg nem érinti, de a műkörmök sem jelentenek többé hátrányt.
Egy ilyen eszköznél — szemben más eszközökkel – nem csak a méret számít. Fontos a külső is, mert egy elegáns mobil mellé nem való egy csúnya műanyag pálcika. A TouchPal esetén ezzel sincs probléma, hiszen megfelelő minőségű műanyagok és krómozott felületek alkotják az írópálcákat. Találunk fekete, szürke és fehér színűt is, a fehér ráadásul az Apple eszközöknél megszokott árnyalatú és csillogású felület.
Mit mondhatunk zárásként? Minket meggyőzött a Jetart Touchpal. Sokszor írjuk, hogy ez, vagy az a tesztcucc nekünk is kell, és biztos beszerzünk belőle, de jelen esetben ez olyannyira teljesült, hogy nem is mindegyik kerül vissza a nagykereskedőhöz.
A Touchpal kapacitív styluszokat a Kelly-Tech Kft. biztosította a teszthez, köszönet érte!
