Napjainkban a HTPC építési láz némileg csökkenni látszik, aminek az egyik oka talán az, hogy egyre több cég dob piacra olyan apró PC-t, ami erőben elegendő a multimédiás állományok lejátszására, ám az építéssel nem kell vacakolni. Tudni kell azonban, hogy ezek a pici gépek inkább célhardvernek tekinthetők, ezeknél nem egyszerű, sőt sok esetben teljesen lehetetlen a bővítés, az erő növelése.

Bemutatjuk: Silverstone ML06 – HTPC-t az igényeseknek

Emiatt aztán azok, akik nem csak internetezni, filmet nézni, hanem esetenként játszani is akarnak kénytelenek nagyobb gépet építeni vagy építtetni. Szerencsére sok gyártó kínál olyan Mini-ITX-es alaplapot, ami megfelelő alap lehet egy ilyen géphez.

Korábbi HTPC építéssel foglalkozó cikkeinkben már jól körüljártuk a témát, azonban az ismétlés sosem árt. A számítógépház kiválasztása az első, és mondhatni legegyszerűbb művelet. Legalábbis ezt gondolhatjuk, amíg ki nem derül, hogy az általunk kinézett hardver, például videokártya egész egyszerűen nem fog a házban elférni. Ugyan ilyen kardinális kérdés lesz a hűtés is. A mutatós, ugyan akkor apró házakba jól kell kiválasztani a processzorhűtést, mert a nagyobb, erősebb darabok nem fognak elférni. Emiatt aztán a processzor kiválasztása is fontos momentum, hiszen nem vehetünk olyan procit, amit aztán a házban elférő hűtő nem tud megfelelően lehűteni.

13

Jelen cikkünkben bemutatásra kerülő SilverStone háznál ezek a szempontok mind fontosak, hiszen egy egész apró megoldásról van szó. Sajnos az esetek többségében, a nappaliban a TV mellett vagy alatt nem fog elférni egy teljes méretű alaplapot, videokártyát befogadó ház, így az, aki a lehetőségek szerinti legerősebb gépet szeretné magának megépíteni sok kutatásnak néz elébe, amíg megtalálja a megfelelő összetevőket a gépéhez.

Mi ezzel most tovább nem foglalkozunk, inkább bemutatjuk a SilverStone ML06-os házat, ami szép, elegáns és kicsi, vagyis minden nappali dísze lehet.