Bemutatjuk: Kábelfektetés Kolink módra

Mivel ez nem egy tudományos értekezés, nem szeretnénk belemenni sem abba, hogy gyártják a kábeleket, sem abba, hogy miből készülnek. Erről alapvetően mindenkinek lehet elképzelése. Inkább vegyük sorra, hogy napjainkban milyen vezetékek tekerőznek a gépen belül és kívül!

Külső kábelek

Bár a vezeték nélküli világ egyre közelít, azért még mindig van olyan terület, ahol várhatóan egy ideig nem tudunk kábel nélkül élni. A gépet össze kell kötni a monitorral, a routerrel, kell neki némi áram, hogy működjön, sőt ott vannak a külső adathordozók is, amiket az esetek többségében fizikailag is hozzá kell a masinához kapcsolni.

Mit vegyünk figyelembe ha ilyen kábelek között válogatunk? Az egyik legfontosabb, és minden „drótra” érvényes szempont a hossz. Ennek esztétikai és gyakorlati jelentősége is van. Az esztétikai rész az, hogy nem szeretnénk, ha felesleges kígyók kerülgetnék az asztalunkat, mert, ahogy azt már többször írtuk, a Laokoón csoport kismiska ahhoz képest, ami a kábelek művelni tudnak. Elegendő két vezetéket egymás mellé tenni, és azok valami természetfeletti képességüknél fogva, anélkül, hogy babrálnánk őket, néhány hónap alatt úgy össze tudnak csomózódni, hogy ember legyen a talpán, aki kibogozza hol a kezdetük és a végük.

Erre nyugodtan lehetne egy Murphy törvényt alkotni, ami valahogy így szólna:

Ami össze tud gabalyodni, az össze is gabalyodik.

Folyományok:

1. A kábelek élnek, még ha ez nem is látszik rajtuk
2. A kábeleknek se kezük, se lábuk, mégis szeretnek összekapaszkodni
3. A csomózódási hajlam minden kábel sajátja, ez genetikailag bizonyított tény
4. Kettőnél több kábel kicsomózásához kettőnél több kéz kell
5. Kettőnél több kábel esetén, a kettő feletti kábelek kicsomózásához kellő kezek száma mindig legalább a duplája a kábelek számának
6. Minden újabb kábel újabb matrózcsomót ismer
7. A kábelek és a pormacskák kedvelik egymást, nehezen választhatók szét
8. A kábelek imádnak a porszívófejre tekeredni, még ha erre nincs is különösebben jó okuk
9. A nyulak imádják a kábeleket

Hát, nagyjából ennyi. Persze biztosak lehetünk benne, hogy Ti is rengeteg új folyományt tudnátok még a törvényhez írni, ezeknek se szeri se száma, hiszen egy kábelbe bele van kódolva, hogy ott és akkor szívasson meg minket, ahol, és amikor nem is számítunk rá. Azonban, ha a lehető legrövidebb, de még épen elég hosszú vezetéket használjuk, akkor kicsit javítjuk esélyinket a harcban. „Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.” Az idézett szöveg nem éppen ebben a kontextusban hangzottak el, de illik ide.

Miért jobb még a rövidebb kábel? Hát az ellenállás meg a jelveszteség miatt. Gépünk digitális cucc. Nem ismer mást, csak az egyeseket és a nullákat, meg az adatcsomagokat. Itt vannak például a vezetékes hálózatok. Ha hibás a csomag, akkor nem hangyás a kép, nem az van, hogy ebből a hibás izéből megpróbáljuk kihámozni azt, hogy milyen volt, amikor jó volt, hanem eldobjuk és kérünk egy új csomagot. Mi ez, ha nem időveszteség. Már pedig, minél hosszabb a kábel, annál többször botolhatunk ilyen hibás csomagokba. Oké, igaza van annak, aki azt mondja, hogy 30-40 centi plusz vezetékhossz nem jelent semmit. Valóban nem, de azért Mi legyünk óvatosak, vegyük csak a rövidebbet, ha az is elég, már csak azért is, mert olcsóbb is egyben.

Oké, mire figyeljünk még? Mi azt javasoljuk, hogy fordítsunk gondot arra is, hogy a csavaros rögzítésű kábelek esetén a menetes szár mennyire könnyen kezelhető! Mire gondolunk itt? Arra, hogy nagyon nem szeretjük azokat a megoldásokat, ahol valami vékony pilinckát kell tekergetnünk, mert valami furcsa oknál fogva a lazán meghúzott csavarok is beszorulnak, és ha eltelik egy fél és a rögzítés és a szétszerelés közben, akkor leizzadunk, mire az asztal alatt bujkálva kilazítjuk a monitor kábelét.

A vásárlásnál tehát fontos megnéznünk a csatlakozót is, válasszunk lehetőség szerint olyan vezetéket, ahol a szétszerelés sem lesz ujjbőr koptató művelet!

Belső kábelek

A gép bendőjében futó drótok tekintetében más szempontokat is figyelembe kell venni. Igaz, napjainkban sokat egyszerűsödött egy gép kábelezése, mert például a háttértárakat már nem szalagkábel, hanem SATA kábel köti az alaplaphoz. Itt ragadnánk meg az alkalmat, hogy megátkozzuk azt a szerencsétlent, aki a SATA csatlakozókat kitalálta. Utáljuk! Ti is?

A gépen alapvetésnek mondhatjuk, hogy mindent az alaplaphoz kell csatlakoztatni. Mire figyeljünk, ha gépünkhöz veszünk kábelt?

Első sorban itt is említhetjük a vezeték hosszát. A túl hosszú kábelek nem csak hogy rosszul mutatnak, de elhelyezni is nehezebb őket. Arról már ne is szóljunk, hogy a feleslegesen lengő kábelkötegek nem tesznek jót a gép szellőzésének sem. Igaz, egy SATA kábel jóval kevesebb levegőt fog meg, mint egy régi PATA szalagkábel, de azért a sok kicsi sokra megy elv itt is érvényesül, vagyis a sok vékony kábel összességében olyan akadályt képezhetnek, amihez képest a Kínai nagyfal csak apró porszemnek tűnik.

Mire figyeljünk még? Hát persze, hogy a csatlakozókra!

Térjünk vissza a SATA kábelekhez! Sok számítógépház tervező gondolja úgy, hogy praktikus az, ha a merevlemezeket keresztbe építjük be, így a kivezető kábelek az oldallap felé állnak. Oké, a házgyártóknak ez jó, mert a keresztbe beépített vinyó kevesebb helyet foglal, rövidebb házat lehet építeni, ebbe pedig kevesebb anyag kell, magyarán nagyobbat lehet rajta kaszálni. Nekünk meg bemesélik, hogy mennyivel könnyebb szerelni. Ez persze igaz is, de tegyük fel magunknak a kérdést, a becsavarozott háttértárakat milyen sűrűn szoktuk kiszerelni, cserélgetni? Annyira sűrűn, hogy megérje emiatt a kábelezéssel szívni? Na, ugye, hogy nem!

Az elfordítva beszerelt merevlemez egy dologra jó, hogy olyan SATA adat- és tápkábel kelljen hozzá, aminek a csatlakozója 90 fokkal le van törve. A hagyományos kábelek ugyanis nem férnek el a ház oldallapjától, vagy fordítva, azoktól nem tudjuk az oldallapot felhelyezni. Tehát, ha új házat veszünk gondoljunk erre is, és ha már mégis elfordított helyzetbe szeretnénk a merevlemezt beépíteni, akkor nézzük meg, hogy az alaplap gyártója által csomagolt SATA kábelt fel tudjuk-e használni. Ha nem, akkor irány a bolt, mert ha építés közben derül ki, hogy rossz a kábel, akkor tuti lekaparjuk a bőrt a képünkről.

Ott vannak aztán a csatlakozók. Írtuk már, hogy utáljuk a SATA csatlakozókat? Persze, hogy írtuk, de azt nem, hogy miért. Azért, mert a kábelek merevek (és az idő teltével egyre csak merevebbek lesznek) a csatlakozók meg kicsik, és könnyen lecsúsznak az alaplapról vagy a merevlemezről. Mi a megoldás? Olyan kábelt kell venni, aminek a csatlakozóján van fém vagy műanyag bepattanós rögzítő. Persze ez a megoldás sem fenékig tejfel, csak addig, amíg nem akarjuk a kábel lehúzni az alaplapról. Akkor aztán szentségelhetünk, mert biztosak lehetünk benne, hogy az ujjunk nem fog beférni a szorosan egymáshoz préselt csatlakozók közé, és ha nem fér be, akkor nem tudjuk a kis pöcköt megnyomni, hogy le tudjuk a kábelt a lapról húzni.

Egyszer, az egyik munkahelyemen volt egy kollégám, aki elfelejtette, hogy az akkoriban még ritkaságszámba menő bepattintós kábeleket használta, és amikor nagy vehemenciával le akart húzni egyszerre két SATA kábelt az alaplapról, akkor a kábellel letépte az alaplapi csatlakozókat is. Volt nagy öröm, meg bódottá. Szóval, legyen átkozott, aki a SATA csatlakozót kitalálta!