2007 júniusától a székesfehérvári Albacomp Zrt. látja el az ipari felhasználásban jól ismert Getac készülékek kizárólagos magyarországi forgalmazói feladatait.

A gyártásban, kereskedelemben, építőiparban, közbiztonságban, mentőegységeknél vagy akár katonai célú felhasználás során jelentkező nagy fizikai igénybevételnek ellenálló készülékek még csak néhány éve vannak jelen a hazai piacon, de már több száz gép talált gazdára. A statisztikák szerint a notebookok meghibásodásának 75%-ában játszik szerepet a készülék leejtése, ráömlött folyadék, ráejtett tárgyak vagy a szélsőséges környezeti hőmérséklet, ezért számos helyen a nagy megbízhatóságot igénylő feladatok ellátására a terepi kivitelű notebookok használata jelenthet megoldást.

Bekeményít az Albacomp

Az Albacomp a Getac készülékek korábban elaprózott kereskedelmi és marketingtevékenységet egy kézbe fogva 200 db készülék értékesítését tervezi az elkövetkező 12 hónapban. Emellett a cégnek a hazai piacon, egyedülálló módon saját országos szervizhálózata is van, amely révén a Getac-felhasználók számára is gyors és hatékony szolgáltatásokat nyújthat. A 16,6 milliárd forintos forgalmú Albacomp Zrt. a speciális készülékek mellett 2006-ban közel 25 000 hagyományos asztali számítógépet és 11 000 noteszgépet érétkesített a hazai piacon.

A Getac notebookjai és tablet PC-i „keménykötésűek”, ellenállnak a szabadtéri és ipari környezetben fellépő behatásoknak, pornak, piszoknak, nedvességnek, mozgatásnak, rezgésnek, hidegnek, melegnek, azaz a számítógépek stabil működését megnehezítő kedvezőtlen körülményeknek. A készülékek szintén ellenállnak az elektromágneses és rádiófrekvenciás zavaroknak, valamint a nagy részecskeszennyezettségű környezetnek is, így a legszélsőségesebb körülmények közt is megbízható működésre képesek. Hazánkban a Getac készülékeit alkalmazzák például barlangfürdőben 100%-os páratartalomban, gépek rezgésállapotának vizsgálatára olajos és poros környezetben (IP54 terminológia szerint), reptéri meteorológiai rendszerek tesztelésére és kalibrálására, vizes környezetben vízhozam-mérésre, és még számos más, extra igénybevételt jelentő környezetben.

Bekeményít az Albacomp

A Getac notebookok forgalmazása 4 típussal kezdődik (CA27-es tablet PC, valamint a W130-as, az M230-as és az A790-es notebook). Az egyes típusok közti fő különbség a felhasználási terület. Az A790-es ipari és katonai célra, a CA27, valamint a W130 és az M230 főleg a rendfenntartó szervek és mentőegységek munkájának elősegítésére, kárelhárítási feladatok végrehajtására, illetve ipari célra készült. Felhasználási hőmérséklet-tartományuk 0-tól 55 Celsius-fokig terjed, de kiegészítőkkel már -20 Celsius-fok és + 55 Celsius fok tartományban is használhatók. Működés közben 15 g-s, félszinuszos ütésnek is ellenállnak, de 1 méterről történő ejtést is túlélnek. Egészen 3 km-es tengerszint feletti magasságig használhatók.