Különböző hírforrások is megerősíteni látszanak, hogy gondok vannak az ATI új, R520-as kártyacsaládjának gyártása körül.
Legutolsó cikkünkben már utaltunk arra, hogy gond lehet az új kártyák magjainak gyártásával, mivel azok a teljesen új technológiát igénylő 90 nanométeres méretben készülnek. A hírek lesújtóak, a 24 futószalaggal rendelkező példányok mindössze 3 %-a működőképes, míg a 32 futószalaggal rendelkező darabok aránya még ennél is rosszabb. Az egyetlen “jó” hír, hogy ha az ígért időpontban az ATI meg is kezdhetné az új család forgalmazását, azok kizárólag a 16 futószalaggal ellátott példányok lehetnének.
Részlet cikkünkből:
…szorosan ide kapcsolódik az is, hogy a GeForce FX 5800-as sorozat hosszú késését és hihetetlen kiforratlanságát nagy mértékben köszönhette annak, hogy az NVIDIA egy merészet húzva hamar átállt a 0,13 mikronos csíkszélességre, ami akkor már jól működött processzorok esetén, ám a grafikus vezérlők jóval magasabb tranzisztorszámával nem tudott megbirkózni. Ebben az időszakban az NVIDIA soha nem látott mélypontra került, de a mostani G70 is jól mutatja, hogy tanultak hibájukból: a körülbelül 300 millió tranzisztoros óriás a relatíve konzervatívnak mondható, ámde igencsak kiforrott és kockázatmentes 0,11 mikronon készül, és egyelőre úgy tűnik, ez nagyon jó döntés volt a részükről. Mert hogy az ATI R520 késése — a fent nem véletlenül említett GeForce FX 5800 Ultra esetéhez kísértetiesen hasonló módon — a túl új 90 nanométeres gyártástechnológia buktatóinak köszönhető. Itt le is zárhatjuk a találgatások és elméleti fejtegetések első részét: világosan látszik, hogy az NVIDIA jelenleg sokkal jobb helyzetben van ellenfelénél, ám igencsak felelőtlenség lenne a konkurenciát pár hónapos késése miatt teljesen leírni…