Program indult a középiskolások tudatosabb internethasználatáért.facebook board_game.0_cinema_960.0Az első, fiataloknak szóló előadás hétfőn volt a fővárosi Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskolában.

Az első előadás előtt Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az iskolai erőszak, a verbális és internetes zaklatás nagyon sok áldozatot követelt már, és egy nehezen megállítható folyamat, amelyben szerepet kell vállalnia a családnak, az iskoláknak, és a kormányzatnak is. Mint mondta, a család felelőssége abban áll, hogy innen hozzák a gyermekek a mintát, ahogyan a konfliktusokat kezelik, a pedagógusoké abban van, hogy felismerik-e az iskolai közegben a szinte minden osztályban megtalálható fizikai bántalmazást és verbális abúzus.

A programra azért is van szükség, mert a fiatalok, akik már naponta több órán át használják az internetet, fel sem mérik, hogy az egymással megosztott információk, személyes adatok, fotók nem csak általuk elérhetőek, és nincsenek tisztában azzal, hogy amit az internetre feltöltöttek, az örökre megmarad, nem lehet törölni, és az információkkal, amiket megosztanak egymásról, vissza is lehet élni.

(MTI)