Néhány héttel ezelőtt régi partnerünktől, a QWERTY Computertől érkezett egy megkeresés, miszerint lenne számunkra egy igazán érdekes számítógépük, amit talán érdemes lenne kipróbálni. Mi nem vagyunk semmi jónak az elrontója, ráadásul kíváncsiak lettünk, hogy mitől is lehet olyan érdekes egy PC, hogy erre külön fel kell hívni a figyelmünket.

Az igazán mini PC – avagy van másik! 1

Néhány nap múlva jött a következő értesítés, miszerint a gép megérkezett, mehetünk érte. A boltban a kezünkbe nyomtak egy dobozt, ami nagyjából akkora volt, mint egy router. Mi hüledeztünk egy kicsit, hogy jé, ilyen pici a gép, de csak mosolyogtak, hogy nem-nem, bontsuk ki, nézzük meg mi van belül.

A dobozt kinyitottuk, és kiderült, hogy az igen apró doboz belső terének nagyjából egyharmadát foglalja el a gép, a többi hely a különböző kábeleknek és a külső tápegységnek van fenntartva. Első ránézésre a masina nagyjából 10 × 10 centiméteresnek tűnt, a vastagsága pedig olyan 2,5 centiméter lehetett. Később kiderült, hogy a szemünk nem csalt, a pontos méretek 101 × 115  × 27 milliméter.

Az igazán mini PC – avagy van másik! 2

Rögtön eszünkbe jutott a régi cirkuszi produkció, ahol Eötvös Gábor a neves zenebohóc egyre apróbb hangszereket huzigál elő a zsebéből és kiabál, hogy van máááásik! Talán az egyetlen cirkuszi produkció volt, ami tetszett, jómagam rendkívül unalmasnak találtam a cirkuszt, mint műfajt.

A mini gép azonban meglepett minket, már értettük, hogy miért érdemes kipróbálni. A teljesítmény tekintetétben sok jóra nem számítottunk, de az a tény, hogy egy 10 × 10 centiméteres lapos dobozban egy komplett gépet kapunk, felvillanyozott minket. Lássuk hát, mit is tud ez az apróság, hogy aztán ki is próbálhassuk!

Az igazán mini PC – avagy van másik! 3