Mégis lesz K10-alapú kétmagos?
Az Advanced Micro Devices az egyre erősödő pletykák hatására úgy döntött, hogy hivatalosan is állást foglal az ügyben. Jake Whitman, az AMD szóvivője elmondta, hogy szó sincs a Kuma projekt törléséről, minden ilyen jellegű információ csupán spekuláció és teljesen alaptalan.
Összegezve: szinte biztosra vehető, hogy a három- és négymagos Phenomokkal megkezdett generációváltás részese lesz a Kuma, azonban ezek a kétmagos processzorok nem Phenom X2-ként kerülnek az üzletek polcaira. A hivatalos állásfoglalás a nevet illetően még várat magára.
Zárásképpen érdemes megjegyezni, hogy a kezdeti ütemtervek a kétmagos Kuma processzorok premierjét ez év első negyedévére tették, ezt követte a júliusi premier, most pedig ott tartunk, hogy valamikor a második félévre ígéri őket az AMD.