Az alaplapgyártóktól származó hírek szerint az ATI CrossFire technológiája egyes i955X lapkakészletre épülő alaplapokkal is működőképes.

Kicsit kézzel foghatóbb információ, hogy az ASUSTeK és a Gigabyte Technology az Intellel egyetemben hamarosan bemutatja i955X-alapú CrossFire-képes termékeit.

Emellett természetesen a grafikus kártyákért felelős ATI is kiadja a saját lapkakészletét a CrossFire rendszerhez, ez az RD400 lesz Intel és az RD480 AMD platformra. Mindenképpen kellemes hír, hogy az NVIDIA mellett az ATI is belátta, hogy a két videokártyát összehangoló technológiák sikeres elterjesztéséhez feltétlenül szükséges, hogy ne csak az adott grafikus vezérlőt fejlesztő társaság saját lapkakészletével váljon elérhetővé az adott két GPU-s eljárás.

Melőtt teljesen elveszünk az adott kor csúcstechnológiáiban, érdemes azért arra is odafigyelni, hogy a 60 dollár, azaz nagyjából 12000 forint alatti alaplapok iránti kereslet egyre növekszik, és a teljes piac több mint 60 százalékát teszi ki. A 75 dollárnál drágább termékek az összeladás csupán húsz százalékáért versenyeznek, de természetesen ezeket az árakat nem a magyarországi viszonyokkal kell összehasonlítani, hiszen nyugaton minden számítástechnikai termék jóval olcsóbb.