A “mindent egybe” gépek reneszánszukat élik: az ASUS után a BenQ is hasít egy szeletet a tortából.
Az nScreen i91 a gyártó első próbálkozása a kategóriában, ám mindez a végeredményen egyáltalán nem látszik meg. A papírforma szerint ígéretes újdonság már külsejével is utat mutat, hiszen a jól ismert klisék másolása ellenére meglepően önálló a formaterv: a 18,5 hüvelykes szélesvásznú TFT panel káváján egy hatalmas méretű gomb kapott helyet, amely segítségével a rendszer hangereje közvetlen módon szabályozható. Nem tudni, hogy a retro húzást hogyan értékelik majd a vásárlók, az viszont biztos, hogy a számítástechnikában kevésbé járatos felhasználóknak elnyeri majd a tetszését. Ugyanez mondható el a “Senior Mode” névre keresztelt szoftveres megoldásról is: a hangzatos név tulajdonképpen egy virtuális nagyítót takar, amely révén az idősebb korosztály is könnyedén olvashatja a megjelenített szöveges tartalmakat.
Sajnos a gép egyéb paramétereiről még nem beszélt a gyártó, azonban a 30 watt körüli fogyasztásból sejthető, hogy a jól ismert Intel Atom architektúra dolgozik a háttérben.