Nem beszéltünk még konkrétan főszereplőnk energiaéhségéről. Terheltségi szinttől — és beállításoktól — függően 20-25 W között fogyaszt a kicsike – 50 %-os fényerő mellett. Arról már volt szó, hogy a hat cellás akkumulátorral akár ölni is lehetne kis mérete és fajlagosan nagy tömege okán, viszont még az ez irányú mérésekkel adósak vagyunk.

ASUS Eee PC 1004DN - luxus kicsiben 1
Egy közeli az akksiról

Az 5200 mAh-s átmeneti háttértár töltése — kikapcsolt Eee PC mellett — hozzávetőlegesen 40 wattal történik, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy két órán belül elérhetjük a 100 %-os kapacitást. Ezek után fogtunk egy 530 × 400-as felbontású DivX filmet, valamint az MPC-t és az ffdshow-t, hogy lemérjük, mennyi ideig bírja az akkumulátor a “mozizást”. Nos, az eredmény picit meglepett minket – persze pozitív értelemben: öt perc híján 4 órán keresztül élvezhettük a matinét. Az igazsághoz az hozzátartozik, hogy ez 20-25 %-os processzorterhelést jelentett, HD film esetén ez az idő biztos kevesebb lenne. (Itt rögtön két dolog juthat az eszünkbe. Az egyik, hogy egy 1024 × 600-as kijelzőn még a 720p is fölösleges lenne; a másik, hogy az Atom CPU fogyasztása olyannyira pici, hogy itt az eltérést valószínűleg percekben mérnénk.)

ASUS Eee PC 1004DN - luxus kicsiben 2

Eee PC-nk alján található “matricahalmaz”

Az 1004DN még tartós használat mellett sem forrósodik fel, inkább “langyikás” benyomást kelt (egyértelműen melegnek nem mondanánk), azonban nyáron — esetleg a tűző Napon — már máshogy alakulhat a helyzet. A CPU terhelt és nyugalmi állapota között mindösszesen 5 °C különbséget mértünk (viszonylag magas szobahőmérséklet mellett is maximum 68 °C volt a felső határ), mely a kis TDP-jű központi egységnek és a ventilátorvezérlésnek köszönhető. A légkavaró kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy huzamosabb terhelésnél bizony felkapcsol, és ekkor már bőven van hangja a kis masinának.

Tesztjeink végére érkeztünk, következzék az értékelés! Már kicsomagolás után lerítt főszereplőnkről, hogy egy minőségi terméket köszönthetünk benne – és ez a használat során még inkább bebizonyosodott. Az adottságokhoz képest strapabíró kialakítás, elegáns megjelenés jellemzi az 1004DN-t – és e kettő tulajdonság révén akár ki is emelkedhet a netbookok tömegéből.

ASUS Eee PC 1004DN - luxus kicsiben 3
Összecsukva

Azonban jegyezzük meg, hogy az ASUS berkein belül is némiképp kuriózumnak számít ez a modell. Az 1004DN már kissé túlmutat az Eee PC eredeti elképzelésein, melynek van persze negatív oldala is – azonban szerintünk inkább a pozitívumok felé billen a mérleg nyelve. Fekete pontot lehetne kiosztani azért, mert bizony főszereplőnk kissé meghízott, vagyis már nem az a nagyon picurka hordozható netgép, mellyel sok ember azonosítja az Eee PC-ket.

Az viszont kétségtelen tény, hogy nemcsak a fizikai méret, hanem a felhasználási terület is megnőtt a fejlesztéseknek köszönhetően. A beépített DVD-író sokaknak elengedhetetlen “extrának” számít, meglétének köszönhetően nem kell bohóckodni külső megoldással. Az Express Card foglalat pedig a bővíthetőséget növeli nagyban, például így már rá tudunk bűvészkedni egy FireWire-portot (mely e sorok írójának egyik vesszőparipája).

ASUS Eee PC 1004DN - luxus kicsiben 4

Diszkrét kontrollfények

Mi úgy gondoljuk, hogy az 1004DN egy igen jól sikerült darab az ASUS-tól, nem utolsó sorban kiválóan teljesíti a hordozhatóság tézisét, vagyis viszonylag egyszerűen utaztathatjuk magunkkal szerte a világban. Nekünk egyértelműen tetszett tesztalanyunk, habár kissé félünk majd az itthoni hivatalos ártól, melyről sajnos nincsenek még információink.

ASUS Eee PC 1004DN - luxus kicsiben 5
ASUS Eee PC 1004DN

Az 1004DN Eee PC-t az ASUS-tól kaptuk, köszönjük.

Cikkünkhöz fórumunkban szólhattok hozzá.