A tegnapi nap már minden Apple fanatikus epekedve várta, hogy elkezdődjön az Apple iPad Event-je. Ez szépen le is zajlott, és mára mindenhonnan az „Az új iPad” folyik, még a csapból is. Lássuk mivel rukkolt most elő az Apple.

iPad

Még a megjelenés előtt, ahogy az lenni szokott rengeteg találgatás, pletyka, koncepció, napvilágot látott, hogy milyen lesz az új iPad, miben fog javulni és így tovább. Talán kicsit – ahogy az Apple termékek esetében megszokott – nagyobb a hírverés a többi gyártó termékeihez képest. Az első és legfontosabb hogy az iPad család 3. generációjának nem adtak meg konkrétan a nevét, felmerült logikusan az iPad 3 illetve a megemelkedett felbontást figyelembe véve iPad HD név.

 

Hát egyik sem lett egyelőre, mindenki csak az új iPad néven emlegeti. Ha már a kijelző szóba került, akkor folytassuk is ezen a vonalon, hiszen legújabb harapott almás tablet tagadhatatlanul legerősebb pontja a hihetetlen részletességű új Retina Display. A pontos felbontás pedig 2048 x 1536 képpont – ez a 9,7 hüvelykes átmérőn elképesztő. A színtartomány káprázatos, a képek gyönyörűek penge élesek, a szövegek az eddiginél is élesebbek. Belegondolni is elképesztő, hogy – akinek van – rápillantva a nappaliban pihenő FullHD-s televíziónkra akkor meglepődve kell tudatosuljon bennünk, hogy bizony az ölünkben lévő tablet nagyobb felbontással bír. Tehát a korábbi iPadhez képest négyszer annyi pixelt kapunk és a színtelitettség is 44 százalékkal emelkedett.

 

apple ipad 2012 02

Továbblépve a lenyűgöző kijelzőn a külsővel kapcsolatban nem történt számottevő változás, hiszen csak 0,6 milliméterrel lett vastagabb a készülék ezért valószínűleg a korábbi iPadeknek kialakított tokok az új jövevény számára is megfelelőek lesznek. A hardveres változások terén talán kicsit a várakozásokhoz képest szerényebb újításokat kaptunk, hiszen új processzort nem mutattak be. A korábbi A5 processzor továbbfejlesztett utódja, az A5X nevet kapta. Itt a lényeges változás a 4 magos grafikus mag, amire szükség is lesz hiszen – itt lép be a képbe egy újabb fejlesztés – az 5 megapixeles kamera 1080p videós felvételére alkalmas. Természetesen magától értetődik. hogy a lejátszás is támogatott.

 

A hálózati funkciók is bővültek, most már támogatott a nagysebességű LTE hálózati elérés is. A modellek – hasonlóan a korábbi trendekhez – alapértelmezetten Wi-Fi-n keresztül érik el a hálózatot a drágább modellek pedig a fent említett 4G-t is támogatják. Az alkalmazások nagy része is már várva várja, hogy megizzassza az új masinát.

 

Több gyári alkalmazást is frissítést kapott. Elsőnek az iWork tagjai, az iLife esetén a GarageBandt frissült, iMovie által kínált lehetőségek is bővültek. Végül pedig az iPhoto is bemutatkozott most már a harapott almás tableten is.

 apple ipad 2012 03

Hazánkban március 23-tól indul meg a hivatalos forgalmazás, de előrendelni már mindenki számára lehet. A modellek árázása hasonló az eddigiekhez, az új iPad fehér illetve fekete színben elérhető. A 16 gigabájtos végfelhasználói ára 499 amerikai dollár, a 32 gigabájtos végfelhasználói ára 599 amerikai dollár, a 64 gigabájtosé pedig 699 dollár lesz. Ezek az árak persze a forint gyenge szereplése miatt emelkedhetnek. A 4G-t is használó iPadek 629- 729 illetve 829 dolláros áron kerülnek majd a polcokra.

Forrás: TechPowerUp!