A szögletes dizájn sokak kedvence, és a kijelző szempontjából talán jobb is, mint a kerek.
A Mibro egy a Xiaomihoz köthető márka, legalábbis a neten általában így szoktak rájuk hivatkozni. Én már nem nagyon tudom eldönteni, hogy melyik gyártónak van köze a X-hez és melyiknek nincs, mert amúgy a Xiaomi nem csak gyárt, tervez vagy a nevét adja egyes termékekhez, sokszor egyszerűen csak az értékesítési csatornáit teszi egy-egy produktum mögé.
Szóval a Mibro talán kicsit Xiaomi is, és azt kell mondanom, az eddig nálam járt órái is pont azt a szintet képviselték, mint a valódi Xiaomi logós olcsó órák. Vagyis ilyen szempontból nem lógtak ki a sorból. Ezek az órák mind jó anyagokból, jó szerelési minőséggel készültek, de mind ugyanazt tudták, és bevallom, tesztelői szemmel egy kicsit mind unalmasak voltak.
Most azonban a Mibro szintet lépett, és ez az áron is látszik sajnos. Persze nem szálltak el nagyon, de majd a dupláját kérik a T1-ért, mint az előző óráikért, megjegyzem ez nem csoda, minőségben is legalább ekkora az ugrás. Szóval ennek oka van, hiszen a T1 1,6 colos kijelzője immár AMOLED lett, ami, mint a telefonok esetén és a drágább okosórák terén is hatalmas ugrást jelent a felhasználói élmény terén. Csak a kijelző miatt egy órát érezhetünk prémiumnak vagy olcsónak, és az AMOLED miatt a prémium érzés szinte garantált. Ennél a kijelzőnél még kiemelik a pixelsűrűséget, ami 301 ppi. Nem rossz!
Amúgy vannak a Mibro T1-nek egyéb kellemes képességei is. Például vízálló, igaz nem a megszokott 50- “csak” 20 méteres mélységig, de hát azt hiszem kevesen vagyunk, akik 50 méterre szoktunk merülgetni. Akik meg igen, azok gyaníthatóan normális búvárórát viselnek közben. Szóval a 20 méter majd mindenre elég, de úszni mindenképpen, ami kell is, mert a Mibro T1 húszféle támogatott sportja között bizony ott az úszás is.
Mit tudunk még a specifikáció alapján? Normál napi használat esetén 7 napos üzemidőt ígérnek, a hangokért egy kompozit memrán felel, ami a víz alatt is működik, a vezeték nélküli kapcsolatért pedig Bluetooth 5.0 kapcsolat felel. Lényeges, hogy a leírás szerint ezen a kapcsolaton keresztül hívást is indíthatunk az óra segítségével. Talán fontos még kiemelni a véroxigén szint mérését, ezen kívül persze meg van minden, amit egy ilyen órától megszoktunk a lépésszámlálástól a szívmonitorig.
A Mibro T1 világpremierje mostanság volt (van?), szóval egy teljesen új darabról beszélhetünk. Ehhez, és a tudásához képest a 22 ezer forintos ár elég jó, hiszen egy mutatós, értékelhető minőségű és méretű kijelzővel szerelt órát kapunk a pénzünkért. Szóval, ha tetszik a forma, tetszik a tudás, akkor nevezz be egyre Te is. A vásárláshoz használd a A7FD87A0C994 kuponkódot az alábbi hivatkozáson: