Az AMD szerint a játékok csak azért használják a PhysX-et, mert az NVIDIA busás összeget utal át nekik, ha használják azt.
A vádak az AMD a fejlesztői kapcsolatok vezető menedzserének, Ruchard Huddy interjújában hangzottak el, melyben erősen kritizálta az NVIDIA-t a PhysX terjesztésével kapcsolatban.
Az elmúlt években sikerült megvetnie a lábát az NVIDIA-nak rengeteg programban a jó marketingnek köszönhetően, tudjátok mi a neve: pénz. Huddy többször kiemelte, hogy a fejlesztők nem igazán szeretik a PhysX-et, de jó pénzt kapnak érte, így foglalkoznak vele.
„A probléma az, hogy a játékfejlesztők nem igazán akarják… Nem azért csinálják, mert akarják, csak megfelelően meg vannak fizetve érte. Úgyhogy elég mesterséges helyzetünk van jelenleg ezzel kapcsolatban, a játékokban ott van a PhysX, de nem azért mert annyira szeretnék, hogy ott legyen” – hangoztatta Huddy. Továbbá azt is elmondta, hogy az NVIDIA arra használta a marketinggépezetét, hogy PhsyX címeket jelentessen meg.
Forrás: trollitc
Huddy úgy gondolja, nagyon kevés fejlesztő van, akit tényleg érdekel a PhysX és biztos benne, hogy az AMD féle GPU által támogatott fizika legalább annyira életképes alternatíva.
„Azt gondolom a saját technológiánk is működőképes lesz. Ha van egy nyitott szabványod mindenki tud csatlakozni hozzá, és mindenki szabadon csinálhat amit akar, nem arról szól, hogy pénzzel miként lehet elferdíteni a piacot.”
Jóllehet az NVIDIA már megannyi PhysX címet jelentett meg, míg az AMD Havok-ja még továbbra se látható sehol. Esetleg az AMD-nek is le kéne fizetnie a fejlesztőket, láthatóan az NVIDIA-nak bejött ez a módszer.