Nem hiszünk a szemünknek, ugyanakkor innen is barátságos ölelésünket küldjük az id Software-nek!

Akarsz ingyen két igazán menő játékot?

Mi most már pontosan tudjuk, hogy a nyári szünetben hol fogjátok elütni az időt: a Quake Champions-ben! A korai hozzáférésű játék június 18-ig ingyenesen letölthető a Steam hálózatáról, ráadásul ez a lehetőség nem egy ideiglenes ajánlat, tehát a cucc végérvényesen a könyvtáratokhoz csapódik.

A másik cím a GoG-hoz kötődik, egész konkrétan a portál nyári akciózásához. A számomra teljesen ismeretlen Milkstone Studios Ziggurat néven futó alkotása a Heretic/Hexen és a Serious Sam szerelemgyereke, már ha hihetünk a témában egyébként igencsak járatos Gamekapocsnak – valószínűleg igen. A játék magyar nyelvi támogatással bír (a GoG szerint), ez minden bizonnyal jól is fog majd jönni, mert a a beszámolók alapján a Ziggurat piszkosul nehéz lett. Szerintem az a legbiztosabb, ha vettek egy pillantást a lenti bemutató videóra, abból majd rögtön kiderül a lényeg.

Pörgős hentelésből nem lesz hiány, a fantasy stílus nyilván bővelkedik majd fordulatokban, szóval egy próbát ez is megérhet – itt viszont nagyon siessetek, mert most már csak pár óráig él az ajánlat!

Forrás: guru3d.com