Érdekes dolgok derültek ki a fizikai gyorsítást támogató Cell Factorról.
Emlékeink frissítése gyanánt, álljon itt az általunk három hete írt hírből némi részlet:
“…Az Ageia PhysX a legelső olyan lapka, amely kifejezetten a játékok fizikai motorjának gyorsítására készült. Gyártója szerint hamarosan számítógépünk legalább olyan fontos részévé válik a PPU-nak (Physical Processing Unit) is nevezett egység, mint a kilencvenes évek közepén a GPU volt.
A PC Perspective szerkesztői alapos tesztnek vetették alá a BFG PhysX lapkával szerelt kártyáját. A teszt jókor jött, hiszen úgy tűnik, a BFG megelőzi az ASUS-t az európai terjesztésben, így elsőként a BFG termékével találkozhatunk majd. A teszt meglehetősen alapos, hiszen több játékkal készültek mérések, letölthetők képek és videók egyaránt. Akinek ez nem lenne elég, az azt is megtudhatja, hogy milyen plusz energiaigénnyel számolhat az, aki fizikai gyorsítót is szeretne gépébe. A cikk végén az értékelés felemásra sikeredett. A tesztek eredménye nem mutat gyorsulást, ami több okra is visszavezethető. Az első a meghajtóprogramok kiforratlansága, a második, hogy játékok motorja jóval több testet rajzol ki a fizikai gyorsító használatakor, így azok mozgásának kiszámítása több számítási teljesítményt igényel. A negatívumok ellenére mi kíváncsian várjuk a terméket, hiszen a képek és videók alapján élethűbb fizikai környezetre számíthatunk…”
A fent említett PC Perspective szerkesztői természetesen a Ghost Recon: Advanced Warfighter, és a Cell Factor Demón (csak PhysX kártyával működik) keresztül engedtek bepillantást a fizikai gyorsítás örömeibe. Azonban a [H]ardOCP fórumában egy érdekes bejegyzés látott napvilágot, mely szerint nagyon is lehetséges a PhysX nélkül is futtatni a CF demót. Nincs más dolgunk, mint telepítenünk a demót, és a szükséges legfrissebb PhysX meghajtókat, majd a parancsikonhoz adjuk hozzá az EnablePhysX=false megjegyzést. Működik. És az eredmények?
PPU nélkül 1280×1024 8× AF, HDR használatával: 13 FPS
PPU használatával 1280×1024 8× AF, HDR bekapcsolva: 15 FPS
——————————————————————-
PPU nélkül 1024×768 8× AF HDR bekapcsolva: 13 FPS
PPU használatával 1024×768 8× AF HDR bekapcsolva: 12 FPS
——————————————————————-
PPU nélkül 800×600 8× AF HDR bekapcsolva: 13 FPS
PPU használatával 800×600 8× AF HDR bekapcsolva: 12 FPS
——————————————————————-
PPU nélkül 640×480 8× AF HDR bekapcsolva: 13 FPS
PPU használatával 640×480 8× AF HDR bekapcsolva: 19 FPS
Az Ageia PhysX kicsit csalódásszagú, főleg annak tudatában, hogy a készítőknek nem is volt más dolguk, csak ezt a hardvert elkészíteni, ami persze szép teljesítmény, de (halkan suttogom csak) az NVIDIA is készül implementálni fizikai gyorsítót a következő termékcsaládjának egyikébe. Gondolom nem meglepő, hogy nem kapkodják a boltok polcairól a PhysX kártyákat, s ha valóban nem születik valami átütő siker (a fenti bakik nélkül), akkor ez is egy nagyon jó, de hamvába holt kezdeményezés lesz.