Windows 10, elfogadható teljesítmény egy számítógéptől, ami egy alsókategóriás telefon árába kerül.

ACEPC AK7 Mini PC teszt – kicsi a bors, de lapos


 

Bevezető

Nem tehetek róla, de amikor egy-egy ilyen apró gép a kezembe kerül mindig az jut eszembe, hogy de jó lett volna, ha 10 évvel ezelőtt is lett volna ilyen. Mármint ilyen erős, mert apró gépek persze akkor is voltak. Abban az időben tombolt a HTPC őrület, mindenkinek PC kellett a TV mellé, amin elfutnak valahogy a játékok és lehet filmet nézni, zenét hallgatni. Ehhez akkora gépeket építettünk, mint egy megtermett házimozi erősítő, vagy akár ennél nagyobbakat is, ha kellett az erő.

 

Furcsa belegondolni, hogy az akkori gépek teljesítményének a többszörösét megkaphatjuk ma egy kicsi, hang nélkül működő és nem utolsó sorban szinte fillérekbe kerülő géptől. A cikkben szereplő számítógép tesztre érkezett hozzám, így csak néhány napig használtam, de addig munkára. Cikket írtam, volt egy kis Excel meg Word, képeket méretezgettem át, neteztem, szóval a mindennapi feladatok voltak. Ez alatt bőven kiderült mire használható egy alsó kategóriás, nagyon olcsó mini PC.


 

Csomagolás és külső

Az ACEPC AK7 Mini PC kis dobozban érkezett, illően a számítógép méretéhez. A fekete kartonon egyszerű grafika és néhány jellemző tulajdonság vár minket. A doboz alján találjuk a konfiguráció főbb adatait, a processzor típusát, a memória és a háttértár mennyiségét.

ACEPC AK7 Mini PC 9

A dobozt kinyitva egy antisztatikus zacsiban rögtön a gépet pillantjuk meg, ezt és az alatta lévő vékonyabb kartont felemelve találjuk a tartozékokat. A gyártó nem vitte túlzásba a mellékelt cuccokat, csak egy külső tápegységet és egy HDMI kábelt találunk az angol nyelvű beüzemelési tájékoztató mellett. Aki látott már számítógépet és Windows 10-et az nem sok újat tud meg a leírásból, szóval akár a dobozban is hagyhatjuk.

ACEPC AK7 Mini PC 8

A számítógép meglepően bizalomgerjesztően néz ki. A fém ház aranyszínű, akárcsak a tetőn lévő embléma. A ház mattosított, így az ujjlenyomatot egyáltalán nem gyűjti. A fedlap fehér, kicsit tejüveg hatású műanyag. Kicsit reménykedtem benne, hogy bekapcsolás után átvilágítja majd egy halvény diszkrét, mondjuk kék fény, de semmi ilyesmi nincs. Az egyetlen, ami fényt ad a gépen egy apró kék LED a ház elején.

ACEPC AK7 Mini PC 3

Kezelőszer és csatlakozó szemből nézve a gépház jobb oldalán és a hátulján található. Jobbra találjuk a bekapcsológombot, mellette egy kártyaolvasót, ezután két USB 3.0- és egy USB 2.0 portot. Hátul az első csatlakozó a tápegységé, mellette egy USB 2.0 kapu, amit két darab HDMI aljzat követ. Ezután érkezik még egy Ethernet csatlakozó és egy mikrofon bemenet. Ennyi, de ez egyáltalán nem kevés. A mini PC-k esetén nagyon sokszor spórolják le például az USB kapukat, ami gond szokott lenni, hiszen manapság már mindent USB-n keresztül csatlakoztatunk. Vagyis a 4 USB, amiből kettő ráadásul USB 3.0 komolya ajándék, jó nagy piros pont a ACEPC AK7 Mini PC-nek.

ACEPC AK7 Mini PC 5

A gép alján már semmi nincs, illetve semmi nincs a négy gumitalpon kívül. Ezek nem nagyok, de megfelelően puhák ahhoz, hogy ne csúszkáljon a gép az asztalon.

ACEPC AK7 Mini PC 6

Összességében a külsőt jóra értékelem. Jól néz ki, talán csak az arany szín sok egy picit, mert ettől nem elegáns, inkább bazárinak tűnik a gép. A fehér fedlap viszont tényleg jól néz ki.

ACEPC AK7 Mini PC 4

Nem írtam még a méretekről. A gép természetesen kicsi -ezért hívják mini PC-nek. A gépház magassága a gumitalpak nélkül mindössze 2,2 centiméter, széle hossza pedig 12 centi. A tömege mindössze 4 deka, vagyis tényleg könnyűsúlyú a versenyző.


 

Hardver

ACEPC AK7 Mini PC 10

Le kell szögeznem, ez a gép nem az „izmai” miatt lesz népszerű. A passzív hűtés és az apró gépház nem teszi lehetővé, hogy komoly hardvert pakoljanak bele. A processzor az Inteltől jött, egy Apollo J3455-ös Celeron processzor képében. Ez nem egy friss darab, 2016 végén mutatták be, tehát immár lassan másfél éve épülnek rá gépek. Ez egy ultra alacsony (10 W TDP) energiaigényű proci, ami 1,5 és 2,3 GHz közötti tartományban működik terheléstől függően. A 14 nanométeres csíkszélességen készülő megoldás 2 MB gyorsítótárat kapott, mellé a beleintegrált memóriavezérlő miatt DDR3 vagy DDR4 memóriát tehetünk, maximum 8 GB-ot. A prociba integrált grafikus gyorsító egy Intel HD Graphics 500, ami 250 és 750 Mhz közötti órajel között tud működni.

ACEPC AK7 Mini PC Intel Apollo J3455 Intel HD Graphics 500 Expandable 2.4G + 5G WiFi 1Gbps / USB3.0- Gold EU Plug

Az ACEPC AK7 Mini PC kapott wifit és Bluetooth kapcsolatot is. Előbbi n szabványt támogató kétcsatornás megoldás, vagyis használhatunk hozzá 2,4 és 5 GHz-es hálózatokat is. Az RJ45-ös porton keresztül egy gigabites vezetékes hálózati kapcsolatot találunk. A számítógépben 4 GB DDR3 memóriát és 64 GB eMMC háttértárat találunk.


 

Használat, tapasztalatok

Kezdjük talán azzal, hogy a gépen egy előre telepített Windows 10 Home operációs rendszert találunk, ami persze így legálisan használható. A beüzemelést követően ki kell választanunk a felhasználói felület nyelvét, szerencsére az angol rendelkezésre áll, szóval ezzel nincs probléma. A Windows 10 Home teljesen megegyezik a megszokott asztali verzióval, a beüzemelés egyszerű, megadjuk a wifi jelszavát, ha nem dugtunk UTP kábelt a seggébe, végig kattintgatunk mindent, aztán indul is a móka.

ACEPC AK7 Mini PC Intel Apollo J3455 Intel HD Graphics 500 Expandable 2.4G + 5G WiFi 1Gbps / USB3.0- Gold EU Plug

Ahogy feljebb írtam a gép hűtése passzív, így hangja egyáltalán nincs. Ennek ellenére szerencsére nem melegszik, amikor komolyabb teszteket futtattam sem volt a kezemnél melegebb a fedlap.

Ahogy azt már a bevezetőben is írtam, a gépet munkára használtam. Ennek oka nem csak az volt, hogy nem sok időm van játszani, hanem az is, hogy nem játékok futtatására találták ki. Nem mondom, hogy teljesen alkalmatlan erre a feladatra, hiszen a PC Mark 10 alatt is tudott közel 1300 pontot, és 3D Markban is kiizzadt magából 22 ezer pontot az Ice Storm és majd 3000 pontot a Cloud Gate alatt. Valós játékoknál FHD felbontás, és alacsony vagy közepes beállításokkal a Word of Tanks alatt karcolta a 40 fps-t, a Minecraftot 30 fps táján élvezhettem. Mondjuk ki, ezek nem túl combos értékek, de azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy régebbi 3D-s játékok azért elfutnak ekkora teljesítményű gépen is.

ACEPC AK7 Mini PC 1

A végére még egy fontos momentum. A számítógép dobozán ott figyel egy 4K embléma, én pedig nagyon kíváncsi voltam, hogy tényleg boldogul-e ezzel a felbontással. Nos, mindenkit meg kell nyugtatnom, hogy a 4K meg sem kottyant neki. Lazán vette az akadályt, így ebből a szempontból is ötösre vizsgázott nálam.


 

Konklúzió

Az eddigiekből azt hiszem világosan kiderült, hogy ez a gép inkább azoknak készült, akik a tévén is szeretnének Windows 10-et használni, esetleg, akik nem grafikus munkaállomást keresnek, hanem egyszerű, olcsó megoldást arra, hogy netezzenek vagy irodai munkát végezzenek. Nekik ez a gép tökéletes lesz.

Nálam a mindennapi feladatok többségére elegendő volt, nem szaggatott, nem volt idegesítő várakozás a weboldalak betöltődése közben, szóval hajtépés és kihullás nélkül úsztam meg a közös munkát. Az egyetlen eset, amikor a rendes asztali gépemre vissza kellett váltani egy grafikai munka volt, amihez szükségem volt a Photoshop tudására.

ACEPC AK7 Mini PC Intel Apollo J3455 Intel HD Graphics 500 Expandable 2.4G + 5G WiFi 1Gbps / USB3.0- Gold EU Plug

Nagyon lényeges, hogy az ACEPC AK7 Mini PC alig nagyobb, mint egy átlagos Androidos TV-boksz. Ha ebből indulunk ki, akkor nagyon is megsüvegelendő a teljesítménye, főleg, ha a cikk végén az árát is meglátjátok. Emellé a gép mellé csak egy monitorra, egy billentyűzet+egér kombóra lesz szükségetek és már mehet is a munka vagy a szórakozás.

ACEPC AK7 Mini PC 11

A bevezetőben írtam, hogy a számítógép ára egy alsókategóriás telefon árával egyezik meg. Ebből sejthetitek, hogy nem fogott túl vastagon az árcédulát firkáló ceruza. Jelenleg 150 dollárt, vagyis nagyjából 43 ezer forintot kell érte fizetnünk, amihez ingyen kapjuk a vám és ÁFA mentes Priority Line szállítást. Nem kevés pénz ez, de egy komplett, pillanatok alatt beüzemelhető, legális Windows 10 Home rendszerrel érkező gépért, ami kicsi, hangtalan és kevesebbet fogyaszt, mint egy hagyományos, izzószálas égő nem is sok.

Ha szeretnétek magatoknak egy ilyet, akkor itt megtaláljátok: ACEPC AK7 Mini PC – 4+64 GB