Ráadásul megnézhetjük valódi képeken is!
Az okosórák kapcsán sokszor merül fel panaszként, hogy a webáruházakban csak renderelt képek vannak, ezek pedig az esetek többségében jóval szebb képet mutatnak, mint amit a való életben láthatunk. A most bemutatandó óráról szerencsére valós képeket is kapunk, ezekből pedig kiderül, hogy az utóbbi idők talán legszebb olcsó okosóráját kaptuk meg.
Ahogy a címből is kiderül az AllCall W1 nemesacél testet kapott és két színben, ezüstben és szürkében érhető el. Ebben az acél házban lakik az óra szíve, egy négymagos processzorral dolgozó MTK6580-as SoC, 2 GB memória és 16 GB háttértár. Figyelem, még mindig egy telefonról beszélünk, bár ez a hardver egy belépőszintű telefonnak is becsületére válna. A kijelző sem hétköznapi, hiszen egy 1,39 inches, 400 x 40 pixel felbontású Samsung AMOLED panel dolgozik az órában.
Jelen esetben nem egyszerű okosórával, hanem egy 3G-s darabbal van dolgunk. Ez azt jelenti, hogy az órával mobilnetezhetünk és persze telefonálhatunk is. Az eddigiekből kiderült, hogy a különféle rádiókból nem lesz hiány, hiszen a GSM és 3G rádió mellett megtaláljuk a GPS-t, a WiFi-t és a Bluetooth-t is. Igen, jól látjátok, van GPS is, így navigálhatunk is, akár a Google Maps segítségével is.
A 66 grammos órában 400 mAh kapacitású akkumulátort találunk, ami a kategóriájában átlagosnak számít. A képességek között tehát megtaláljuk a hagyományos óra funkciókat rengeteg féle számlappal, a navigálást a GPS segítségével, de kapunk jó néhány okoskarkötős képességet is. Ilyenek a lépésszámlálás vagy a szívmonitor.
Ez az óra igen szép lett, ehhez képest pedig drágának sem mondanám. Jelenleg 110 dollárt, vagyis 28 600 forintot kérnek érte. Itt találtok további képeket, információkat, illetve meg is vehetitek: AllCall W1 3G Smartwatch Phone
Frissités: Az AllCall W1 3G okosórának elindult a bevezető akciója, így október 2-ig 90 dollárért, vagyis 23 400 forintért vehetitek meg!
A bevezető akcióról itt találtok információkat: AllCall W1 3G bevezető akció