Nem is a helyezése az igazán érdekes, hanem az egy év alatt elért növekedés.
A Xiaomi telefonjai kitűnők, ezt már sokan tudják itthon is. Egyre népszerűbbek a készülékeik, legyen szó a belépszintről vagy a csúcskategóriáról. Újabbnál újabb piacokat hódítanak meg, Indiában, ami jelenleg a legfontosabb feltörekvő piacnak számít egyenesen ők a legnagyobbak.
Így aztán egyáltalán nem véletlen, hogy globálisan az eladott darabszám és a piaci részesedés terén az előkelő negyedik helyet szerezték meg. A helyezésnél ugyanakkor sokkal érdekesebb, hogy mekkorát nőtt a cég 2017 és 2018 első negyedéve között. Az eladott darabszám tekintetében 12,6 millióról 28,3 millióra növekedett az értékesítés,eközben a harmadik Huawei csak 4,8-, a második Apple 1,4 millióval tudta növelni a darabszámot, a piacvezető Samsungnál pedig a tendencia mínuszba fordult, 1 millióval kevesebb telefont tudtak csak eladni.
A növekedés mértéke hasonló a piaci részesedés tekintetében is. A Xiaomi 4,6-, a Huawei 1,6-, az Apple 0,6 százalékkal nőtt, a Samsung pedig 0,1 százalékkal lett kisebb.
Mindkét statisztikában vesztes lett az ötödik Oppo, de a legnagyobb piaci szeletet nem is ők, hanem a feltörekvő gyártók vesztették el. Ők összességében 25 milóval kevesebb telefont adtak el, a piaci részesedésük pedig 41,9-ről 35,7 százalékra csökkent.
Ha a Xiaomi lendülete nem törik meg, akkor jövő ilyenkor a harmadikok lehetnek. Igaz, ehhez biztos lesz egy-két szava a konkurenciának is.