Információk láttak napvilágot, hogy milyen is az új operációs rendszer

Bár hivatalos megjelenése csak 2010 Q4-ben várható, a Microsoft új mobil operációs rendszere már most is tűrhetően teljesít at LG Panther-en. A Pocket-lint működés közben is megszemlélhette az LG ügyvezetőjének készülékén a Microsoft Windows Phone 7 demonstrációját. Az új operációs rendszer jól teljesített, csupán az érintőkijelző érzékenysége nem érte még el a kívánt mértéket. Ne feledjük azonban, hogy a hivatalos megjelenésig még bőven van idő a csiszolgatásra…

A Windows Phone 7 a teszt alatt meglepően simán futott, a készülék Facebook integrációja zökkenőmentesen biztosította a kapcsolat frissítéseit, remekül kezeli a kontaktokat. Másik érdekes jellemző, az ismert címeknél a szoftver felajánlja annak a lehetőségét, hogy egy kattintással elérhetjük térképen is ezeket a  helyeket és mutatja a pontos adatokat – természetesen a Bing segítségével.  Minden alkalmazás, beleértve az e-mail-t és a szöveges üzeneteket is, automatikusan létrehoz egy linket egy címmel.

Zune média szoftver  mind a zenei, mind pedig a videó tartalmakat gyorsan és látványosan futtatta, egyértelműen bizonyítva az OS ez irányú, különlegesnek mondható képességeit. Alex Reeve, a brit Mobile Business Group igazgatója megerősítette, hogy a Microsoft a Zune segítségével  az Egyesült Királyságban megfelelő mennyiségű és minőségű  multimédia tartalmat biztosít majd, különös tekintettel a zenei fájlokra.

A Zune lejátszó megjeleníti a lemezborítókat is a telefonon keresztül.  Segítségével könnyedén kiegészíthetjük a világhálón keresztül a hiányos metaadatokat, a Windows Phone 7 könnyedén megtalálja a legapróbb hiányzó részleteket is. A Microsoft véleménye szerint ez nem jellemző az iPhone-okra.

Xbox Live támogatást is beillesztik egy későbbi integrálásra kerülő szoftver segítségével. Ezt a jelenlegi bemutatón még nem lehetett látni, de Reeve kijelentette, hogy a Windows Phone 7 képes lesz letölteni és futtatni az “Xbox Live Arcade” játékokat, ezen az egyedi, saját fejlesztésű felületen keresztül.

A Microsoft azonban elismeri, hogy nagy kihívás megismertetni és elfogadtatni az emberekkel azt a tényt, miszerint a Windows Phone 7 olyan okostelefon, amely nem csupán “tengernyi az ikonok halmaza”, hanem a  a motorháztető alatt fejlett, könnyen kezelhető és látványos megjelenést biztosító újítás bújik meg.

A Windows Phone 7 jól fut az LG Panther készüléken

A Windows Phone 7 jól fut az LG Panther készüléken

A Windows Phone 7 jól fut az LG Panther készüléken

A Windows Phone 7 jól fut az LG Panther készüléken

Ami az LG Panther-t illeti, az új rendszer meglehetősen simán futott rajta, a kicsúsztatható billentyűzettel  a szociális hálózatok elérése sokkal könnyebb. Reeve megerősítette, hogy ez a készülék biztosan egyike lesz azoknak, melyeken a Windows Phone 7 elsőként debütálhat majd.

A Windows Phone 7 jól fut az LG Panther készüléken