Válassza az Oldal lehetőséget

A Vodafone is a felhasználókra terheli a telefonadót

A Vodafone is a felhasználókra terheli a telefonadót

A Vodafone szerint az új telefonadó egy újabb súlyos teher, amit ezúttal már nem tudnak egyedül vállalni, többek között azért sem, mert a válságadóval ellentétben itt nem ideiglenes adóról van szó.

Vodafone-logo-400px

Ahol lehetséges, a vállalat egyszerűen megemeli a havidíjat egy fix összeggel, hogy legalább részben kompenzálja a fizetendő magasabb adót. A feltöltő-kártyás ügyfeleknél ez az elv nem alkalmazható, azon egyszerű oknál fogva, hogy ők nem fizetnek havidíjat. Az ő esetükben a Vodafone egyszerűen emel a perc és sms díjakon. A konkrét összegek mindkét esetben alatta maradnak a törvény által meghatározott adó mértékének. Amennyiben a Parlament megszavazza a telefonadó adómaximumára vonatkozó 6 hónapos átmeneti (december 31-ig tartó) enyhítő javaslatát, úgy a Vodafone ennek megfelelően július elsejétől ezt az átmeneti kedvezményt az ügyfelei számára is elérhetővé teszi.

 

„A Vodafone Magyarország az elmúlt hetekben a Kormánynak sikertelenül javasolt tarifaváltozási  elvet alkalmazza. Megítélésünk szerint a forgalomarányos díj a használat jelentős visszaeséséhez vezet, amely hátrányosan érinti az ügyfeleinket, csökkenti a mi bevételeinket, és az általános   forgalmi adóból származó állami bevételeket egyaránt. A megnövekedett adóterhet kompenzáló fix összegű díjak ezzel szemben megőrzik a tarifáink átláthatóságát és kiszámíthatóságát, miközben az ügyfelek által fizetendő összeg semmilyen esetben sem haladja meg az adó mértékét, amelyet az új  adótörvény szerint fizetnünk kell.  Ugyanakkor az adókompenzáció nem érinti a bónusz perceket és sms-eket, valamint az egymás közötti ingyenes beszélgetéseket.” – jelentette ki Diego Massidda, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója. 

 

A változásokról további részletek itt olvashatóak.

 

Forrás: vodafone.hu