Megérkezett a terepbiciklim tesója az ADO A20, kimondottan városi használatra hangolva.
Csatlakozz a magyar ADO kerékpár tulajok hivatalos csoportjához ide kattintva!
Bevezető
Tavaly ősszel végre eljutottam odáig, hogy megvettem első elektromos kerékpáromat. Akkor írtam, hogy eredetileg nem olyat vettem, mint amit terveztem, de az élet úgy hozta, hogy vidékre költöztünk, itt pedig olyan frankó kerékpáros túrautak vannak, hogy a városi helyett egy terepre hangolt bringát vásároltam.
A mai cikkben viszont egy olyan biciklit mutatok be, amilyet, legalábbis felépítés tekintetében, eredetileg venni terveztem. Ez nem más, mint az ADO vagyis hosszabb nevén az A Dece Oasis városi cajgája.
Csomagolás, tartozékok
A doboz a számomra már ismert logóval érkezett, de kisebb, mint az ADO Z20 C esetén volt. Nem csak kisebb, könnyebb is, ami már kibontás előtt is mutatja, hogy egy teljesen más kétkerekű lapul benne.
A fedelet kinyitva a megszokott igényességgel becsomagolva minden, odafigyelve, hogy a szállítás alatt ne verődjön le a festék, ne sérüljön semmi.
Az összehajtott bringa mellett két kisebb dobozt, egy zacsiban a két pedált, egy másikban néhány szerszámot találunk. A dobozok közül az egyik az EU dugós töltőt tartalmazza, a másikban pedig egy ajándék telefontartó lapult. Ez utóbbi nem véletlen, pont a saját Z20C-m és az A20 közötti egyik különbségnek köszönhető a dolog.
Összeszerelés
A kerékpár összeszerelése nem nagy mutatvány. Nem kell hozzá műszaki végzettség.
Első lépésként szedjük le a gyorskötözőket. Ha ez meg van, akkor hajtsuk szét a biciklit, és szereljük fel az oldaltámaszt, hogy a további lépések közben megálljon a lábán.
Jöhet a védőborítás leszedése, a puha rétegeket ragasztószalag tartja a helyükön. Amikor a védelmet eltávolítottuk, akkor a helyére illeszthetjük a kormányrudat, a rögzítéshez a lehajtott rúd alatt egy imbuszcsavart kell meghúzni. Tegyük a helyére az ülést, csavarozzuk fel a pedálokat és kész is vagyunk.
A szerelés után, az első indulás előtt egy dolgot mindenképpen le kell ellenőrizni, a fékek működését. A tavalyi cikkben írtam, hogy a nagy lelkesedésben erről elfeledkeztem, és majdnem bukta lett belőle, mert nem fogtak a fékek.
Az A20 esetén, legalábbis az én esetemben az ellenőrzés is elég volt, mind a két fék rendesen működött.
Papírforma
Itt az ideje egy figyelmeztetésnek!
A következőkben útmutatót kaptok arra, hogy tudjátok a motor maximális teljesítményének vagy a maximális végsebességének korlátozását kiiktatni. Azonban, a hatályos törvények szerint, a hazánkban (és az EU-ban) forgalomba hozott elektromos kerékpárok maximum 250 watt teljesítménnyel és maximum 25 kilométer per órás végsebességgel rendelkezhetnek.
Tehát, amennyiben ezeket az értékeket megváltoztatod, akkor a kerékpárt csak magánterületen használhatod, közúton, forgalomban, közterületen nem!
A törvény kimondja továbbá azt is, hogy elektromos kerékpárnak az számít, amelyeknél a motor hajtása kikapcsolódik, amennyiben nem tekerjük a pedált vagy amennyiben a sebesség megközelíti a 25 Km/órát.
Vagyis, összegzésképpen: Amennyiben a cikkben szereplő kerékpárnál a második vagy harmadik rásegítési fokozatot használjuk (vagyis a gázkart), és/vagy a maximális sebességet 25 kilométer/óráról feljebb állítjuk, és/vagy a 250 wattos teljesítményt feljebb állítjuk, már nem elektromos kerékpárral, hanem segédmotoros kerékpárral közlekedünk, amihez kell jogosítvány, bukósisak és kötelező felelősségbiztosítás is.
Alapvetően az ADO A20, legalábbis a hajtás oldaláról megegyezik a Z20C-vel. Vagyis, a motor 350 wattos, természetesen szénkefementes, erős darab, aminek a névleges fordulatszáma 380 fordulat percenként. Az akkumulátor 36 voltos, 10,4 Ah-ás.
A motor kapcsán lényeges, hogy a gyári tájékoztató szerint 250 wattra le van korlátozva a teljesítménye. Ezt a korlátot ki tudjuk venni, ha a gyárilag programozott maximális sebességet feljebb állítjuk. Ennek módját kicsit lejjebb megtaláljátok.
Az akkumulátor kapcsán érdemes még kiemelni, hogy a gyári leírásban szerepel egy olyan kitétel, hogy az akkumulátor cellái autóipari minőségűek. Ha így van, akkor ez tényleg remek hír, mert a tartósság, vagyis a töltési, kisütési ciklusok száma jelentősen több lehet így, és sok töltés, merítés mellett is lassabban fog veszteni a csomag a kapacitásából.
Az akkucsomag töltéséhez kapunk egy 42 wattos töltő, amivel 6 óra alatt tudjuk nulláról 100-ra tölteni. Itt kiemelendő, hogy az akkupakk könnyedén kivehető a vázból, így pedig akár a lakásban, vagy ha a biciklivel járunk dolgozni, akkor az íróasztalunknál is tölthetjük, aztán a munka végeztél a feltöltött akksit csak visszacuppantjuk a helyére és indulhatunk is haza.
A hatótáv a gyári adatok szerint tisztán elektromos módon 45- rásegítéssel 80 kilométer egy töltéssel. A gyárilag megadott végsebesség 25 kilométer óránként, de ez a korlát kiiktatható (Komputer P08 beállításával). Persze akkor sem fog százzal menni, de 30-35 kilométer elérhető vele. Persze ez függ a domborzattól, és a testsúlyunktól is. Utóbbi adatnak, vagyis a maximális terhelhetőségnek 120 kilót adtak meg, ami elég kedvező érték, a legtöbb hasonló kategóriájú elektromos közlekedési eszköznél 100 a felső határ.
A kerékpár váza alumíniumból készült, a teljes bruttó tömeg 28 kilogramm. Nem mértem le, de ez is stimmelhet, vagy ha nem, akkor én vagyok túl erős. Alumíniumból készültek a felnik is, amik 20 colosak, a gumik rajtuk természetesen felfújhatók, nem tömörek. A specifikációk közül kiemelik még az ADO G-Giver elnevezésű kontroll rendszert, ami a meghajtás, energia visszatáplálásért vezérléséért felel. A név miatt gondolom saját fejlesztés.
Jöjjenek a látható dolgok!
A bringa kapott lengéscsillapítást elől és hátul is. Elől a megszokott módon a villában van a rugóstag, hátul viszont a fenekünk alatt, az üléscsőben. Van Shimano váltó, hétsebességes, igaz a belépő szint, de ez van a saját kerékpáromon is, és nincs gond vele, pedig azt nem városi környezetben nyúzom.
Van jó fék is, kell, hogy meg tudjunk állni 30-35 kilométeres sebességről. Elől hátul tárcsaféket kapunk, igaz nem hidraulikusat „csak” bowdeneset, de a célnak megfelel.
Lássuk a kormányt és ami rajta van!
Baloldalon a lámpa kapcsolója és egy duda. Elég hangos, de fura hangja van, ha rádudálok valakire, akkor egy dolog biztos, eszébe sem jut, hogy én dudáltam. A srácaim szeretik a hangját, nekik kötelező néha dudálnom, ha biciklizni megyünk.
A következő az S866 típusú fedélzeti komputer. Ezt elég sok gyártó használja, így a neten sokfelé találunk részletes leírást.
Ez nem is árt, mert azon túl, hogy a szokásos dolgokat tudja (megtett távolság, indulás óta eltelt idő, sebesség, átlagsebesség, a kerékpárral összesen megtett távolság, fékvisszajelzés), egy csomó almenü is van, amit a + és a – gombok nyomva tartásával érhetünk el. Itt tudjuk például a gyárilag lockolt végsebességet feljebb állítani.
A következő egy USB port, ami sajnos új dolog. Mármint azért sajnos, mert az én bringámra még nem került ebből, aki az A20-at megveszi, az persze örülhet, mert már kapja alapból.
A kormány utáni szabad területre szereltem az ajándék telefontartót. Fent említettem, hogy szólok mi az oka, hogy kapjuk, nos, hát természetesen az újdonság, vagyis az USB port, amivel tölthetjük a telefonunkat.
Ezután következik a váltó karja. Felfelé a szürke gombot nyomogatva kapcsolunk, lefelé a kart húzzuk. A jobboldali markolat tövében van a gázkar. Vagyis ebben az esetben nem kar, a markolat belső, néhány centis részét tudjuk tekerni, ilyenkor a villanymotor hajtja a bringát. A kormány két végén természetesen a két fékkar.
Tapasztalatok
Szerintem sikerült végig menni a lényeges dolgokon, most jöhet az a rész, hogy jó-e az ADO A20 vagy sem!
Kezdjük ott, hogy bár az A20 és az általam használt Z20C képeken nagyon hasonló, de az életben a két bringa között rengeteg eltérés van, és nem csak a külsőt tekintve.
Amíg a Z20C egy vállalható terepezős kerékpár, addig az A20-at kimondottan városi, aszfalton történő használatra hegyezték ki. Ez jól látszik a vázon is, ahol a hátsó villa jóval filigránabb, mint a Z20C-nél. De nem csak ez a különbség, hanem az is, hogy az első teleszkóp rugóútja jóval rövidebb, a teleszkóp jóval feszesebb. Ez is érthető, hiszen aszfaltra teljesen felesleges a lágyabb rugózás.
További változás, hogy az A20 az ülés alá is kapott lengéscsillapítást, ami kimondottan jól jön, ha rossz minőségű az aszfalt, komfortossá teszi az ülést és nem pattogunk úgy a bringán.
A külső méret is kisebb, mint a Z20C esetén, ami egyrészről a gép tömegénél jelentkezik (könnyebb cipelni), másrészről az autóban történő hordozásnál nagy előny. Míg a Z20C csak éppen fért be a kombink csomagtartójába, addig az A20-at kényelmesen, akár fektetve is be tudtam tenni.
Ez azért nagy előny, mert például az agglomerációból történő ingázásnál bejöhetünk a városhatárig vagy a P+R parkolóig autóval, onnan meg mehetünk tovább biciklivel, kiváltva a közösségi közlekedést. Ez ebben a vírussal terhelt korban nem egy kimondott hátrány.
Ami még sokat változott az elektromos meghajtás, illetve rásegítés működése. Elsőre azt hittem, hogy rossz a kerékpár, amit kaptam, felvettem a kapcsolatot a gyártóval is, akik elküldték a komputer alapbeállításait, de mindent rendben találtam.
Az alapbeállítás, ha elállítgatnál valamit, és nem emlékeznél mi volt az eredeti érték:
P01: 3, P02: 0, P03: 36, P04: 10, P05: 0, P06: 20, P07: 1, P08: 25, P09: 1, P10: 2, P11: 2, P12: 3, P14: 15, P15: 29, P16: 0, P17: 0, P18: 100, P19: 0, P20: 0
Az S866 fedélzeti komputer leírását itt találjátok meg: https://manuals.plus/lcd/s866-lcd-instruments-v1-0-operating-manual
Csak ésszel állítgassátok, a rendszerfeszültséget, mágnesek számát, kerékméretet nem jó, vagy egyenesen nem szerencsés elállítani.
A használat közben aztán rájöttem, hogy amit tapasztalok az nem hiba, hanem egész egyszerűen így működik jól a városi használatban. Na, de lássuk is miről van szó!
- A Z20C esetén 5 rásegítési fokozat van beállítva (ez lehet akár 10 is, ha a komputert átállítjuk), az A20-nál viszont csak három.
- A Z20C-nél indulástól, vagyis nulla kilométer/óra sebességtől rendelkezésre áll a pedálrásegítés és a gázkar is, az A20-nál 6 Km/óra a rendelkezésre állás alsó határa.
- A Z20C-nél egyidejűleg használható a pedál rásegítés és a gázkar, az A20-nál az első fokozatban a pedálrásegítés működik, a második és harmadikban a gázkar.
Ahogy látható a hangolásban komoly az eltérés, aminek természetesen meg van a jó oka.
Terepen a Z20C esetén nemegyszer jól jön, hogy már indulásnál megkapjuk a rásegítést, de ez aszfalton elég zavaró – mondjuk úgy szokni kell-, mert rendesen meg tud lódulni alattunk a bicikli, és ehhez elég, hogy egy picit megmozdítsuk a pedált.
Az ADO A20 esetén a rásegítés csak 6 Km/órától jön, ami egy kényelmes sétatempó csak, de így nem váratlanul jön a nyomaték, hanem ahogy felgyorsulunk, a pedált tekerve érkezik a segítség.
Ugyanez érvényes a gázkarra is, vagyis 6 Km/óráig nem működik, felette viszont már igen. (Itt jegyzem meg, hogy a gázkar beállítás a komputer P09 beállításával átprogramozható, hogy már 0 Km/órától, vagyis rögtön induláskor is működjön, de ahogy feljebb írtam, gázkarral nem legális a bringa használata.)
A Z20C esetén megint csak jól jön néha, hogy a pedált tekerve megy a rásegítés, de ha olyan terepre érünk, akkor a gázkarral pluszban rá tudunk segíteni.
Nos, városban erre sincs szükség, így pedig takarékosabb a működés. Ha sík területen bringázunk, akkor az egyes fokozaton a pedálozás mellett kapjuk a rásegítést. Nem túl erőset, csak annyit, hogy a tekerés még legmagasabb váltófokozat mellet sem lesz megerőltető, miközben azért 20-25 Km/óra sebességgel haladunk.
Ha kicsit megakarjuk dolgoztatni az izmainkat, akkor tekerhetünk gyorsabban, így rásegítéssel 25-30 Km/óra érhető el (Persze csak, ha kiiktattuk a maximális sebességet, ami még mindig nem legális. Én is csak a teszt kedvéért kapcsoltam ki, és egy motoros rutinpályán, nem közúton próbáltam).
Ez így tényleg takarékos megoldás, és nem kell megszakadnunk. Ha viszont jön egy kellemetlenebb emelkedő, akkor kapcsolhatunk kettes vagy hármas rásegítési fokozatra, ahol a gázkar fog működni. Szóval tekerhetjük a pedált, és ahogy érezzük, húzhatjuk mellé a gázkart is, így pedig tetemes rásegítést kapunk.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy közepesen durva emelkedőn, a legmagasabb váltófokozatra kapcsolva elérhető a 35 kilométer/óra sebesség is, ami ilyen kicsi, 20 colos kerékméret esetén elég emberes érték.
Viszont, a gázkaros rásegítésnek meg van az a hátránya, hogy jobban fogyasztja a rendelkezésre álló energiát. Szóval, arra senki ne számítson, hogy folyamatos hegymenetben is elérhető a gyár által megadott távolsági adat, mert nem.
Azért az mindenképpen jó hír, hogy van energia visszatáplálás is, vagyis, ha az utunk hol fel- hol lefelé vezet, akkor azért a felfelé haladásnál elvesztett energia egy részét a domb túloldalán vissza fogjuk kapni.
Oké, de a sok-sok információ után, mégis milyen közlekedni az ADO A20 elektromos kerékpárral?
Természetesen hibátlan a dolog. Rugózhatunk azon, hogy a maximális teljesítmény, vagyis a 350 watt elég vagy sem, de mint feljebb jeleztem, a törvény szerint a maximum 250 watt lehet, és nem véletlen, hogy a törvényhozó ezt a határt szabta. 250 wattra állítva is teljesen hibamentesen mozgatja a bringát a motor, mondom ezt úgy, hogy a mázsát alulról súrolom.
Szóval a teljesítmény szerintem rendben van, de ez ugyan így igaz a saját ADO Z20C bringámra is, pedig azt javarészt nem sima aszfalton, hanem hegyen-völgyön át használom, erdőben, sárban, ami éppen szembe jön a természetben.
Az ADO A20 persze más. Az azonos felniméret mellett normál méretű, ám durranásmentes abroncsok feszülnek rajta, így könnyebb rásegítés nélkül tekerni, mint a sajátomat.
A lengéscsillapító tényleg pont jó elől, az ülés alattit pedig már említettem, rázós úton igazi ajándék az ülepünknek.
A váltó, a fékek jól működnek. Az ADO Z20C tesztnél, pontosabban a róla készített videó alatt megkaptam, hogy az egész hajítófát sem ér, mert a belépő szintű Shimano váltó van rajta. Egyelőre hiba nélkül használom, kapott hideget-meleget, sarat, vizet, havat, só lét, de kutya baja, szóval azt gondolom, hogy városi használatban, az A20-on sem lesz semmi baja.
Kaptam arra vonatkozóan is rosszalló megjegyzést, hogy nem hidraulikus a fék. Valóban nem, így nem adagolható olyan finoman, mint egy hidraulikus. De könyörgöm, ez egy városi elektromos kerékpár, nem egy versenybringa, amivel downhill pályákat kell leküzdenünk. Akinek ide nem elég egy bowdenes tárcsafék, az magára vessen!
Ha rossz dolgot kell keresnem talán egy dolog jut eszembe, az, hogy hátsó lámpa helyett csak egy macskaszemet kapunk. Szerencsére egy elemes hátsólámpa kb. 2000 forint, szóval ez egy könnyen orvosolható, ám annál érthetetlenebb hiányosság.
Nagyon jó pont viszont az USB csatlakozó megléte, és az ajándék telefontartó sem utolsó. Már csak egy rövid USB kábelt kell vennünk, és menet közben a telefonunkon mehet a navigáció, szólhat a zene, ekpzben a telefon a bringa akkumulátoráról töltődik.
Összességében tehát, az ADO A20 egy remek bicikli lett, legalább annyira, mint a saját Z20C-m, csak persze az a terepre, ez meg városba való.
Ami eddig nem fért a cikkbe
Van néhány dolog még, amit fontosnak tartok megemlíteni, az első ilyen a sisak.
Teljesen őszinte leszek, idén év elejéig sosem használtam sisakot biciklizéshez. Mondjuk ki nyugodtan, ez elég nagy felelőtlenség. Az őszi Z20C cikkem után szólt rám emiatt valaki, így aztán amikor megláttam, hogy az ADO bringa mellé lehet venni ADO sisakot is, ki is pengettem az árát.
Megjött, kényelmes, jó a nagy kugli fejemre is. Hab a tortán, hogy van egy három ponton, mágnessel rögzített napellenző is hozzá, szóval, ha nem akarsz/szeretsz napszemüveget hordani kerekezés közben, akkor sem repülnek a szemedbe a bogarak és nem vakít el a nap.
A sisakhoz a cikk végén adok linket, hátha megtetszik.
A másik dolog, amit említeni kell a garancia!
A kínai kerékpároknál sokan ódzkodnak a vásárlástól, mondván Kínába visszaküldeni egy biciklit lényegében lehetetlen, szóval ajtó garancia van rá. Kiviszed és már nincs is garancia.
Megjegyzem, ez persze nagyon nem így van, millió és egy megoldás van javításra, de ez most nem ide tartozik, mert az ADO esetén teljesen másképp működnek a dolgok, mint egy átlag kínai kerékpárnál.
Lássuk mi a különbség!
- Élethosszig tartó műszaki támogatás
- 10 év garancia a vázra és 1 év garancia a szerkezeti alkatrészekre – első villa, nyeregcső, kormány, fékkar, lánckerék, váltó, elektromos alkatrészek – töltő, akkumulátor, motor, vezérlő, műszer, USB töltő, gyorsító fogantyú, 2in1 kapcsoló, fényszóró, stb.
- EU értékesítés után EU szervizpontok (UK, DE, PL) ingyenes csere, ha a javítás nem lehetséges
- 8 órás gyors reagálású online szolgáltatás angol és német nyelven (ahogy olvastam más nyelveken is, magyarul nem tudom van-e)
- Meghibásodás esetén ingyenes pótalkatrészeket és javítási videót küldenek a szereléshez;
- Az ügyfelek is megvásárolhatja a pótalkatrészeket egy harmadik féltől, ilyenkor az ADO megosztottan vállalja a költségek fizetését
- Ha a vásárló országában a kerékpár nem javítható az EU központokba küldhető vissza
- Ha az ADO központban sem tudják megjavítani, akkor a gyártó ingyenesen biztosít egy új kerékpárt.
Remélem nem hagytam ki semmit, elég hosszú a lista. A lényeg tehát az, hogy ebben az esetben nem csak EU raktárból rendelhetjük meg a bringánkat, hanem a későbbi teljes garanciális ügyintézés is Európában történik.
Amennyiben alkatrész hibásodik meg, a gyártó az EU központokon át küldi az új alkatrészt, adva hozzá a cseréhez szükséges videót is. Ez egy elég jó dolog, és gyanúm szerint, ha a javításhoz szerviz kell, akkor itt is életbe léphet a költségmegosztás.
Nagyon jól hangzik az élettartamra szóló támogatás is, a gyors online hibabejelentés lehetősége is, és az is, hogy a legvégső esetben EU központba kell visszaküldeni, nem pedig Kínába.
Na, és akkor a végére az ár, mert azért ez is lényeges!
Az ADO A20 ára 224 ezer forint lenne, hanem kaptam volna hozzá egy kuponkódot, amivel 217 ezer forintért elhozhatjuk. Természetesen megnéztem az árukeresőn, hogy ezen az áron mit lehet kapni a hazai boltokban, és hát pont azt, amire számítottam. Ha kíváncsiak vagytok rá, nézzétek meg Ti is.
A közvetlen versenytárs ebben a kategóriában a Himo Z20, aminek hazai ára 290 ezer forint, de megnyugodhattok, a hasonló erősségű motorral, hasonló akkumulátorral és hatótávval rendelkező bringák is inkább többe, mint kevesebbe kerülnek, mint a Himo.
Szóval, ezért a pénzért ez tényleg nagyon jó vétel. Aki a rollernél kicsit komolyabb eszközt szeretne, hogy bekapcsolódhasson az elektromos mikro-mobilitás rendszerébe. Vagy magyarul mondva szeretné saját kezébe venni az A-ból B-be eljutást, kihagyva a tömegközlekedést és az autózást, annak az ADO az A20-szal egy elég költséghatékony megoldást kínál erre.
Ha megtetszett a bringa, akkor az alábbi linken, a BGHU0519 vagy a BGADOA20 kuponkóddal vásárolhatja meg:
ADO A20 Elektromos kerékpár – cseh raktár
Ha szeretnéd hozzá a sisakot is, akkor azt kínai raktárban itt találod meg:
ADO kerékpáros sisak mágneses napellenzővel
Ha pedig gyári csomagtartót is szeretnél, akkor az itt lesz:
ADO A20 gyári csomagtartó