A Satellite U840-at Szingapúrban leplezték le, a szokásos felhozatalt kapjuk, csak ezúttal Toshiba lesz rábiggyesztve.

A Toshiba 14 hüvelykes Ultrabookkal próbál érvényesülni

A 19,9 milliméter “vastagságú” laptop 1,59 kilogrammot nyom, igaz alumínium- illetve fémház biztosítja a hardverek védelmét. A második generációs Core ULV Sandy Bridge processzort DDR3 memória segíti, bár egyelőre pontosabb információt nem árultak el ezen komponensekről. Háttértárból vagy 128 GB-os SSD-t vagy HybridHDD-t kérhetünk – utóbbi 16 gigabájtnyi (cache) SSD-t tudhat magáénak. A 14 colos kijelző felbontását is homály fedi, mi 1600 × 900 pixelre tippelünk. A Gigabit Ethernet, b/g/n WiFi modul és a Bluetooth nem maradhat el, a büszkén hirdetett Toshiba Hi-Speed Start technológia pedig gyors bootolási időt eredményez. Kimenetből mindössze egy teljes méretű HDMI-t kapunk, de 2012-ben ezzel semmi problémánk nincs, főleg, hogy az USB 2.0 portok mellé USB 3.0 is “jár”. A SleepCharge technológiával pedig még okostelefonunkat is tölhetjük, hiába kapcsoltuk ki a notebookot. A Satellite U840 valamikor az első negyedévben érkezik kb. 1125 dolláros áron, azaz sajnos a bűvös MacBook Air-es álomhatárt nem sikerült átlépni.