Véletlenül kikotyogták, hány Xiaomi Mi 10/Pro készülék talált gazdára a néhány héttel ezelőtti bemutatkozás óta.

A tökéletes indulás definíciója mostantól: Xiaomi Mi 10

 

Az adatok kiszivárgása egy véletlen elszólásnak köszönhető. Nemrég arról érkeztek hírek, hogy az új iPhone telefonokból, februárban, Kínában, mintegy 490 ezer darab fogyott. Ennek kapcsán nyilatkozott Pan Jiutang a Xiaomi Ipari Beruházási Osztályától. NNagyjából ezt mondta:

Személy szerint úgy érzem, hogy a februári iPhone eladási számadatok nem dedik teljes mértékben a valóságot, és ennél sokkal többnek kell lennie. Egyébként a Xiaomi Mi 10 változatának februári értékesítési adata nem különbözik nagyban ettől a számtól…

Ez nagyjából tehát azt jelenti, hogy a Xiaomi Mi 10 család, vagyis a sima és a Pro jelű készülékből, februárban, csaknem félmillió darabot értékesítettek és/vagy rendeltek meg, ami ahhoz képest, hogy a telefont nagyjából két hete lehetett kapni, elképesztően nagy szám. Az eredmény már csak annak tükrében is érdekes, hogy a Xiaomi azt mondta, ez a telefonok nem lesznek olcsók, mert a prémium kategóriában versenyeznek. Ez az ígéret teljesült is, hiszen az előd, a Xiaomi Mi 9 nagyjából 20 százalékkal volt olcsóbb a megjelenésekor, ez pedig komoly drágulást jelent. Ennek ellenére úgy tűnik, a vevők, még mindig nem érzik túl drágának az új mobilokat, vagy egyszerűen csak elérkezett a Xiaomi is arra a pontra, amikor egy új és erős Xiaomi mobilért a vásárlók jóval mélyebben hajlandók a zsebükbe nyúlni.

További Xiaomi hírek oldalunkon


XIAOMI MI 10 PRO / MI 10 SPECIFIKÁCIÓ

  • 6,67 hüvelykes (2340 × 1080 képpont) Full HD + AMOLED 19,5: 9 képarányú HDR10 + kijelző 90 Hz-es frissítési frekvenciával, 1120nit (HBM) / 800nit (Typ) fényerő, 5000000: 1 (Min) kontrasztarány, DCI-P3 széles szín Gamut, Corning Gorilla Glass 5 védelem
  • Octa Core (1 x 2,84 GHz + 3 x 2,42 GHz + 4 x 1,8 GHz Hexa) Snapdragon 865 7nm-es mobilplatform Adreno 650 GPU-val
  • 8 GB-os LPPDDR5 RAM 128 GB / 256 GB UFS 3.0 tárolóval / 12 GB LPPDDR5 RAM 256 GB / 512 GB UFS 3.0 tárolóval
  • Dual SIM (nano + nano)
  • MIUI 11 alapú Android 10
  • 108MP hátsó kamera 1 / 1,33 ″ Samsung érzékelővel, 0,8 μm pixelméret, f / 1,69 rekesz, OIS, 8P lencse LED vaku, 12MP 1 / 2,6 hüvelykes 2PD érzékelő 1,4 méteres 2x zoommal és portréval, 8MP telefonobjektív 10x hibrid zoom és 50x digitális zoom, 5x optikai zoom, OIS, 20MP 117 ° (13MP 123 ° Mi 10-ben) rendkívül széles látószögű lencse, 8 kb 30 fps, 4 k 60 fps, 960 fps 720 p
  • 20MP előre néző kamera
  • A képernyőn megjelenő ujjlenyomat-érzékelő, infravörös érzékelő
  • C típusú USB audio, Hi-Res hang, 1216 1.0cc hangszóró
  • Méretek: 162,6 × 74,8 × 8,96 mm; Súly: 208 g
  • 5G SA / NSA Dual 4G VoLTE, WiFi 6 802.11 ax (2.4GHz + 5GHz) 8 x / MU-MIMO, Bluetooth 5.1, GPS (L1 + L5), NFC, C típusú USB
  • Mi 10–4780 mAh (tipikus) / 4680 mAh (minimum) akkumulátor 30 W QC 4+ / PD3.0 vezetékes és vezeték nélküli gyors töltéssel, 10 W vezeték nélküli fordított töltéssel
  • Mi 10 Pro – 4500mAh (tipikus) / 4400mAh (minimum) akkumulátor 50W QC 4+ / PD3.0 vezetékes, 30 W vezeték nélküli gyors töltéssel, 10 W vezeték nélküli fordított töltéssel

Forrás: Gizchina