Az ESET bejelentette, hogy Richard Marko lett a vállalat új vezérigazgatója. Ezzel egy technológiaorientált vezető került a vállalat élére.
„Kiemelt figyelmet szentelünk az új platformok térhódításának”- hangsúlyozta kinevezése kapcsán Richard Marko, aki korábban technológiai igazgatóként felelt a vállalat termékeink fejlesztéséért. Az új vezérigazgató célkitűzése, hogy az ESET Android operációs rendszerre készülő biztonsági szoftvereinek fejlesztése mellett folytassa a cég biztonsági termékportfóliójának bővítését mind Windows, mind pedig OS X és Linux platformokon.
Richard Marko
A frissen kinevezett vezérigazgató több vezetői pozíciót is mérnökökre bízott. Az ESET központi technológiai felügyeletét a jövőben Pavel Luka látja el a vezető szoftvermérnök, Tomá1 Kaláb segítségével. A kutatóközpontok hálózatának felügyeletét az újonnan kinevezett kutatási igazgató, Juraj Malcho végzi. A központok feladata, hogy elemzéseket hajtsanak végre a legújabb IT fenyegetésekről, másrészt információt nyújtsanak a felhasználónak az internetes veszélyek elleni védekezés módszereiről. Az ESET első központját San Diego-ban üzemelteti. A CTAC (Cyber Threat Analysis Center) egyetemekkel, végrehajtó szervekkel, internet szolgáltatókkal és más ügynökségekkel működik együtt annak érdekében, hogy még sikeresebben vegye fel a harcot az új fenyegetésekkel szemben. Az most kinevezett vezetés elképzelése szerint a vállalat a közeljövőben több kutatóközpontot nyit világszerte.
Richard Marko-ról
Richard Marko 1996-ban végzett Kassán, a Szlovák Műszaki Egyetem Információs Rendszerek Tanszékén. Karrierjét az ESET-nél már egyetemi tanulmányai alatt megkezdte, az ESET NOD32 Antivirus keresőmotorjának egyik megalkotójaként. Kezdetben vezető szoftvermérnök pozíciót töltötte be, majd 2008-ban vált technológiai igazgatóvá. A vírusirtással kapcsolatos munkáit világszerte rendszeresen idézik, a szakmai közvélemény őt tartja a heurisztikus víruskeresés egyik legnagyobb szakértőjének.