Lassan, de biztosan fejlődik ez a szegmens is.
Az eddigi (kompakt) zászlóshajó, a HDR-CX12 leváltásra került, hiszen megérkeztek az utódok: HDR-CX500V és HDR-CX520V. Tulajdonképpen nem két különböző kameráról van szó, hanem a mai trendnek megfelelően, az egyik — jelen esetben az 520-as — duplázott beépített memóriával rendelkezik, mely 64 GB-ot jelent – AVCHD kamerákról lévén szó, szalagról szó sincs, éppen ezért belső “memóriakártyáról” beszélhetünk.
Az új modellek (bruttó) 6 megapixeles 1/2,8″-os szenzorral érkeznek, természetesen 1920 × 1080-as képet rögzítenek – akár (nem natív) progresszív módban is. A legújabb BIONZ processzor több újdonságot is hozott magával. Az interpolációs eljárás segítségével előállított maximális 12 megapixeles állóképméret már szinte átlagosnak nevezhető, azonban van itt pár egyéb érdekes dolog. Az 500-asok már a “3-way shake cancelling” technológiával vannak ellátva, mely a gyártó szerint szinte minden irányban hatékonyabban minimalizálja a rázkódásból/kézremegésből adódó problémákat. A hagyományos optikai stabilizálás (OIS) mellett visszatért egy továbbfejlesztett elektronikus alapon működő védelem is, melyet ki- és bekapcsolhatunk menüből (Standard és Active üzemmód). Ez a lépés azért érdekes, mert az EIS jelentősen csökkenti az effektív, képalkotásban résztvevő pixelszámot – azonban a 6 MP talán megoldást nyújt már erre a problémára.
A Face Touch technológia segítségével könnyen rábökhetünk célszemélyünk arcára a 3″ átmérőjű érintésérzékeny kihajtható LCD-kijelzőn, és ezután a kamera elvégzi magától a szükséges beállításokat. Igen örvendetes, hogy az objektív is fejlesztésen esett át, mely a Sony szerint még tökéletesebb produkciót nyújt, mint elődje. Említsük még meg az Exmor R technológiát, mely segítségével a szenzor érezhetően jobban teljesít megvilágításszegény környezetben.
Ezeken kívül még számtalan tulajdonság vár felfedezésre, de ezennel mi berekesztjük a funkciók felsorolását, és immáron csak az árakkal maradunk adósak – nem sokáig: a 32 GB-os HDR-CX500V 1100, míg a nagytesó, a 64 GB-os HDR-CX520V 1300 dollárért kelleti magát.