Alig egy hete vettem, de már meg is érkezett, be is üzemeltem!
2 perces bemutató videó
Bevezető
Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én nem szeretek tévézés vagy projektorozás közben tök sötétben üldögéni. Fárasztja a szemem a kép és a körülötte lévő feketeség kontrasztja. Állítólag azért sem tesz jót a full sötétség, mert ha van egy kis fény, akkor a szemünk időnként át tud fókuszálni a falra meg egyebekre, ezzel is késleltetjük a szemünk romlását.
Eddig a dohányzóasztal, vagy ahogy az angol mondja a coffee table (mivel már nem dohányzom ez jobb név neki) felett lévő lámpába tettem egy okosizzót, aminek a fényerejét minimumra veszem, ha tévézünk. Azonban ez sem tökéltes megoldás, mert ha csak perifériásan is, nem csak a lámpa fénye, hanem maga a lámpa is a látóteremben van.
Erre találtam ki megoldásnak, hogy a kanapé mögé, a sarokba veszek egy saroklámpát. Ez mögöttem világítja meg a falat. Egy vékony cső, nem is tolakodó, nem kell attól félni, hogy nem illik a szoba dizánjába, szóval, ha nem használom elbújuk szépen.
Ha viszont használni szeretném, akkor beállíthatom a színét, a fényerejét, vagy, ha nagyon perverz vagyok, akkor választhatok a fényeffektek közül (ilyet nem szoktam).
Szóval, ez a cikk erről a lámpáról fog szólni. Nem lesz hosszú, hiszen elég egyszerű darab mind a használat, mind a szerelés szempontjából. Adok képeket, készítettem egy rövid videót, tessék megnézni!
Csomagolás, szerelés
A BlitzWolf BW-FLT1 hosszúkás, teljesen dísztelen dobozban érkezik. Belül megtaláljuk a lámpát három részre szedve, találunk egy külső adapter és egy távirányítót. Van leírás is, de ezzel sokat nem kell foglalkozni, mint mondtam, minden egyszerű!
A lámpa három darabja közül a hosszú a világítótest, a két rövid a két láb. Ezek közül az egyikbe fut a tápkábel.
Az összeszerelés baromi egyszerű. A két lábat két-két kicsi tőcsavarral kell rögzíteni, a csavarokat és a kulcsot hozzájuk megtaláljuk a dobozban elrejtve. Egy dologra kell csak figyelni. A lábba, amiben a kábel fut, a csatlakozót gyorskötözővel rögzítették, hogy ne csússzon be a csőbe.
Ezt a gyorskötözőt le kell vágnunk, de közben figyelnünk kell, hogy a kábel NE CSÚSSZON BE A CSŐBE! Ha becsúszik lehet horgászgatni.
A kábel csatlakozóját össze kell dugni a világítótest csatlakozójával, csatlakoztatni kell a külső tápegységet, és már nyomkodhatjuk is a távirányítót. A távirányító amúgy rádiófrekvenciás (RF), nem infrás, így nem kell állandóan a lámpa felé fordítani, ha használni akarjuk.
Készen is vagyunk!
Használat
Az új lámpám magassága 142 centiméter, a lábak 40 centisek. Érdemes úgy a sarokba helyezni, hogy ne érjen hozzá a falhoz, úgy nem lesz fény. Nekem az 5 centis távolság bevált.
A teljesítmény 20 watt, a fejünket nem zabálja le. Azt nem tudom hány LED van benne (sok), azt sem mekkora a fényerő, mert ezeket a gyártó nem adja meg. Az biztos, hogy olvasólámpának mást vennék. Amit viszont tudunk, hogy nem kevesebb, mint 68 különböző fényeffektet tud. Ezt még megbolondíthatjuk azzal, hogy a fényerőt vagy az effektek sebességét is állíthatjuk, illetve, az effekteket meg is állíthatjuk.
A lámpa szerintem nagyon jó arra, amire kitalálták. Kedvem és hangulatom szerint tudok különböző színeket beállítani, de ha úgy tetszik, és tényleg hangulatfényt akarok, nem pedig a tévézéshez világítást, akkor kiválaszthatok egy effektet, lelassíthatom, felgyorsíthatom vagy megállíthatom.
Mondanom sem kell, a négyéves fiaim is szerelmesek belé, az esti mesenézés előtt mindig van egy 15-20 perces lámpakapcsolgatás, és kiabálás, hogy nézd apa, miiiiilyeeeen gyönyörűűűűű! Szóval a lámpának sikere van.
Persze nem csak a nappaliba lehet használni, eleve úgy gondoltam, ha nem válik be, akkor a YouTube stúdióm dísze lesz. Nem lesz az, most már biztos. A lényeg, hogy a vásárláskor biztosra mentem, azt tudtam, hogy ki fogom tudni használni a képességeit.
Alapvetően egy saroklámpáról beszélünk, szóval arra találták ki, hogy a szoba sarkába tegyük, és a falról verődjön vissza a fény. El tudok képzelni neki más helyet is, egy szekrény, egy könyvespolc mellett, vagy akár a gyerekszobába, ha kicsit nagyobb a csemete, és amúgy is mindenhol RGB LED-ek világítanak a szobájában.
Szóval, az elhelyzésnek csak a fantáziánk szab határt!
Összegzés
Régóta nézegettem már ezt a lámpát, de szerencsére nem vettem meg. Azért szerencsére, mert az eredeti ára mára jócskán lecsökkent, nagyjából 30 százalékkal lett olcsóbb, mint amikor bemutatták. Kicsit sokaltam is az árát, de most, hogy 20 ezer forint alatt megvehettem már nem fájt annyira. Sőt, azt gondolom, hogy ezért a lámpáért, tudásért, ez a 20 ezer alatti ár teljesen reális.
A minősége, az összeszerelés, az anyagok jók. A fénye megfelelően erős, a színek is és a variálhatóság is kitűnő. A távirányító jól használható, és tényleg nagyon hangulatossá tudjuk tenni a szobánkat vele!
Ha a képek, a videó alapján neked is megtetszett, akkor az alábbi hivatkozásra kattintva a cseh raktárból megvásárolhatod. A vásárláshoz használd a BG53a393 kuponkódot itt: