Felejtsd el, amit eddig a hagyományos egerekről tudtál! A Logitech gondolt egyet és teljesen új külsővel és funkcióarzenállal látta el a hagyományos cincogónkat.

A Logitech újragondolta az egér fogalmát

A Logitech a legújabb egerével, a Cube-al igencsak fel fogja kelteni (sőt már meg is tette, több díjra is nevezték a hamarosan megrendezésre kerülő 2012-es Las Vegasi CES-en) mindenki figyelmét. A Cube elnevezés pedig nem véletlen, hiszen ez az egér bizony „kocka” formájú. Mindenképpen ez a legmeghökkentőbb elsőre, de nem csak a meglepő formaterv miatt érdemes rá odafigyelni, hanem egyéb hasznos kiegészítő tulajdonságai miatt is.

Az főfelületen az ujjunkkal tudunk görgetni,klikkelni csakúgy, mint ahogy azt az érintőképernyős okostelefonjainkon már megszokhattuk. Ez a megoldás a Logitech Flow Scroll elnevezést kapta.

Aztán a következő igencsak hasznos tulajdonsága, hogy ha felemeled az egeret, vársz pár pillanatot az már át is vált prezentációs módba. Így az egér tetején lévő gombokkal lehetséges a diák léptetése. Ha végeztünk, akkor tegyük vissza a megszokott pozícióba és klikkeljünk újból.

logitech_cube_01

Mindemellett pedig, a mobilitás is előtérbe került, hiszen a kicsi és pehelysúlyú készülék könnyen mozgatható. Természetesen vezeték nélküli, 2,4 GHz kapcsolattal lett ellátva, a hozzátartozó Logitech Unifying jelvevő pedig elég kicsi ahhoz, hogy semmilyen gondot ne jelentsen. Amilyen kicsi és észrevehetetlen, olyan hasznos, hiszen akár 6 darab vezeték nélküli eszköz kezelésére képes, így esetleg numpad, billentyűzet vagy akár egy másik egér használatához sem kell másik USB portot foglalnia a jelvevőnek.

logitech_cube_02

A Logitech Cube januártól válik elérhetővé az Egyesült Államokban és Európában. A végfelhasználói ára 69,99 dollár lesz, és kizárólag a Logitech hivatalos oldaláról lesz majd elérhető.

Forrás: TechPowerUp!