Az alábbi írást az operációs rendszer magyar rajongói oldalán leltem fel.
Mindig érdekfeszítő arról olvasni, hogy a csodabogárnak kikiáltott Linuxszal mit tud kezdeni egy kezdő felhasználó. Egy 40 éves hölgy beszámolójáról lesz itt szó, aki őszintén beszél – jobban mondva ír – arról is, hogy miért esett a választása a Linuxra. Szó lesz a pingvines rendszer előnyeiről, hátrányairól is. Számomra egy élmény volt ez a beszámoló, éppen ezért alant egy kis ízelítőt hoztam belőle nektek, hátha ti is kíváncsiak vagytok erre a vallomásra.
Mindig el szoktam mondani, hogy engem elsősorban erkölcsi megfontolások vezettek a Linux felé. Harminc felett azért már elmondható az emberek többségéről, hogy van egyfajta társadalmi felelősségvállalás, morális tartás bennünk, amihez az életünk igazodik. Velem is így történt. Elgondolkodtam: hogyha sosem loptam a boltban, mert elfogadhatatlannak tartom, akkor itt az ideje, hogy tiszta legyen a számítógépem operációs rendszere is. Mivel azonban nem volt erre alaphangon 80-100 ezer forintom (oprendszer, irodai programcsomag, vírusírtó), elkezdtem érdeklődni az olcsóbban vagy ingyenesen elérhető alternatívák között.
Nem kellett sokáig kutakodnom, a Linux volt az egyetlen, ami reális alternatívának tűnt. Beírtam egy linuxos fórumba, ahol a Linux Mintet ajánlották nekem, mert kezdőknek is megfelelő, könnyen használható, barátságos, egyszerű a kezelőfelülete. Feltelepítettem, némi segítséggel. Nem akartam “két lyukra játszani”, nem másodlagos rendszerként telepítettem, hanem egyetlen, éles, használandó rendszerként. Azt éreztem, hogy meg akarom tanulni. Az exem, aki programozó volt, le akart róla beszélni. Azt mondta, két héten belül sírni fogok tőle. Nem így lett.
Elkezdtem használni és azt éreztem, hogy ez valami veszett jó cucc. Egy teljesen komplett, használható, szinte mindenre alkalmas rendszert kaptam a telepítéssel. Ha pedig valami pluszt szerettem volna, hát letöltöttem. Ilyen volt például a ClipGrab nevű program, amivel YouTube videókat, illetve ezek hangsávját lehet letölteni.
Néhány hónapig olyan szinten lelkesedtem, hogy elkezdtem valamiféle hittérítői tevékenységet végezni. Mindenkinek, aki szembejött velem, a Linuxról beszéltem. Iszonyatos közlési kényszer lett rajtam úrrá, mert rendületlenül hittem, hogy nálam van a Szent Grál. Persze kiderült számomra, hogy az emberek nem mindig nyitnak olyan könnyen az újdonságok felé, mint én. Ezzel együtt komolyan azt gondolom – még most is -, hogy a legtöbb embernek, családnak teljesen megfelelő lenne a Linux Mint.
A továbbiak ide kattintva olvashatóak!
Zigó Juditnak ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy megosztotta „velünk” a gondolatait. Tanulságos eset volt, annyi fix. Nektek meghozta a kedveteket a Linux kipróbálásához, vagy ezek után is úgy érzitek, hogy túlságosan sok vesződséggel jár a dolog?
Forrás: Linus Mint