Az ünnepek elmúltak, mi pedig újra könyékig turkálunk a legizgalmasabb telefonok között.

A legjobb középkategóriás kínai telefonok 60 ezer forint alatt – január

Decemberben megígértem valamit, még pedig azt, hogy ebbe a listába új telefonokat is fogok tenni. Olyanokat, amik decemberben mutatkoztak be, így az akkori felsorolásból még kihagytam. Nos, az ígéretemet betartom, bár a többesszám elmarad, a legjobb ötbe most egy olyan készülék fért be, ami eddig nem. Igaz, lesz cserébe olyan, több is, ami nem ennyire friss, de itt még nem szerepelt. Vágjunk bele, lássuk mely telefonk lettek a befutók nálunk 2018 januárjában!

xiaomiredmi5


1. Xiaomi Redmi 4 Note

Annak ellenére, hogy több mint egy éve mutatkozott be, a Xiaomi Redmi Note 4 még mindig az egyik legjobb telefon, ami 200 dollár alatt megvásárolható. A Xiaomi hardvere az egyik legjobb ár-teljesítmény mutatóval rendelkező telefon. A központi egység a még mindig izmosnak számító Qualcomm Snapdragon 625, ami mellé 4 GB RAM és 64 GB belső tároló jár, ami ha kevésnek bizonyulna memóriakártyával bővíthető.

Xiaomi Redmi 4 Note

Az okostelefon egy 5,5 hüvelykes FHD IPS kijelzőt kapott. A fényképek elkészítéséhez egy 13 megapixeles hátsó kamerát (Sony IMX258 vagy Samsung S5K3L8 szenzorral) f/2.0 rekesznyílással, vagy az 5 megapixeles előlapi szelfi lövőt használhatjuk. A Redmi Note 4 nagy, 4000mAh kapacitású akkumulátort is büszkélkedhet, amely a hatékony processzorral párosítva kiemelkedő akkumulátoros üzemidőt biztosít.

 tovabbi informaciok 1


2. Xiaomi Redmi 5 Plus

A második helyre futott be a vadi új Xiaomi Redmi 5 Plus. A telefon a legújabb trendeket figyelembe véve készült, ami miatt sok Xiaomi kedvelő fejezte ki ellenérzését. A telefon hardvere nem kapott nagy tuningot, maradt a tavalyi készülékből már ismerős Qualcomm Snapdragon 625 SoC, a RAM 4 GB és belső tároló is “csak” 64 GB kapacitású. Ami viszont változott az a kijelző, ez már egy 18:9-es oldalarányú, FHD+, vagyis 2160 x 1080 pixel felbontású darab.

Xiaomi Redmi 5 Plus
 
A Xiaomi Redmi 5 Plus egy 12 megapixeles hátsó fényképezőgépet tartalmaz f/2.0 rekesznyílással, az előlapon pedig egy 5 megapixeles darabottalálunk. Az akkumulátor itt is megfelelő kapacitású, 4000 mAh-ás. Ez a telefon azoknak lesz megfelelő választás, aki ragaszkodnak egy jól bevált márkához, de szeretnének olcsón egy divatos, nyúlánk, napjaink trendjeinek megfelelő külsejű telefont maguknak.

 tovabbi informaciok 1


3. Xiaomi Mi A1

Ez egy ilyen hónap, a harmadik helyre is egy Xiaomi futott be, ami nem más, mint személyes kedvencem az A1. A telefon hardvere nem a legmodernebb, de ebben a kategóriában ez nem is meglepő. Van azonban az A1-nek néhány olyan tulajdonsága, ami mégis kívánatossá teszi. Az első, hogy tiszta Androidot futtat, a másik pedig a hátlapi kamera páros.

Xiaomi Mi A1

A hátsó dupla kamera lehetővé teszi, hogy professzionális megjelenésű fotókat készítsen alacsony mélységélesség (bokeh) hatással, olyanokat, mint például a drágább Xiaomi Mi 6. A két hátsó kamera 12-12 megapixeles felbontással rendelkezik, és 4K videót és lassított felvételeket is készíthetünk vele. Az előlapi kamera egy átlagos, 5 megapixeles Samsung S5K5E8 szenzorral dolgozó megoldás. A telefonban 3080 mAh kapacitású akkumulátor került.

 tovabbi informaciok 1


4. Huawei Honor 7x

Kövezzetek meg, de ezt a telefont nem tudtam kihagyni, akkor sem, ha kicsit kilóg a címben megaszabott keretből. Még túlságosan új ahhoz, hogy kuponos kedvezményt kapjunk hozzá, de szerintem hamar be fog férni a megadott keretbe, így most megelőlegeztem neki egy pozíciót itt. A Honor nemrég elindított alacsony árú telefonja nagyon jól teljesít Huawei nagy teljesítményű HiSilicon KIRIN 659-jének köszönhetően, amely 4 GB RAM-mal és 32 GB belső tárolóval (bővíthető), valamint egy nagy, 5,93 hüvelykes FHD + 18: 9-es kijelzővel rendelkezik, és a kettős kamera is említésre máltó a Huawei mobilján.

Huawei Honor 7x

A hátsó kamera kombináció egy fő 16 megapixeles fő kamerából áll, f/2.2 rekesszel, ezzel akár 4K videót is rögzíthetünk, míg a másodlagos 2 megapixeles segítségével a mélységélességgel is játszhatunk. Elől egy 8 megapixeles fotó masina f/2.0 nyílással. A Huawei Honor 7x-et egy 3340mAh kapacitású akkumulátor táplálja. Ha az árát soknak találod nézd meg a Huawei Honor 9 Lite-ot 3 GB memóriával.

 tovabbi informaciok 1


5. LeEco Le Max 2

A LeEco-t sokan temetik, de a cég még mindig él, és ha egy kis szerencsénk van nem is tűnik el a süllyesztőben. Láttunk már adatokat egy friss, megjelenés előtt álló telefonjukról amiben az olcsó Helio P23 SoC fog dolgozni, de most még nem ezzel, hanem a piacon lévő LeEco Le Max 2-vel foglalkozunk. A klasszikus vonalvezetésű okostelefon a még mindig erősnek számító Qualcomm Snapdragon 820 processzorral rendelkezik, amely 4 GB RAM-mal és 32 GB belső tárolóval párosítva nyújt napjaink telefonjaitól elvárható sebességet.

LeEco Le Max 2

A mobil egy 5,7 hüvelykes, Corning Gorilla Glass 3 üveggel borított 2K felbontású kijelzőt kapott. A hátsó kamera 21 megapixeles f/2.0 nyílással, 4K videofelvevő képességgel, az előlapon pedig egy 8 megapixeles f/2.2-es rekesszel rendelkező megoldás dolgozik. A LeEco Le Pro 3 X722 3100 mAh kapacitású akkumulátort kapott. 

 tovabbi informaciok 1


 

E havi válogatásunkat a LeEco mobiljával zártuk. Nehéz a legjobbakat összeválogatni, és könnyen lehet, hogy Te más telefont tettél volna ebbe a listába. Mi kíváncsiak vagyunk, hogy melyiket és miért, így, ha van hozzá kedved írd meg nekünk kommentben!

Ne feledjétek, ismét előrhető a Gearbesten az EU Express szállítás, amivel a kereskedő ígérete szerint vám és ÁFA mentesen vásárolhatunk.