Úgy látszik a Crysis nanoruhája sokak fantáziáját megmozgatta.
A tajvani Shih-Chien egyetem diákjai egészen elképesztő terv megvalósításán dolgoznak. Az alapötlet már több helyen is felbukkant – Harry Potter és James Bond filmek illetve a népszerű Crysis számítógépes játék – ez pedig nem más, mint a láthatatlanság elérése. A tanulók álláspontja alapján a láthatatlanság bizonyos értelemben csak egy alkalmazott átláthatóságnak tekinthető. Az elképzelésük szerint a ruházatba közvetlenül integrálódna egy textil alapú kijelző. A hátunk mögötti teret egy kamera figyeli, majd annak képe megjelenik ezeken a különleges képernyőkön. A legegyszerűbben talán a lentebb látható videó segítségével érthetjük meg a dolog lényegét.
Az elgondolás alapvetően különbözik az eddigi tervektől, amelyek elsősorban a reflexióra illetve egy speciális fényelnyelő anyagra alapoztak. Több ponton viszont komoly problémák adódtak. Az első a fejlett textil-kijelző technológia, amely még nem létezik. Második maga a megközelítés, amely csak szemből “garantálná a láthatatlanságot”. A terv azonban így is megnyerte az első AiQ Intelligens ruházati versenyt. A koncepciót tekintve nem tudom, hogy valóban érdemes-e drukkolni a Shih-Chien Egyetem hallgatóinak.
a Crysis után szabadon?